Pesti Srácok

Elérhető közelségbe került a svéd NATO-tagság

Elérhető közelségbe került a svéd NATO-tagság

Svédország NATO-tagsága elérhető közelségbe került, lehetséges, hogy pozitív döntés születik a skandináv ország csatlakozásáról a szövetség jövő heti, vilniusi csúcstalálkozóján – mondta a NATO-főtitkár Brüsszelben azt követően, hogy a török, a svéd és a finn külügyminiszter erre vonatkozó megbeszéléseket folytatott a szövetség székházában csütörtökön.

Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján kijelentette: ideje, hogy Svédország csatlakozzon a katonai szövetséghez, ami a szövetséget erősíteni, a tagországok biztonságát pedig növelni fogja. Közölte: Stockholm fontos lépéséket tett Törökország kéréseinek teljesítésére, egyebek mellett módosította alkotmányát, visszavonta a törökországi fegyverkivitelre vonatkozó korlátozásokat és megerősítette terroristaellenes szabályozását.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Stoltenberg, majd hozzátette: a késlekedés csak azok számára hoz hasznot, akik a NATO egységének megbontásán munkálkodnak. Ezek között a főtitkár Oroszországot és a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) említette. Bejelentette: a kedden és szerdán tartandó vilniusi csúcstalálkozót megelőzően hétfőn megbeszélésre hívja a török és svéd vezetőket.

– tette hozzá a NATO-főtitkár. Tobias Billström svéd külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a jövő héten Ankara jóváhagyja országa NATO-csatlakozását.

– fogalmazott a svéd külügyi tárcavezető. Hakan Fidan török külügyminiszter azt közölte, Törökország szerint NATO-tagságának jóváhagyásához Svédországnak bizonyítania kell, hogy a bejelentett törvénymódosításokat alkalmazzák, különös tekintettel arra, hogy jogrendjébe ültette a terrorizmusellenes törvény módosításait. Svédország tett néhány lépést a megkívánt jogi változtatásokkal kapcsolatban, például megszüntette a védelmi ipari korlátozásokat Törökországgal szemben.

– tette hozzá a török külügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jonas Ekstromer

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.