Manfred Weber tökéletes utódja lehetne Jean-Claude Junckernek, hisz elég rugalmasan hajlik ahhoz a gerince, hogy megállapodjon a szocdemekkel, a zöldekkel és a liberálisokkal, és kellő hátszéllel, a nyugati média kedvenc spitzenkandidátjaként száll a ringbe. Annak ellenére, hogy számos EU-tagország vezetője, így Orbán Viktor szerint nincs értelme az egész csúcsjelölti rendszernek – ráadásul jogilag sem létezik ilyesfajta pozíció, hiszen nem az Európai Parlament jelöli a leendő bizottsági elnököt, hanem a kormányfőkből álló Európai Tanács. Mindenesetre még sok-sok értéket fel kell adnia Manfrednek ahhoz, hogy első körben a Tanács tagjaitól, másodikban pedig az uniós parlament frakcióitól megkapja a felhatalmazást. Addig is kedvére sértegetheti a magyar választópolgárokat és határolódhat el napról-napra újra és újra a gonosz “nacionalistáktól”, azaz az egy évvel ezelőtti Manfred Webertől is. A mai uniós csúcstalálkozó után okosabbak leszünk.
Ha Weber megkapja Európa miniszterelnökeinek többségétől a felhatalmazást (ami azért még elég necces) és eléri azt, hogy az unió parlamentjében is támogassák, akkor kaphatnánk egy kettőpontnullás, azaz – egyelőre – isiászmentes Junckert. Olyat, aki nem lép ki a politikailag korrekt közbeszéd dimenziójából, inkább sasszézik egyet jobbra, egyet balra. Leginkább balra. Fejből felmondja a nyílt társadalom minden létező fundamentumát, kívülről fújja Popper filozófiáját, érti George Soros gyakorlatát. Nagyon, de nagyon szereti az úgynevezett jogvédőket, már csak az a fránya CEU-diploma hiányzik, de a díszdoktorit még megkaphatja. A kérdés most már csak az számára, hogy mennyi engedményt kell még adnia a liberális hegemónia hatalmasainak ahhoz, hogy elérje hőn áhított célját (amely alighanem a bábmester, Angela Merkel célja is egyben).
Sokan osztják azt a véleményt, hogy a Fidesznek feltételesen sem kellett volna ottmaradnia az Európai Néppárt csoportjában. Ha marad ez az irány, akkor szerintem sem. Mert semmi értelme tagnak lenni egy olyan klubban, ahol teljesen mást gondolnak Európáról és a világról, ahol a zsákutcába jutott liberális demokráciát élesztgetik, ahol a családtámogatást fasiszta eszköznek, a nemzeti értékek védelmét pedig náci tulajdonságnak tartják. És ahol nap, mint nap okítják a V4-eket demokráciából, miközben ők maguk magasan tesznek a többségi akartra. Mindennek tehát semmi köze a konzervatív és patrióta gondolatokhoz, és annyira messze vannak a kereszténydemokrata értékektől, mint Makó Jeruzsálemtől. Abszurd módon, nyugati nyomásra adják fel Európa egyik fontos civilizációs bástyáját. Ne felejtsük el: egy civilizációt nem lehet pusztán kívülről megdönteni, belül kell annak először szétrohadnia.
Nem, nem szabad maradnia sem a Fidesznek, sem a KDNP-nek ebben a mocsárban! Nem szabad tapsikolni Webernek, mert akkor mi maradna meg a magyar kormánypártok ideológiájából? És mi marad azoknak a választópolgároknak, akiket Weber sérteget? Az egymással is veszekedő, újabban egy színpadon kínkeserves mosollyal ölelkező, az uniós vezetők által megtámogatott ellenzéki politikusok? Akiket úgy fújt össze a szellő, mint szemetet a lassan örvénylő szél? Kik új és új gúnyákat felvéve járják évek óta a körtáncot? Aligha lenne ez jó nekünk. Mert ezeknek, ha hatalomra kerülnének, az első lépésük lenne, hogy egymás torkának esnének, majd lépésről lépésre bebizonyítanák azt, amit már mindannyian sejtünk, miszerint arra jó lehet a kínos összekapaszkodásuk, hogy romboljanak, ellenben arra alkalmatlanok, hogy építsenek is valamit. Hála Istennek, Szijjártó Péter a Euronewsnak már ma világossá tette: Weber a Fidesz szavazataival biztosan nem lesz elnök.
Bár lehet, hogy valami meglepő módon elérjük azt a Tanácsban, hogy más legyen a Bizottság vezetőjének jelöltje; hogy egy olyan néppárti vezető kerüljön az unió élére, aki tényleg követi az egykori alapítók értékeit, vagy legalább egy, a különféle pártcsaládokat képviselő, a V4-vezetők által is elfogadható figura (van ilyen), de ha ez nem történik meg, akkor tényleg lépni kell.
Ha vigyázó szemeinket Manfred Weber nyilatkozataira vetjük, akkor hamar kiderül, hogy mint politikus, teljesen alkalmatlan arra, hogy a pártcsaládot visszakormányozza a Helmut Kohl által képviselt elvekhez. Talán már nem is akarja. A sok-sok önfeladás és a hataloméhség kényszerítette mondatok, melyek elhagyják olykor a száját, cseppet sem hasonlítanak egy keresztény hagyományokat követő, Európát a globalizmustól és a legújabb kori népvándorlástól megóvni készülő politikus jellemére. Sőt! Ez a gumispitzenkadidat inkább hajbókol a szélsőséges liberálisoknak és a ’68-as marxista-anarchista generáció követőinek! Szánalmas vergődése a szemlélődő számára olyan, mintha mindig azt mondaná, amit hallani akarnak tőle. És akik füleinek mindez zene: a nyugati sajtónak, a Brüsszelben bebetonozott elitnek, no meg persze a globális tőke képviselőinek. A nemzetéért aggódó, tisztességes európai állampolgárok pedig le vannak ejtve, jó magasról.
Most leginkább együttműködő, büszke és önvédelemre alkalmas nemzetállamokra van szüksége egész Európának. A nemzet ugyanis egy olyan közösség, mely a történelmileg kialakult hagyományokat és értékeket követve képes védekezni a külső támadások ellen. Mely közösség képes arra, hogy valamit építsen. Hogy összefogásra, valódi szolidaritásra és az együttgondolkodás minimumát jelentő normák követésére sarkallja a polgárokat. Most úgy tűnik, hogy Helmut Kohl egykori pártcsaládja önként és dalolva ad át minden olyan dolgot az ellenségnek, melyért valaha érdemes volt Európáért élnünk és harcolnunk.
A vezető képen Manfred Weber és Jean-Claude Juncker látható tavaly, a strasbourgi parlamenti épületben. Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger
Facebook
Twitter
YouTube
RSS