Pesti Srácok

Életfogytiglant kapott egy idős nő gyilkosa

Életfogytiglant kapott egy idős nő gyilkosa

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a 31 éves férfit, aki tavaly októberben több nagykanizsai idős asszonyhoz is betört, bántalmazta, kirabolta őket, egy 73 éves nőt pedig megfojtott.

A többszörösen büntetett O. Istvánt nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, magánlaksértés és lopás miatt ítélte el a bíróság. Legkorábban harminc év múltán bocsátható feltételesen szabadlábra. Az utolsó esetnél társaként szereplő 19 éves - kis mértékben értelmi fogyatékos - U. Vilmos kifosztás és magánlaksértés miatt négy és fél év börtönt kapott. A bűnpártolással vádolt szombathelyi zálogházi dolgozót, aki átvette a lopott ékszereket, bizonyítottság hiányában a bíróság felmentette.

A gyilkosságot megelőzően, tavaly szeptember végén az elsőrendű vádlott betört egy 90 éves nagykanizsai asszony otthonába. A nőt bántalmazta, majd egy tévékészüléket és több kisgépet vitt el a házból. Mindezt az azóta elhunyt idős asszony akkori egészségi-szellemi állapota miatt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, de feltételezhető az is, hogy a rendőrség nem feltétlenül szabályos módon jutott a vádlottól beismerő vallomáshoz - fejtegette a bíró az indoklás során.

PestiSracok facebook image

Alig egy héttel a korábbi eset után egy 81 éves nő házába jutott be a vádlott, s miközben az asszony aludt, egymillió forint értékben aranyat, pénzt, fényképezőgépet, parfümöt vitt magával. Az ékszereket aznap egy szombathelyi zálogházban adta el háromszázezer forintért.

Október 19-én O. István az akkor 18 éves társával tört be Nagykanizsán egy korábban kiszemelt Sugár utcai házba, de miközben az értékeket pakolták össze, felébredt a 73 éves háztulajdonos. A fiatalabb férfi ekkor az arany ékszerekkel megpakolt zsákját hátrahagyva kifutott a házból, társa azonban nem akarta otthagyni az értékeket.

Az ágyban fekvő idős asszony belekapaszkodott O. István ruhájába, mire támadója ököllel, illetve a betöréshez használt vasrúddal többször megütötte, majd a lepedővel a földre rángatta az akkor már mozdulatlanul fekvő asszonyt. A férfi folytatta a kutakodást, ám az asszony magához tért, ezért egy párnát szorított a nő arcára és azzal megfojtotta, a nyakából pedig kitépte az aranyláncát. O. István mindezek után visszahívta a társát, majd több százezer forint értékben ékszereket, pénzt és egy tévét magukhoz véve távoztak. Az idős nő holttestét másnap találták meg a hozzátartozók.

A férfi a gyilkosság napján Szombathelyen eladta az ékszereket - köztük a vérrel szennyezett, szakadt láncot - törtaranyként egy zálogházban, ahol a harmadrendű vádlottként szereplő nő 250 ezer forintot fizetett. Esetében nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy tudott arról, az ékszerek bűncselekményből származtak, ezért bizonyítottság hiányában mentette fel őt a bíróság a bűnpártolás vádja alól.

Az ítélethirdetés során elhangzott az is, hogy vádat emeltek a fiatalabbik férfi anyja ellen hamis tanúzás miatt - mert azt állította, hogy a náluk megtalált tévét a bolhapiacon vette a fia - külön eljárásban, az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt.

A csütörtökön kihirdetett ítéletek egyik vádlott esetében sem jogerősek, bár az ügyész mindegyik döntést tudomásul vette. O. István részbeni felmentésért és enyhítésért, U. Vilmos pedig enyhítésért fellebbezett, a zálogházi dolgozó védője pedig háromnapos gondolkodási időt kért a döntéshez.

MTI

Fotó: RTL

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.