Pesti Srácok

Egy fellebbviteli bíróság elutasította Trump jogászainak keresetét

Egy fellebbviteli bíróság elutasította Trump jogászainak keresetét

Egy fellebbviteli bíróság Pennsylvaniában pénteken elutasította Donald Trump amerikai elnök jogászainak perkeresetét a választási eredmények felülvizsgálatára. Ugyanakkor nyilvánosságra került, hogy egy választási megfigyelő eskü alatt azt vallotta, ismeretlen eredetű és ellenőrizetlen szavazatokat vittek be az államban a számítógépes rendszerbe.

Gregory Strenstrom haditengerészeti veterán, aki a pennsylvaniai választás egyik hivatalos megfigyelője volt, a héten eskü alatt tett vallomásban erősítette meg, hogy ismeretlen eredetű USB adathordozókat alkalmaztak szavazatok bevitelére a számítógépes rendszerbe. Strenstrom pénteken nyilvánosságra került tanúvallomásával több jobboldali portál is foglalkozott. Elmondása szerint látta, amint 25-30 darab USB-kártyát vittek be a számítógépes rendszerbe, és később az adathordozókkal nem számoltak el. Kijelentette azt is, hogy 47 darab ilyen adathordozónak nyoma veszett. Ezekkel – mint fogalmazott – akár százhúszezer ismeretlen és ellenőrizetlen voksot is bevihettek a rendszerbe. Hangsúlyozta azt is, hogy az ellenőrzés folyamata többször is megszakadt: akkor, amikor a levélszavazatok beérkeztek és akkor, amikor az USB-kártyákon és a pendrive-okon tárolt adatokat az informatikai rendszerbe bevitték. Tanúvallomásában Strenstrom elmondta azt is: kérte a rendőröket, hogy mentsék el a bizonyítékokat, ám ez nem történt meg.

A hét elején egy pennsylvaniai szövetségi bíró leállíttatta a választási eredmények hitelesítésének folyamatát. Ez egy nappal azt követően történt, hogy a tagállam választási bizottsága bejelentette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét, Tom Wolf, Pennsylvania demokrata párti kormányzója pedig azt mondta, aláírásával hitelesíti az eredményt. Stephanos Bibas pennsylvaniai kerületi szövetségi fellebbviteli bíró pénteken elutasította Donald Trump jogászcsapatának fellebbezését, amit azzal indokolt, hogy a jogászok nem tudták bizonyítani a választási csalásokat.

PestiSracok facebook image

– írta indoklásában a bíró.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stefani Reynolds

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.