Pesti Srácok

A bevándorlásellenes AfD lett a második erő Brandenburgban és Szászországban

A bevándorlásellenes AfD lett a második erő Brandenburgban és Szászországban

A németországi Brandenburg tartományban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), Szászország tartományban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint. A legnagyobb mértékben a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) erősödött meg: Brandenburgban 22-24,5 százalékot, Szászországban 27,5 százalékot szerzett, így a második legnagyobb párt lett.

Az országos köztelevíziók (ARD, ZDF) megbízásából készített felmérések szerint az SPD Brandenburgban a szavazatok 26,5-27,5 százalékát szerezte meg. Szászországban a CDU 32,5-33 százalékot szerzett. Így az SPD Brandenburgban, a CDU pedig Szászországban továbbra is az első számú politikai erő, de történetük legrosszabb választási eredményét érték el, és nem tudják folytatni a kormányzást az eddigi koalíciós összetételben. A legnagyobb mértékben az AfD erősödött meg, és mindkét tartományban a második helyen végzett. A CDU-tól jobbra álló párt Brandenburgban 22-24,5 százalékot szerzett; akár meg is duplázhatja a 2014-ben elért 12,2 százalékot. Szászországban a szavazatok 27,5 százalékát szerezték meg, ami bőven a duplája az öt évvel ezelőtti 9,7 százaléknak, és mind a 16 tartományt együttvéve a párt történetének legjobb tartományi választási eredménye.

A választási részvételi arány mindkét tartományban emelkedett: Brandenburgban a 2014-es 47,9 százalékról 60 százalékra, Szászországban 49,2 százalékról 65 százalékra. Ennek az erősödésnek következtében az eddig kormányzó koalíciók (CDU-SPD, SPD-Baloldal) mindkét tartományban elveszítették többségüket. A Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) Szászországban 8 százalékos kispárttá válhat. A Zöldpárt mindkét tartományban növelte támogatottságát, és akár mindkét helyen a kormánykoalíció résztvevője is lehet. Az egykori keletnémet tartományokban erős Baloldal (Die Linke) mindkét helyen jelentősen gyengült 2014-hez képest.

A hivatalban lévő brandenburgi SPD-s és a szászországi CDU-s miniszterelnök, Dietmar Woidke és Michael Kretschmer egyaránt megkönnyebbüléssel fogadta az első adatokat. Hangsúlyozták, hogy pártjuk egyértelmű felhatalmazást kapott a választóktól a kormányzás folytatására. Az AfD részéről jelezték, hogy erőteljes ellenzéki politizálásra készülnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/index.hu; Fotó: Felipe Trueba/MTI/EPA

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.