Einstand

Unokáim okán ismét kezembe került gyermekkorom nagy élménye, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye (1906). Ott tanulhattuk meg egy régi pesti gyermeknyelvi kifejezést, amelyet olyan helyzetekre használunk ma is, amikor az erősebb jogán valakinek felháborító módon lefoglalják a tulajdonát. Az einstand bár német szó, de annyira magyar is, mivel történelmünk viharos évszázadai alatt megannyiszor einstandoltak bennünket.

A nem véletlenül világhírű regényből érdemes visszaidézni azt a hangulatot, amit Molnár Ferenc a múlt század elején megírt:

…Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: “Te ezeknek tetszik a mi golyónk!” – és még Weisz volt a legokosabb, mert Ő mindjárt mondta: “Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” – De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: “Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: “Hogyne, majd éppen most, amikor te gurítottál és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem abbahagyjuk.” Közben a Richter már gurított, de annak a keze már reszketett a félelemtől és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze, hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak álltak ott zsebre dugott kézzel…

De aztán mégiscsak mozdultak. A két Pásztor fiú einstandolt a Múzeumkertben. Nemecsek Ernő volt az áldozat, akitől elvették az összes játékgolyóját. Az einstand tehát hadüzenet volt. Molnár Ferenc megérzett valamit a látszólag békés aranykorból, a kiegyezés kori világból, miközben gyülekeztek is a fekete gomolyfelhők már ekkor Magyarország felett. A királyi Magyarország nemzetiségei úgy gondolták, hogy az ezer éves történelmi Magyarország területéből nekik is jár országnyi terület, így szervezkedtek is a franciáknál, az angoloknál, az amerikaiaknál, az oroszoknál, és nem kis eredménnyel. Nem volt nehéz, mert a nyugati pénzvilágnak sem volt ínyére egy erős közép-európai gazdasági hatalom, a Monarchia. Így egykori kisebbségeink az első világháború után meg is kapták jutalmukat. Trianonban einstandoltak, a Nagy Háborúban vesztes Magyarországot feldarabolták – hamisításokkal, hazugságokkal körbetűzdelve, nem beszélve a hazájukat elvesztő, több milliónyi magyarról. Az igazság, a jog nem számított, az erősebb legyűrte a gyengébbet. A nyugati nagyhatalmaknak egyébként is régen fájt a foguk a számukra idegen kultúrájú, semmivel nem rokon nyelvű Magyarország megleckéztetésére már Árpád vezér óta, amikor Pozsonyban az egyesült magyar seregek tönkreverték a szintén egyesült germán-nyugati haderőt. Igazi nyugati törlesztésre aztán Trianonban, 1920 június 4-én eljött az idő. Ennek következményeit, terheit hordjuk a mai napig.

Persze ehhez a katasztrofális békediktátumhoz jócskán hozzájárult az 1918-tól létező Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP), a szabadkőművesek, akik Károlyi Mihállyal, Kun Bélával, Szamuely Tiborral, Lukács Györggyel, Jászi Oszkárral stb. együtt, hazaáruló tevékenységükkel jelentős szerepük volt Magyarország területének, lakossága kétharmada elvesztéséhez.

A balliberálisok ezt a „jótulajdonságukat” máig őrzik, belefeledkezve egy másik  őrületbe, a szintén kommunista-liberális szinezetű woke-ideológiába. Céljuk máig nem más, mint a múltat eltörölni, a rombolás, a pusztítás, az őshonos európai népesség kiirtása. De mielőtt továbblépnénk, érdemes visszaemlékezni a nyolcvan évvel ezelőtti történtekre. A magyar kommunisták, többségében a moszkoviták a szovjet hadsereg kíséretével visszatértek Magyarországra: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Münnich Ferenc, Révai József, Nagy Imre, Lukács György, Vass Zoltán, Illés Béla és a többiek. Nem beszélve a „spanyolosokról”, Rajk Lászlóról, Tömpe Istvánról…, valamint a Magyarországon rejtőzködő, bujkáló szélsőséges kommunistákról, élén Kádár Jánossal, Apró Antallal, Marosán Györggyel, Pálffy Józseffel, Péter Gáborral, Ortutay Gyulával, Major Tamással…

Végül is egy tőről fakadtak. Átvéve a  bolsevista-szovjet módszereket, önfeledten einstandoltak. Százezrével államosítottak, mások tulajdonát minden kártérítés nélkül elvették: kezdték a nagytőkésekkel, aztán a közép-kis tőkés réteggel, az arisztokrácia földtulajdonaival, ingatlanjaival, majd folytatták a magyar középosztállyal, kispolgársággal, akiknek lakásaikat rekvirálták, s tízezrével megbízható elvtársakat költöztettek (pl. Apró, Révai, Nezvál, Ortutay, Szirmai István, Farkas Mihály elvtársak) mások ingatlanjaiba. A  tanult szakmunkás réteget, főként szociáldemokratákat szintén lehetetlenné tették, lefokozták őket, majd eljutottak a legkisebb szatócs, cipész, szabó, élelmiszer boltokig is, azt is állami tulajdonba vették. Ki kell emelni a több százezres magyar parasztság jog- és tulajdonfosztását is. Miután a magyar munkaerő kétharmadát jelentették a gazdák, így a három holdnál nagyobb földtulajdonnal rendelkező parasztok földjeit elvették, szó szerint beverték őket a termelőszövetkezetekbe, a szovjetekhez hasonlóan a kolhozokba. A Nagy Imre-féle padláslesöprés csak hab volt tortán. Nélkülözés, nyomor, félelem, kitelepítések az egész országban.

De ha csak ennyit jelentett volna az einstandolás.

A gyűlölet, az irigység a tehetős emberek ellen mindent felülmúlt. Erre épült a kommunista ideológia. Politikai alapon, koncepciós perekkel ezreket végeztek ki, tízezreket zártak börtönbe vagy vittek koncentrációs táborokba (Recsk, Tiszalök, Kistarcsa, Hortobágy…). A Rákosi-rendszer, a négyesfogat (Rákosi, Gerő, Révai, Farkas) különleges kegyetlenséggel számolt le ellenfeleivel, a Péter Gábor-féle ÁVH-s párthadsereget bevetve. A célpont természetesen a keresztény egyház volt, főként a katolikusok. Az egyházi iskolák, az egyházi tulajdon államosításának, egyáltalán a kommunista ideológia egyeduralmának legnagyobb akadálya, Mindszenty József bíboros, hercegprímás, Esztergom érseke volt, aki a kommunista hatalomátvétel, a kommunisták és a szociáldemokraták erőszakos egyesítése (Magyar Dolgozók Pártja) előtt, Magyarország védőszentjéért rendre milliós Mária-zarándoklatokat tartott. Az einstandolás 1948-ban vele kezdődött. 1948 áprilisában jelentette be Ortutay Gyula kultuszminiszter, hogy az állam átveszi az iskolákat. Rákosi Mátyás május 1-jei beszédében ezt jelölte ki a legsürgősebb feladatnak. Ezernél is több város, falu lakói kérték, hogy szüntessék be a keresztény iskolák elleni támadásokat. Az ellenállás Mindszentytől indult ki, Rákosiék fasiszta izgatásnak minősítették. Végül Rákosiék döntöttek: el kell takarítani az útból Mindszentyt. 1948 december 16-án  a hercegprímás megérzett valamit, összehívta a számára utolsó püspöki konferenciát. A bíboros felszólította a püspököket, hogy letartóztatása, bebörtönzése után se írják alá a bolsevista kormány által szorgalmazott megegyezést. Azt ajánlotta:

inkább mondjanak le a papság fizetéséről, az államsegélyről, és bízzanak a magyar népben, az nem fogja cserbenhagyni papjait”.

Karácsonykor, december 23-án letartóztatták és az Andrássy út 60-ba szállították. Péter Gáborék kínozták, vallatták, de nem tört meg. Amit nagyon nehezen viselt el, hogy letépték róla a reverendát, csíkos bohócruhába öltöztették. Rúgták, vágták, bottal verték, akaratbénító szereket alkalmaztak a megtörésére, nem engedték aludni és meghamisították vallomásait. Mindszenty József kirakatpere 1949. február 3-án kezdődött hetvenöt éve Olti Vilmos vérbíró vezényletével, a vérügyész (népfőügyész) Alapi Gyula hamis vádbeszédével. Ennek alapján ítélték el életfogytiglanra kémkedés, valutaüzérkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény elkövetésével. Innentől nem volt megállás. A keresztény egyházi iskolákat néhány kivételével felszámolták, a szerzeteseket szélnek eresztették és ezernél is több papot börtönbe zártak, meggyilkoltak. Mindszenty Emlékirataim könyvében ezt írja:

Valódi bűneim: küzdöttem a bolsevizmus hatalmi túlkapásai ellen, védtem a vallásszabadságot… védtem az egyházi iskolákat, a hitoktatáshoz való jogot, hogy megakadályozzam a materialista nevelési és oktatási monopólium bevezetését…”

A kommunisták einstandolása Rákosi Mátyástól Kádár Jánosig negyvenöt évig tartott, hiába szakította meg egy kis időre az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Ez a mi véráztatta történelmünk. A rendszerváltás csak egy kis időre hozott nyugalmat. Bár demokráciában, szabadon élünk, mégsem hagynak békésen élni, alkotni bennünket. Az elwoke-osodott, neomarxista, globalista Nyugatnak nem tetszik, hogy a magyarok demokratikus alapon visszatértek a gyökerekhez, a kereszténységhez, az ősi hagyományokon alapuló kultúránkhoz, az erkölcsiségünkhöz. S számos más bűnünk is van, nem akarunk idegen érdekekért háborúzni és milliónyi migránssal vegyes társadalmat alkotni, ami Magyarország végét jelentené.

Ez a fajta einstandolás már nyílt háború a jog eszközeivel, jogtalanul Magyarország ellen. Ebben ismét részt vesznek azok a hazaárulóink, a mindig kedvezményezettek, akik 1919 óta ássák alá Magyarország tekintélyét és rendre kiszolgáltatják hazánkat, hol Moszkvának, hol Brüsszelnek, Washingtonnak.

Vissza kell utalnom Molnár Ferenc Pál utcai fiúk háborújához. Bármi is történt a grundért a vörösingesek elleni harcban, végül is a törékeny Nemecsek bátorsága, magas erkölcsisége, igazsága győzött.