Pesti Srácok

Zuglóban nagylelkűen osztogatják az önkormányzati állásokat a PM-eseknek

Zuglóban nagylelkűen osztogatják az önkormányzati állásokat a PM-eseknek

A zuglói önkormányzat alkalmazásában áll a PM pártalapítvány két kurátora, a posztokat valószínűleg az ő kedvükért hozták létre Karácsony Gergelyék. A polgármesteri kabinet az átlagoshoz képest kétszer nagyobb, van hely tehát a tagoknak, szimpatizánsoknak önkormányzati állásra.

A Magyar Idők megtudta: a PM pártalapítványának, a Megújuló Magyarországért Alapítványnak két kurátorát, Kéri Andrást és Temesvári Szilviát is alkalmazza a kerület. Kéri a belső üzemeltetésen osztályvezetői, Temesvári a polgármesteri kabinetben pedig csoportvezetői posztot tölt be; információik szerint a beosztásokat az ő foglalkoztatásuk érdekében hozták létre. Összehasonlításként: a területileg legnagyobb önkormányzat, az óbudai kabinetjében kilencen, míg a lélekszámban legnagyobb önkormányzat, az újbudai kabinetjében tizenketten dolgoznak.

Húsz fős kabinet, álomfizuk, luxusjárgányok

A PM társelnöki tisztét is betöltő Karácsony húsz fős, az átlagos gyakorlathoz képest kétszer nagyobb polgármesteri kabinetet tart fent. A kabinetnek két fideszes – az egyik alpolgármesteri minőségben – és nyolc szocialista tagja van, a többiek viszont egyéb megbízottak. Karácsony három főtanácsadót is alkalmaz: Szokolay Örs városfejlesztői, Rácz Mónika gazdasági és Sinkovits Péter, a sportügyekért felelős főtanácsadó alpolgármesteri szintű, csaknem hatszázezer forint körüli juttatásban részesül. A polgármesteri kabinetet pedig Németh Zsolt, a Népszava főszerkesztőjének, Németh Péternek a fia vezeti hasonló díjazásért. Az egyik polgármesteri tanácsadó Mercedes AMG-vel, a baloldali alpolgármester BMW 5-össel, az egyik baloldali képviselő Lexus terepjáróval furikázik,a polgármesteri kabinetvezető pedig 3-as BMW-vel látható.

PestiSracok facebook image

– kérdezte a helyi Fidesz.

dsc_7876

Tavaly májusban Karácsony még büszkén posztolt a Facebookon arról, hogy a polgármester nem luxusautóval parkol a felfestett helyén, hanem kerékpárral a járdán...

karácsony-gergely-fekszik-e1410211874183

A korrupcióra nemet mond, az övéiről elszántan gondoskodik a zuglói polgármester

Emlékezetes: Papcsák Ferenc korábban többször felhívta a figyelmet arra, hogy kétmilliárd forint plusszal adja át Zugló kasszáját, és arra kérte a helyieket, „árgus szemekkel figyeljék” Karácsony munkáját.

PS összeállítás/Magyar Idők Fotó: Facebook Főkép: Kummer János/24.hu

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.