együtt-pm
Tarlós: egy választó nem igen tudja komolyan venni az olyan összefogást, ahol öt-hat miniszterelnök-jelölt van
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján - mondta el Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Századvég: tovább nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága
Tovább tudták növelni előnyüket a kormányzó pártok az ellenzékkel szemben az elmúlt egy hónapban, a Fidesz-KDNP támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók és a teljes népesség körében is nőtt - derül ki a Századvég Alapítvány friss pártpreferencia-kutatásából.Finisben a baloldal tárgyalássorozata
Hamarosan lezárulhatnak az egyeztetések az MSZP és a DK között – erről beszélt tegnap Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Hiller István, a párt választmányi elnöke. Mindketten kizárták az együttműködést a Jobbikkal, az LMP sincs napirenden a tárgyalásokon – bár Molnár szerint feléjük nyitottak –, míg az Együtt–Párbeszéd kaphat induló helyeket.Zuglóban nagylelkűen osztogatják az önkormányzati állásokat a PM-eseknek
A zuglói önkormányzat alkalmazásában áll a PM pártalapítvány két kurátora, a posztokat valószínűleg az ő kedvükért hozták létre Karácsony Gergelyék. A polgármesteri kabinet az átlagoshoz képest kétszer nagyobb, van hely tehát a tagoknak, szimpatizánsoknak önkormányzati állásra.Ajánljuk még