szászország
A második világháború időszakával hozza a Politico összefüggésbe az AfD sikereit
A németek úgy tűnik kezdenek felébredni Csipkerózsika álmából, hiszen évek óta azt mutatják a választási eredmények, hogy a szélsőjobboldalinak kikiáltott (holott csak a nemzeti érdeket és normalitást figyelembe vevő -szerk.) AfD folyamatosan erősödik. A türingiai tartományi választásokat pedig sikerült megnyernie az elsősorban a fiatalok által kedvelt pártnak, de Szászországban is erősödtek. A Politicónak természetesen már sikerült is párhuzamot vonnia a második világháború és a mostani siker között, mindeközben Orbán Balázs is reagált az eredményekre.A szász miniszterelnök szerint Ukrajnának le kellene mondania bizonyos területeiről
Szászország miniszterelnöke, Michael Kretschmer szerint az ukrán kormánynak „ideiglenesen” át kellene engednie bizonyos területeit, hogy ezzel tűzszünetet biztosítson az orosz-ukrán háborúban – írja a Spiegel a Mandiner közlése szerint. Azt mondta: ezzel ugyan ezek a területek nem válnának automatikusan Oroszország részévé, de itt az ideje valami megoldást találni”.Szászországban előnyben részesítik a meleg bevándorlókat
A németországi Szászország tartomány vezetése nagyon komolyan veszi a pozitív diszkriminációt, ugyanis előnyben részesíti a meleg bevándorlókat a különféle támogatások – például szaunabérletek nyújtásának – elbírálásánál. Legalábbis hivatalosan, a számvevőszék szerint ugyanis más is lehet a háttérben, ezért korrupció gyanújával indított eljárást a tartomány vezetői ellen.Megugrott a rendőrök ellen elkövetett támadások száma Szászországban
Fenyegetés, testi sértés, ellenállás. Szászországban az elmúlt tíz évben jelentősen megszaporodtak a rendőrök ellen az ellenőrzések, intézkedések közben elkövetett bűncselekmények. A belügyminisztérium szerint 2011 és 2020 között mintegy harmadával nőtt a rendőrök elleni erőszakos esetek száma, az érintett rendőrök száma pedig 55,1 százalékkal növekedett, a németországi Szászországban – írja a Welt cikkét szemléző V4NA Hírügynökség.Harmincmillió orosz vakcinát vásárol Németország
Németország harmincmillió adagot vásárol az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcinából – jelentették csütörtökön német hírportálok. A beszámolók szerint a beszerzésről Michael Kretschmer szászországi tartományi kormányfő tájékoztatott Moszkvában, miután tárgyalt Mihail Murasko egészségügyi miniszterrel.Moszkvában tárgyal az orosz vakcináról Szászország miniszterelnöke
Német sajtóinformációk szerint Michael Kretschmer, Szászország miniszterelnöke április végén Oroszországba utazik, ahol maga is tárgyalásokat folytat majd az orosz oltóanyagról, a Szputnyik V-ről. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa szerint egyedül a lakosság immunissá tételével lehetséges magunk mögött hagyni a világjárványt, ehhez pedig a rendelkezésre álló összes biztonságos vakcinával számolni kell.Tartományi választás Németországban – Elveszítette többségét a kormánykoalíció
Elveszítette többségét az eddig kormányzó koalíció, a bevándorlásellenes ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) pedig előretört a németországi Brandenburgban és Szászországban tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választás hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredménye szerint.A bevándorlásellenes AfD lett a második erő Brandenburgban és Szászországban
A németországi Brandenburg tartományban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), Szászország tartományban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint. A legnagyobb mértékben a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) erősödött meg: Brandenburgban 22-24,5 százalékot, Szászországban 27,5 százalékot szerzett, így a második legnagyobb párt lett.Szoros eredmény és az AfD áttörése várható a hétvégi németországi tartományi választásokon
Szoros eredmény és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt áttörése várható a németországi Brandenburgban és Szászországban tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazás előtt öt nappal, a kedden megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint.Ajánljuk még