A reformkor magyar politikusai, sőt, az első magyar független kormány, gróf Batthyány Lajos miniszterelnökkel az élen többnyire liberális elveket vallottak, igaz, nemzeti alapon. Most, hogy olvasom gróf Teleki László emlékiratait, emigrációban írt leveleit, egyre inkább kibontakozik előttem, hogy a szabadságért, a függetlenségért vívott küzdelem az nem volt más, mint magyar életérzés.
Amikor Orbán Viktor a magyar érdekekért, a szuverenitásért vív harcot az Európai Unióban, vagy akár itthon, és azt szabadságharcnak nevezi, akkor a magukat liberálisoknak nevezők elkacagják magukat, vagy kigúnyolják. Valószínűleg nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni, hogy a XVIII.–XIX. század magyar szabadelvűi halálosan komolyan vették Magyarország függetlenségének megszerzését, akár erőszakkal, forradalmi úton, netán békés eszközökkel, de nem a külföldi érdekek kiszolgálásával.
A ma magyar balliberálisai mindent odaadnának – a hazánkat, a függetlenséget, az önállóságot, a magyar földet, a közös vagyont… – a hatalom megszerzéséért. Kossuthék, Széchenyiék, Deákék, Telekiék akár életüket is odadobták volna, sokan fel is áldozták, hogy önálló Magyarországot teremtsenek. Ezt a harcot olvastam ki Teleki naplójában, levelezéseiben a többi között Kossuth Lajoshoz, Pulszky Ferenchez, Horváth Mihályhoz, Deák Ferenchez, Tisza Kálmánhoz, özv. Batthyány Lajosné Zichy Antóniához, Klapka Györgyhöz írott leveleiben.
Teleki László politikus, író szobra, Mészáros Attila alkotása (2014) a főváros VIII. kerületében, a Teleki László tér Népszínház utcai részén. Fotó: MTVA/Bizományosi/Balaton József
Megjegyzem: akik ma liberálisnak nevezik magukat, megtévesztésül a baloldalról, azok jobban tennék, ha ezt a megnevezést elfelejtenék, mert csak beszennyezik azoknak a nagy magyar szabadelvűeknek az emlékét, akiknek szeme előtt mindig a haza jobbítása állt.
Az erdélyi gróf, széki Teleki László ilyen volt, mint a reformkori országgyűlések főrendiházi ellenzékének legmarkánsabb képviselője. Politikáját meghatározta az 1843/44. és az 1847/48. évi diétákon zajló vitákban, hogy a legkeményebben kiállt a közteherviselés, a szabad sajtó megteremtése, az örökváltság kérdésének megoldása és az ősiségtörvény eltörlése mellett. Bár a Rákosi-korszak kommunista történészei – Andics Erzsébet, Mód Aladár, Molnár Erik stb. – mindent elkövettek Rákosi Mátyás és Révai József szellemében, hogy megvalósítsák a marxista, osztályharcos történetírást, és lenullázzák az egykori uralkodó osztály a hazáért tett ezer éves történelmi érdemeit, de mégsem sikerült százszázalékosan, mert az indexre tett, elhallgatásra ítélt Hóman–Szekfű, Mályusz Elemér, Kosáry Domokos, Domanovszky Sándor és Hajnal István történészek a pult alól áttörték a hallgatás, a ködösítés kártékony falát. Tehát Batthyány Lajos, Teleki László és társaik éppúgy kivették részüket a felsőtábla reformküzdelmeiből, mint a Kossuth vezette radikálisok az alsótábla politikai harcaiból.
Budapest, 1939. július A Teleki-kormány tagjai bevonulnak a képviselőházba: Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter (j5), Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter (j4), gróf Csáky István külügyminiszter (j3) és gróf Teleki Pál (j2) miniszterelnök. MTI Fotó: Bojár Sándor
Az 1848/49-es forradalom idején a Batthyány-kormány Teleki László párizsi megbízatását gondosan előkészítette, hogy diplomáciai képviseletet biztosítson az önállóság útjára lépő Magyarország és a magyar szabadságmozgalom számára. Hogy mennyire sikeres volt a gróf, azt jelzi az a verses nekrológ, amit Losonczy László írt 1861-ben Teleki László halálára:
Nemzetünk leginkább neki köszönheti,
Hogy a külföld rokonszenvvel emlegeti
A magyarnak nevét…
A kevéssé s félreismert magyar névre
Tizenkét év alatt, ott künn évről évre
Ragyogó fényt vetett.
Százhatvan éve ugyanúgy meg kellett küzdeniük Nyugaton a jó hírnevünkért, az elismerésünkért, csak akkor az osztrákok, a Habsburg kamarilla járatott le bennünket, mint most Brüsszel. Mindenesetre a székely Teleki sikeresen teljesítette a küldetését, igazi magyar volt, a magyar érdekeket képviselte. A szabadságharc bukása, a világosi fegyverletétel után Telekit is távollétében ugyanúgy halálra ítélték, mint számos társát. Az aradi vértanúk 1849. október 6-ai kivégzése után az emigrációban ragadt Teleki László levelet írt Kossuth Lajosnak, a kormányzó-elnöknek október 19-én, egyben körlevelet intézett a francia lapszerkesztőknek gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése tárgyában. Lehet ezt vádiratnak is tekinteni, hiszen Batthyányt Teleki legjobb barátjának nevezi.
Gróf Batthyány Lajos mellénye, amelyben kivégezték. A mellény közepén látható a két fegyvergolyó nyoma. MTI Fotó: Pálfai Gábor
Pontokba szedi az igazságtalan, hamis vádakon alapuló ítéletet. Elsőként említi, hogy Batthyány Lajosra nem találtak bizonyítékot, hogy részt vett volna Latour gróf meggyilkolásában. De abban igen, hogy meggyengítette Magyarországon a császárság királyi tekintélyét, mert ellenzékbe került az uralkodó jogainak érdekeivel szemben. A miniszterelnököt másodszor elítélték azért is, mert lemondása után belépett a felkelők soraiba és nyilvános felhívást intézett a fegyveres ellenállásra. Igen ám, de ki ellen szólt felhívása a fegyveres ellenállásra? – kérdezte Teleki. Jellasich horvát serege ellen és nem Windischgrätz császári serege ellen. Harmadszor azért is halálra ítélték, mert Batthyány visszatért az őfelsége által feloszlatott országgyűlésbe. Negyedszer, kötél általi halál ítéletét kellene kimondani egész Magyarország ellen, Batthyány grófot elítélni azért, mert visszatért az őfelsége által feloszlatott országgyűlésbe, támogatásával erősítette a forradalmi pártot. Van-e valamifajta jogcím, amely ezt az ítéletet indokolhatja? – kérdezi ismételten, egyre nyomatékosabban gróf Teleki. S vajon ki ítélkezett felette? Egy hadbíróság – legfelsőbb királyi hadbíróság helyett –, amely osztrák tisztekből alakult, amely soha nem tanulmányozta a mi törvényeinket, s akik tökéletesen távol vannak attól, hogy a magyar alkotmánynak bármi részét ismerjék. Azaz minden törvénytelen volt. Teleki vádiratában végül megkérdezi, valóban szükség volt bevezetni a terrort a magyar forradalom elfojtására, akkor, amikor Magyarország megadta magát?
Milyen ismerős gondolatok. Hányszor tették ezt a leigázott Magyarországgal. 1945 után az NKVD, a GPU szovjet tisztjei ítélkeztek az úgymond független Magyarországon ártatlan magyarok felett, százakat küldtek bitófára, százezreket a szovjet GULAG haláltáboraiba. A szovjet hadsereg verte le az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, Magyarország megadta magát, mégis egy idegen hatalom, szovjet tanácsadók segítségével Kádár pufajkásai, vérügyészei, vérbírái százával akasztottak fel felkelőket, ezrével vetettek börtönbe “ellenforradalmárokat”. Mindezeket csak az ország katonai megszállásával – orosz, osztrák, német, azután szovjet – sikerült megvalósítaniuk. Most a XXI. században egy központi, adminisztratív hatalom akarja Brüsszelből megregulázni Magyarországot. Erőszakkal, cselszövéssel, sok millió dollár támogatással le akarja váltani a törvényes kormányt, az ország választói többségének akarata ellenére egy hazaáruló, quisling politikai erőt akar a magyar nép nyakára ültetni.
Batthyány Lajos Barabás Miklós festményén
Független magyar miniszterelnökök kivégzése, meggyilkolása, elpusztítása, halálba kergetése is csak idegen hatalmi érdekek mentén volt lehetséges. Ebben gróf Batthyány Lajos volt az első. Európában itt is mi visszük a prímet. Miközben egyetlen királyunk sem került bitófára több mint 900 év alatt, addig miniszterelnökeink bő száz év alatt nem voltak ilyen szerencsések. Tisza Istvánt meggyilkolták, Teleki Pál öngyilkos lett, Bethlen Istvánt a szovjetek elpusztították a Butirszkaja börtönben, Batthyány Lajost, Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót, Sztójay Dömét, Szálasi Ferencet és Nagy Imrét kivégezték.
Sztójay Döme és Szálasi Ferenc kiszolgálta az embertelen náci rendszert. Kettőjük népbírósági ítéletei megalapozottak voltak. Nagy Imrét az elvbarátai, a kommunisták akasztották fel. De a többiek erőszakos halála? Erősen kétségesek. Itt is várna egy alapos történészi elemzés.
Mint említettem, a magyar karakter, a magyar becsületszó, a magyar virtus, bátorság, a magyar szuverenitás, a magyar szabadság akarása akkor is, most sem változott. Ennek gyönyörű példája, amikor az emigrációban élő, halálraítélt gróf Teleki László párbajra hívta ki Haynau tábornagyot, a magyar forradalmárok vérszomjas gyilkosát, miután Haynaut leváltották, nyugdíjba küldték. Zürichi levelét 1852. szeptember 1-én küldte el Haynaun kívül angol, francia, belga és német újságszerkesztőknek is. Íme, néhány részlet:
Tábornok! Én önt úgy tekintem, mint egyik gyilkosát az ön parancsából Aradon kivégzett 13 tábornoknak, Batthyány Lajos grófnak, Jeszenák János, Perényi Zsigmond báróknak, Csányi Lászlónak és Szacsvay Imrének, kik Pesten az ön rendeletére végeztettek ki, valamint egy sereg más áldozatoknak, kiknek vére bosszúért kiált. A tábornokok, kiket ön megöletett, függetlenségi harcunk hősei, s Magyarország jogának védői voltak. Ön átláthatja tábornok, minő elégtétellel tartozik nekem… Tekintve életkorunk különbségét és az ügy súlyos voltát: mi engem e lépésre bírt, más fegyvert nem fogadhatok el, mint pisztolyt.
E levelet a tábornagy válasz nélkül hagyta. Teleki ezek után alávaló, silány, gyáva, gonosz embernek nevezte a vérengző Haynaut. Az élet fintora, hogy a bresciai hiéna, a magyarok mészárosa Szatmár vármegyében, Nagygécen talált nyugalmat, gazdálkodó földbirtokos lett. A magyarok gyűlölték, megvetették, de nem bántották. Ez a magyar lélek, a magyar “idegengyűlölet” ( a ma neoliberálisaink ezt ragasztják ránk), hogy még a gyilkosukat is hagyják élni. Említettem a magyar becsület szót, a tiszti becsületszó értékét. Kevesen tudják, de Aradra, a kivégezni szállított 13 magyar tábornokot utolsó éjszakára Gyulán szállásolták el. Minden szabadsághős tábornokot egy-egy házban helyeztek el. Ma márványtábla őrzi emléküket. Őrség nem volt, osztrák katonák nem őrizték a forradalom tábornokait. Becsületszóra nem hagyták el az épületet, nem szöktek meg. Így mentek önként tizenhárman a halálba.
Deák Ferenc portréja, Franz Eybl osztrák festő 1842-ben készült alkotása. MTI Fotó: Reprodukció
Gróf Teleki László az emigrációból hazatérve, képviselővé választása után bekapcsolódott a politikai életbe. Kétségesnek érezte Deák Ferenc passzív ellenállásának eredményét, de elutasította az osztrák–magyar kibékülést, magát a kiegyezést. Teleki mindvégig az 1848-as törvények talaján állt, akárcsak barátja, Kossuth Lajos. Nem véletlenül lett Teleki a Határozati Párt vezetője, Deák Ferenc a Felirati Párt elnöke. Utolsó napjaiban Deák felirati javaslata szövegét tanulmányozta. Erről különvéleménye is volt, Beszéd-töredékek írásában élesen bírálta az osztrák abszolutizmust, a törvénytelenségeket és kifejtette azt a kétségét is, hogy a Habsburgok szavatartók-e. Perszonáluniót akart Magyarország és a birodalom között. Egyes történészek szerint gróf széki Teleki László, a szabadelvű azért választotta a halált 1861. május 7-én, azért lett öngyilkos, mert Kossuth híveként, a forradalom diplomatájaként nem kívánta nevével fémjelezni a készülő kiegyezést.
A Telekiek közül nem ő volt az egyetlen, aki körül ritka lett a levegő. Teleki Pál miniszterelnök a második világháború alatt, 1941-ben azért vetett véget az életének, mert nem támogatta, hogy a német hadsereg Magyarországon keresztül megszállja Jugoszláviát. A két miniszterelnököt a tehetetlenség, az adott szó betartásának kivihetetlensége vitte a halálba. A kérdés az, hogy mi lett volna, ha…? Ha nem lett volna kiegyezés, nem lett volna Osztrák–Magyar Monarchia, lett volna-e Magyarországon több mint negyven év hihetetlen nagyságú gazdasági fejlődés, kulturális virágzás és zsidó emancipáció? Egyáltalán lett volna-e első világháború? Történelmietlen az a kérdés is, hogy mi lett volna, ha Teleki Pál miniszterelnök aláírta volna a német csapatok Magyarországon át Jugoszláviába történő átvonulását? Mi történt volna? Valószínű, hogy három évvel korábban megszállták volna a nácik Magyarországot és a magyar zsidók deportálása rögtön megkezdődött volna.
Kossuth Lajos fiatalkori portréja. MTI Fotó: Tóth Gyula
Egy biztos: e két Teleki, e két politikus igaz magyar volt, az erkölcs talaján álltak. Valószínű az magyar sajátosság, hogy politikusaink jelentős része – ez nem vonatkozik a kommunista és balliberális politikusokra – ma is a morális politizálás alapján állnak. Azaz életüket végigkíséri az a politikai erkölcs – ami balliberálisoknál nem létezik –, az a mély, történelmi hazaszeretet a magyarság iránt, ami ritka Európában. Ilyen értelemben nincs különbség a magyar szabadelvű – a szó valódi értelmében –, a magyar keresztény, konzervatív, nemzeti gondolkodású politikusok között. Az áthidalhatatlannak tűnő, mesterséges távolságot ismét közelebb kell hozni. Ahogyan ezt megpróbálta Kossuth és Széchenyi, Teleki és Deák, valamint a mi időnkben Antall és Orbán. Hátha sikerül!
Vezető kép: Teleki László politikus, író szobra, Mészáros Attila alkotása (2014) a főváros VIII. kerületében, a Teleki László tér Népszínház utcai részén. A tér 1874-től viseli Teleki László nevét. Fotó: MTVA/Bizományosi/Balaton József
Facebook
Twitter
YouTube
RSS