Elfelejtett hősök: Csik Ferenc, az önfeláldozás és hazaszeretet szimbóluma

Olimpiai bajnokként is megmaradt szerény embernek. Fiatalon a csúcsra ért, majd visszavonult, és orvosként dolgozott. Életeket mentett a háború alatt, sajátját pedig feláldozta. Csik Ferenc igazi példakép volt és maradt. Hőseim (1. rész).

Nagyapámnak

Nagyapám legszebb – ilyen is volt – emlékeként mesélte el a második világháborúról, hogy katonatisztként találkozhatott Csik Ferenccel. Többször meghallgattam gyerekkoromban, hogy milyen finom, kedves ember volt az olimpiai bajnok, aki később az önfeláldozás szimbólumává vált. Tudta, hogy mikor, s hogyan kell példát mutatnia.

Maradt, amikor annyian menekültek, gyógyított, hiszen ez volt a hivatása. Sopronban érte a halál, ott dolgozott katonaorvosként.

Kötötte orvosi esküje – mintha elaludt volna

Csik Ferenc legbensőségesebb életrajzát leánya, Csik Katalin írta meg. Ebben feleleveníti az utolsó napokat: „Március 28-án a kórházból már mindenki szerte-széledt és ki csak tehette menekült nyugatra, „csapot-papot” hagyva. Édesapám egyedül maradt a kórházban, miután orvosi esküje kötötte… Másnap, március 29-én délben indult el a kórházból Jausz Fricihez – édesanyja egyik rokonához –, hogy a szokásos injekciót beadja. Már a házban volt, amikor a szirénák megszólaltak és mindenki rohant le a pincébe, Frici is. Hívták édesapát, de ő kifelé szaladt. Hihetetlennek tűnt, hogy végig az ostrom alatt rettegett attól, hogy a romok betemetik. Szinte menekült mindig ösztönösen kifelé, sohasem lefelé! Most sem a pincébe igyekezett, átdobta magát a kerítésen, még látták is a többiek. Hallható volt a pincében a közeli becsapódás, azután ismét csend lett. Frici elindult megkeresni őt. A várfal mellett talált rá egy bokor tövében, mintha elaludt volna. A sors kegyes volt hozzá…”.

Csik Ferenc mindössze harminckét évet élt, a keszthelyi temetőben felállított mellszobor márványtábláján ez áll: „Itt élned, s halnod kell”. A visszaemlékezések szerint a Szózat soraival válaszolt azoknak, akik maradásának, helytállásának okát kérdezték.

Az olimpiai győzelem után / Forrás: Bibli-u.szeged.hu

Háború és háború – Rudas után a Balaton

Jellemző a huszadik század ’kegyetlenségére’ – és még inkább az emberiség javíthatatlan őrületére –, hogy ahogyan Csik Ferenc leánya, úgy az olimpiai bajnok is nagyon fiatalon elveszítette édesapját. Mindketten egyévesek múltak… Hadd idézzek Syposs Zoltán: Ez a szép játék című könyvéből (amit gyerekkoromban rojtosra olvastam):

„Ferkó egyéves, amikor édesapja 1914-ben Szerbiában, Nis közelében a háború első áldozatai között meghalt. A három Lengvári fiút, Ákost, Ferencet és Györgyöt anyai nagybátyjuk, dr. Csik László orvos segít felnevelni, közülük Ferkót, a középsőt örökbe fogadja. Szülővárosából, Kaposvárról, Budapestre költöznek, 1924-ben pedig Keszthelyre. Ebben a kisvárosban tágul világa, a pesti elemi után a premontei gimnázium, a Rudas uszoda után a széles Balaton következik.”

A többi: történelem. Csik Ferenc a sportemberi magatartás példája volt, egyáltalán nem ivott, és valóságos aszkétaként készült a versenyekre. Az akkori szokásoknak megfelelően – még dopping nélkül. „Az úszás fanatikusa volt, akaraterős jellem: szívós, kitartó, célja felé minden ingadozás nélkül egyenesen haladó – írta róla Syposs. – Aszkéta volt, életmódjára önmagával kötött súlyos feltételekkel szerződést. Aprólékosan előírt edzéstervét olyan szigorúan tartotta meg, mint szerzetes a kolostor reguláit. Nem dohányzott, nem éjszakázott.” Csak tanult (az orvosin), úszott és – egyre többször – nyert.

Jár a gratuláció / Fotó: Freitag.de

Nemes küzdelem a japán ‘Übermenschek’ ellen

A későbbi bajnok az úszás ’királyi számát’, a 100 métert választotta, 1935-ben elért 57,8 mp-es eredménye (kevesen mentek akkoriban egy perc alá) Európa-csúcsot jelentett. Ezzel az idővel, és megalapozott hírnevével esélyesként ment Berlinbe, hogy az olimpián másokkal együtt megcáfolja majd a megalomániás őrült által terjesztett Übermensch-elméletet. Érdekes, hogy legkomolyabb riválisai szintén a fajelméletet képviselték (akarva vagy akaratlanul), csak éppen annak keleti változatát. Csik Ferencnek három japánnal kellett ’megküzdenie’ a vízben, őket akkoriban ugyanolyan legyőzhetetlennek tartották, mint manapság az amerikai Szuperembereket – lásd a fáradhatatlan, még csak nem is lihegő, pihegő Michael Phelpst. Nem titok: Csik Ferencnek sikerült. Ismét Syposs könyvéhez fordulok, aki korabeli tudósításokból idézett:

„Húszezer ember a zsúfolt tribünön, az indító kezébe veszi a pisztolyt, a hangszórón három nyelven csendet kérnek az indítás idejére. „Csattan a lövés, utána elemi erővel zúg a csatakiáltás a világ minden nyelvén. Mintha éles késsel hasítaná a vizet a hét úszó, a víz taraja elborítja testüket, magasra csap és fröcsköl , az úszók motorszerűen dolgozó lábai között… Csik egyvonalban a japánokkal… de Yusa, úgy tűnik, elsőnek fordul… nem, együtt vannak… most Csik a második helyen…, innen kezdve csak két fejet látunk az egész versenyből, az uszoda szélén Yusa feje feketéllik, a felénk eső oldalon pedig Csik halad vele teljesen egyvonalban… már a külföldiek is kezdik észrevenni, hogy ez a verseny, a többi nem számít…, hetven méteren együtt…, hetvenötön mintha Csik keze előbb volna…, a következő tempónál világosan látszik, hajszálnyival előbb… Az uszoda tribünjén felbomlik a rend, mindenki felugrál a padokra. Hihetetlen bömbölés, ordítás, sivítás, fütty tölti meg a levegőt, szinte önkívületben kiabál, ugrál mindenki. Vezet, egyre jobban vezet, előretör a magyar fiú. Csik! Cheek! Sík! Tschik! – ordítják a világ minden nyelvén, az amcsik a padokat csapkodják, egymás hátát ütik a hollandok, angolok, kanadaiak és nem lehet sorolni, milyen nemzetiségű nézők, versenyzők, újságírók kiabálnak, de mindent túlharsog a magyar tábor hangja: Csiiik!”

Érdemes figyelni a japánok arcát… / Fotó: Gribedli.hu

És Csik Ferenc 57,6 mp-es idővel olimpiai bajnok lett. Ezzel rögvest hazánk egyik legismertebb sportolójává vált, de a siker sem változtatta meg. „A népszerűség jellemét nem érintette meg, továbbra is ugyanaz a szerény és csendes Csik Ferkó maradt – írta róla lánya, Csik Katalin. –

Úszótársai mesélték, hogy az uszodában őt észre sem lehetett venni, s ha valaki nem ismerte, meglepődött, hogy ő volna a bajnok”.

És a bajnok váltott: egy évvel a berlini győzelem után doktorrá avatták, majd 1939-ben visszavonult. Nem unatkozott: belgyógyászként és a Képes Sport főszerkesztőjeként dolgozott, és ekkor – 1939-ben – még az úszók szövetségi kapitányává is megválasztották. Megházasodott, előbb fia – ’Ferkó’ –, majd lánya – az említett Katalin – született. Minden tökéletesnek tűnt, de közben kitört a második világháború. Csik Ferencnek 1944-ben kellett bevonulnia:

„Édesapát októberben hívták be, és mint orvost a szolnoki csapatkórházhoz katonaorvosi szolgálatra osztották be. Ahogyan a front húzódott nyugat felé, úgy költözött a szolnoki csapatkórház is, először Budapestre, majd decemberben már Sopronba. Édesapa a családot biztonságba helyezte, mindhármunkat Budapestről először Keszthelyre költöztetett nagymamához, majd amikor a háború erőviszonyai már kirajzolódni látszottak, Ausztriába vitetett bennünket. Ígéretet tett arra, hogy amint lehetősége engedi, utánunk jön. Ekkor minden eshetőségre felkészülten írt búcsúlevelet Édesanyánknak, „Musinak”.

Szívszorító és mégis felemelő levél

Ebből a búcsúlevélből az is kiderült, hogy Csik Ferenc felkészült a végre, az önfeláldozásra. Bár mindennél jobban szerette a családját, saját szavai szerint „nyugodtan” nézett az „elmúlás felé” is. Lezárásként néhány részlet a megható, Csik Ferenc jelleméről a legélesebben, leghívebben beszélő levélből (szintén Csik Katalin művéből):

„Édes egyetlen Musikám!

Most, hogy a behívómat megkaptam és valószínűleg hadi szolgálatra bevonulok – anélkül, hogy a legkisebb pesszimizmus vagy kishitűség volna bennem, ülök le írni Neked arra az esetre, ha mégis baj történne. Tudod, hogy mindig bizonyos optimista fanatizmussal tekintettem sorsom elé, és most is így nyugalommal, reménnyel nézek a jövő elé, de hát kétségtelen, nehéz időket élünk, és mindenre el kell készülnünk. Ismerve Téged, feleslegesen nem akarlak kétségbe ejteni, azért levélben hagyom hátra, amit búcsúzóul elmondanék, arra az esetre, ha erre nem volna többé módom.
…
Sokkal nagyobb értéket képvisel a két édes gyerek, Ferke és Kati, akikre építhetsz. Tudom, hogy sok gondot jelentenek, és nagy terhet rónak gyenge vállaidra, de a szülői szeretet megerősít, és Édesanyám és jó Szüleid melletted fognak állni, és ott leszek én is mögötted, mint ahogy Édesapánk is mindig velünk volt, halálában is.
…
Édes Musikám! Bármennyire is szeretnék élni, köztetek maradni és élvezni azt a melegséget, szeretetet, amit Tőletek és a Családtól kaptam, mégis nyugodtan nézek az elmúlás elébe is. Megnyugtat az a tudat, hogy kötelességemet itt is teljesítem, és biztosra veszem, hogy minden jóra fordulván, visszajövök. Búcsúzóul köszönök Neked mindent-mindent. Tudom, hogy annak könnyebb,  aki eltávozott, viszont Te találj vigaszt Ferkénkben és Katikánkban, akiket Veled és Édesanyámmal és az egész Családdal együtt nehéz szívvel hagyok itt. Számtalanszor csókol síron túl is szerető
Ferkód.”

A többi – viszonylag ismert. Csik Ferenc nem ment Ausztriába, pedig megtehette volna. Életeket mentett a nehéz időkben is, a háború számunkra végzetes végjátéka alatt. Több volt olimpiai bajnoknál – igazi példakép. Sohasem várta el az ünneplést, a magasztalást, nem kívánta, hogy szobrokat, utcákat nevezzenek el róla. De kellene. Róla kellene.

Íme az utolsó levél:

Utolsó levele / Forrás: Gribedli.hu

A cikkhez a két említett művet, Syposs könyvét és Csik Katalin online is elérhető munkáját használtam fel. Mindkettőt érdemes elolvasni. Csik Katalin művéből fotókat is kölcsönöztem.