Pesti Srácok

GeoRGpolitika – Melegpornó etika órán elsősöknek a német gimiben

Óriási felháborodás a szülők körében, sőt feljelentést tettek a szexuális érzékenyítés miatt. Egy elit gimnázium első osztályos (15 éves) tanulóinak melegpornót ábrázoló képeket mutattak a tanterv keretében.

A jóhírű gimnáziumot még Szászország miniszterelnöke, Michael Kretschmer (CDU) is felsőligás oktatási intézménynek nevezte, ám a hírnév most komoly kárt szenvedett. Az elmúlt héten nonbináris aktivisták, ergo olyan személyek, akik sem férfinek, sem nőnek nem vallják magukat, tanári felügyelet nélkül szexuális oktatást tartottak 15 éves diákoknak

Melegpornót mutogattak az elsősöknek a nonbináris önkéntesek
Melegpornót mutogattak az elsősőknek a német gimnáziumban

 

Melegpornó etikaórán

 

„Az igazgató úr személyesen kísérte be az osztályba ezeket a személyeket” -nyilatkozta a „Junge Freiheit” című politikai napilapnak az egyik diáklány. Az óra azzal kezdődött, hogy a diákoknak be kellett mutatkozniuk, de nem a valódi nevükkel, hanem egy nemekhez nem köthető névmással. Amikor az egyik lány azt mondta, hogy az ő neve Leonie és azt kéri, hogy hívják is így az órán, akkor a „kisegítő tanárok” egyszerűen lenácizták. „Ez tipikus a náci Szászországban” -szitkozódtak. „Nem is vártam itt mást” -tette hozzá a másik nonbináris és még a középső úját is bemutatta a 15 éves lánynak. Ezután meleg párokat és férfi nemiszerveket ábrázoló fényképeket osztottak ki a diákoknak. 

 

Szórólapok az AfD ellen

 

A melegpornóval nem merült ki a repertoár, hanem még AfD ellenes szórólapokat is rátukmáltak a diákoknak az agresszív és vélhetően homoszexuális és az Antifához köthető „önkéntesek”. A két se nem fiú, se nem lány nácinak nevezte az AfD politikusait és vulgáris kifejezésekkel illette őket. Eközben diákok mobiljukkal lefotózták a szexuális tartalmú képeket és otthon megmutatták szüleiknek. Az eset óriási felháborodást keltett és magukból kikelt szülők mentek be másnap az igazgatóságra. Az igazgató maga is megdöbbent az eseten és még a szülők jelenlétében megíratta a titkársággal a felmondólevelet a két „önkéntesnek”. Az igazgató megköszönte mind a diákoknak, mind a tanároknak, hogy informálták az esetről. 

 

Rendőrségi feljelentés és polgármesteri vizsgálat

 

A diákok a hétre szünetet kaptak és osztályfőnökeik megkérdezték őket, hogy kér-e valaki iskolapszichológusi segítséget az őt ért trauma miatt ám ezt egy diák sem akarta igénybe venni. Schleife város CDU-s polgármestere is bekapcsolódott az ügybe és teljes kivizsgálást kért a gimnázium vezetésétől. A politikus sem érti, hogy miként engedhette meg egy polgári, konzervatív intézmény, hogy egy liberális szexuális oktatás folyhasson ott egy projekt keretében. Nehezményezte azt is, hogy a két „önkéntest” tanári felügyelet nélkül rászabadították a diákokra. Két diáknak a szülei feljelentést tettek a rendőrségen. A büntetőtörvénykönyv 184-ik paragrafusa értelmében, aki pornografikus anyagokat ad át, vagy mutogat 18 év alatti személyeknek az bűncselekményt követ el, amely 1 év letöltendő börtönnel vagy pénzbírsággal sújtható. 

 

 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.