Pesti Srácok

Európai Bizottság: továbbra is több tagállam küzd gazdasági egyensúlyhiánnyal

null

Három uniós tagállamnál állapított meg túlzott makrogazdasági egyensúlyhiányt az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett téli csomagjában, a legutóbbihoz képest kilenc tagországban csökkent az egyensúlyhiány mértéke, Bulgáriában pedig már nem áll fenn.

Valdis Dombrovskis, az emberközpontú gazdaságért felelős ügyvezető alelnök az unió gazdasági és szociális prioritásainak a tagállamok által elért haladásáról közzétett éves áttekintésének ismertetésekor elmondta, Görögországban, Olaszországban és Cipruson áll fent továbbra is túlzott egyensúlyhiány.

-közölte. Az uniós biztos jó hírnek nevezte a javuló tendenciát, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamoknak ki kell használniuk ezt a pozitív tendenciát, és folytatniuk kell a reformokat annak érdekében, hogy gazdaságuk időtállóvá váljon.

PestiSracok facebook image

Bulgáriával kapcsolatban kiemelte, az ország jelentős előrelépést tett a pénzügyi ágazat erősítése és a vállalati adósságok terén, valamint a nemteljesítő hitelek rátája is visszaesett. Ez azt mutatja, hogy Bulgária komolyan elkötelezett az érintett szakpolitikák mellett, s a bevezetett reformok eredményeket hoztak.

Elmondta azt is, hogy Románia esetében a deficit 2019-ben meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, és várhatóan 3 százalék felett marad idén és 2021-ben is. Szavai szerint ez azt mutatja, hogy a hosszú idő alatt felhalmozódott fiskális egyensúlyhiány miatt indokolt a túlzottdeficit eljárás fenntartása. A jövő héten pedig javaslat születhet a túlzott költségvetési hiánnyal összefüggő eljárás megindításáról is - közölte.

A biztos arra is kitért, hogy Görögország vonatkozásában az uniós bizottság elfogadta az ötödik megerősített felügyeleti jelentést, amely megállapította, hogy Görögország jó eredményeket ért el a 2019 végére vonatkozó konkrét reformvállalásainak végrehajtásában. E vállalások a kormány által végrehajtott vagy bejelentett kiegészítő intézkedések révén várhatóan időben teljesülni fognak a hatodik, 2020 májusára tervezett megerősített felügyeleti jelentéshez. Ez azonban a görög hatóságok folyamatos szerepvállalását igényli, különösen a pénzügyi ágazatban, ahol még jelentős további intézkedések szükségesek.

-mondta. Dombrovskis továbbá aggasztónak nevezte, hogy néhány tagállamban továbbra is magas az államadóság. Ezzel összefüggésben azt hangsúlyozta: differenciáltabb fiskális politikára van szükség, hogy az eltérések mértékén csökkentsenek. Hozzátette: a tagállamok még mindig azzal küzdenek, hogy visszatérjenek a 2008-as gazdasági válság előtti szintjükre. Elmondta, az unió pénzügyi ágazata jobb állapotban van, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanis magasabb a tőke mértéke és alacsonyabb a nemteljesítő hitelek aránya.

-fogalmazott. Aláhúzta, hogy a bizonytalan gazdasági kilátások közepette kiemelten fontos a potenciális növekedés fokozására irányuló reformok megvalósítása. A 2019-ben elfogadott ajánlások végrehajtása a pénzügyi szolgáltatások és az aktív munkaerőpiaci politikák területén jól haladt előre - tette hozzá.

Nicolas Schmit foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős biztos a sajtótájékoztatón azt közölte, hogy Európában a foglalkoztatás rekordmagas, az egyenlőtlenségek azonban továbbra is fennállnak. A szegénység és a társadalmi kirekesztődés a jó munkaerőpiaci feltételek miatt azonban folyamatosan csökken.

-fogalmazott. Mint közölte, a termelékenység növelése kihívás marad, amit a demográfiai változások is nehezítenek. A beruházások elégtelensége, a gazdaságilag aktív népesség elöregedése, a szakemberhiány és a strukturális munkaerőhiány hátráltatja a potenciális növekedést - tette hozzá Schmit.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos arról beszélt, hogy az európai szemeszter révén az uniós bizottság zöldebbé kívánja tenni a fenntartható fejlődési célokat, ugyanis minden országjelentés ide vonatkozó eredményeket összegző külön melléklettel rendelkezik. Ezzel összefüggésben kiemelte, a tagállamoknak erősíteniük kell a klímaügyi fellépéseiket a stratégia jövője szempontjából, az első jelentés ugyanis a korábbi szakpolitikák eredményéhez képest egyelőre nem mutat előrelépést.

-mondta.

-tette hozzá Gentiloni.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.