Pesti Srácok

Egyeztetést tartott a Belügyminisztérium és a Mazsihisz a bosnyák szélsőséges szurkolók miatt

Egyeztetést tartott a Belügyminisztérium és a Mazsihisz a bosnyák szélsőséges szurkolók miatt

Magyarországon továbbra sem engedélyeznek Izrael ellenes tüntetéseket - jelentette ki a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével folytatott találkozóján a szövetség keddi közlése szerint.

Bolcsik Zoltán államtitkára hétfőn soron kívül fogadta Grósz Andort, a Mazsihisz elnökét, aki a bosnyák szurkolók korábbi budapesti vonulása miatt kezdeményezett találkozót - közölte a szövetség. Közleményük szerint a találkozóra azután került sor, hogy a Mazsihisz elnöke közvetlen megkeresésben és nyilvános nyilatkozatban is rendkívüli egyeztetést kért Pintér Sándor belügyminisztertől a Magyarország - Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája mérkőzés előtt, rendőri kíséret mellett a zsidó negyedben lezajlott szurkolói felvonulás miatt.

-írták. A Mazsihisz azt közölte: Bolcsik Zoltán ígéretet tett arra, hogy a kormány tartja magát a zéró tolerancia elvéhez, és a Belügyminisztérium még fokozottabban figyel arra, hogy hasonló jelenség a jövőben ne fordulhasson elő. Az államtitkár egyértelműen kijelentette, hogy Magyarországon továbbra sem engedélyeznek Izrael ellenes tüntetéseket - olvasható a kommünikében. Azt írták, Grósz Andor emellett azzal a kéréssel fordult a Belügyminisztérium államtitkárához, hogy fokozzák a Mazsihisz intézményeinek védelmét. Megállapodtak abban, a zsidó közösség biztonságának szavatolása érdekében továbbra is szorosan együttműködnek.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.