Pesti Srácok

Együtt-PM: Bajnai nem tűnik el teljesen, stratéga lesz

null

Bajnai Gordon a stratégiaalkotásban fog részt venni, háttérbe vonulása nem jelenti azt, hogy kiszáll a politizálásból, az Együtt-PM-ből - mondta Szabó Tímea a Ma reggelben.

Bizonyos ügyek mentén eddig is volt együttműködés a baloldalon, például Paks kapcsán, de nincs szükség a teljes összeolvadására, hiszen attól színes egy demokrácia, hogy minél több párt képviselteti magát – mondta Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke a Ma reggelben. Hozzátette: ennyire torz választási rendszerbe valamiféle koordinált együttműködésre ugyanakkor szükség lesz.

Szabó Tímea az M1 reggeli műsorában elmondta: demokratikus ellenzéki pártnak tartja a DK-t és az MSZP-t is, mégsem gondolja, hogy teljes körű összeolvadásra lenne szükség a baloldalon, hiszen a választók egyértelműen kifejezték, hogy erre nincs szükségük.

PestiSracok facebook image

Az Együtt-PM társelnöke szerint az a kérdés, hogy ki milyen politikát képvisel, ki milyen hitelesen tudja képviselni azt a baloldali, zöld üzentet, amit az Együtt-PM is képvisel. Véleménye szerint a demokratikus ellenzéki oldalon az Együtt-PM a leghitelesebb, mert megmutatta, hogy képes új arcokat felmutatni, nem egy emberre épül, hiszen számos tehetséges politikust képes felmutatni.

"Elsődleges feladatunk, hogy megerősödjünk a demokratikus ellenzéki oldalon, s egy olyan alternatívát tudjunk kínálni a választóknak, ami hiteles politizálást, korszakváltást képvisel olyan emberekkel, akik a saját szakterületükön már letettek valamit az asztalra" – nyilatkozta a társelnök.

Bajnai Gordon jövőbeni szerepéről Szabó Tímea közölte: a politikus a stratégiaalkotásban fog részt venni, háttérbe vonulása nem jelenti azt, hogy "kiszáll a politizálásból", az Együtt-PM-ből . Nem fog minden nap sajtótájékoztatókat tartani, de ott lesz velünk, a csapat aktív része lesz és segíteni fogja az Együtt-PM munkáját abban, hogy 2018-ban le tudjuk váltani az Orbán-kormányt – hangsúlyozta Szabó Tímea.

hirado.hu

Ajánljuk még