Pesti Srácok

Egy román bűnbanda ellopott, majd beolvasztott egy öttonnás emlékművet Belgiumban

Egy román bűnbanda ellopott, majd beolvasztott egy öttonnás emlékművet Belgiumban

Emiatt kártérítést követelnek tőlük, a majd' harminc fős csoportból sokan már rácsok mögött vannak.

A turisták által is felkapott belga város, Brugge egyik szoborcsoportját lopta el két éve egy román banda, akik nyomtalanul elvitték az emlékművet. A kisváros vezetése a lopást megelőzően döntött arról, hogy az öttonnás szoborcsoportot a belváros közepéről átszállítja egy másik térre, ezt az alkalmat használta ki a román bűnbanda, mely két éven át zavartalanul tevékenykedett és hálózatuk a szomszédos Hollandiába is kiterjedt.

A rendőrség beszámolója szerint az emlékművet beolvasztották, majd Hollandiában értékesítették. A bírósági tárgyalás a hónap végén lesz, 13 vádlott ügyében hoznak majd ítéletet, ők egy éve már rácsok mögött vannak. A bandavezér hat évet, a többiek négytől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. A szoborcsoport készítője kártérítést követel, összesen egymillió eurót, amiért tönkretették Brugge örökségének egy részét. A város önkormányzata is benyújtott egy kártérítési igényt, ők a csoporttól 125 ezer eurót követelnek, amiből új szobrot állítanának.

Forrás és fotó: Főtér

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.