Pesti Srácok

Elfogadta a brit parlament a ruandai áttelepítési terv végrehajtásához szükséges tervezetet

Elfogadta a brit parlament a ruandai áttelepítési terv végrehajtásához szükséges tervezetet

Hónapokig tartó vita után elfogadta kedden a brit parlament a Nagy-Britanniába illegálisan belépő menedékkérők ruandai áttelepítéséről szóló terv végrehajtásához szükséges törvénytervezetet.

Boris Johnson volt miniszterelnök kormánya 2022 áprilisában kötött megállapodást Ruandával arról, hogy az európai kontinensről embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérőket a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba. Johnson annak idején azzal érvelt, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország, és a terv – visszatartó hatása révén – alkalmas az embercsempészek üzleti modelljének ellehetetlenítésére is. A brit legfelsőbb bíróság azonban tavaly novemberben jogellenesnek minősítette a tervet. A legmagasabb brit jogi fórum határozata szerint ugyanis a megállapodás nem küszöbölte ki annak a kockázatát, hogy a Nagy-Britanniából áttelepített menedékkérőket a ruandai kormány visszatoloncolja azokba az országokba, ahonnan elmenekültek, vagy más olyan országokba, ahol jogsérelem vagy üldöztetés érheti őket. A jelenlegi brit miniszterelnök, Rishi Sunak kormánya e végzés megkerülése végett olyan tervezetet dolgozott ki, amely jogszabályban rögzíti, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország. A most elfogadott törvény így gyakorlatilag kiveszi a bíróságok hatásköréből annak meghatározását, hogy az afrikai ország biztonságosnak tekinthető-e az áttelepítettek számára.

A tervezetet az alsóház már januárban elfogadta. A vita azonban azóta is folyt a londoni parlamentben, miután a Lordok Háza – ahol a kormányzó Konzervatív Pártnak nincs többsége – folyamatosan olyan módosításokkal egészítette ki az indítványt, amelyeket a kormány nem támogatott. A törvénytervezet január óta nyolcszor járta meg az utat oda-vissza a két kamara között. A brit parlamentarizmus előírásai szerint egy-egy indítványból csak akkor lehet törvény, ha a két ház konszenzusra jut a tervezet szövegéről. Miután azonban az alsóház a felső kamara által a tervezethez csatolt módosításokat rendre kiszavazta a törvényszövegből, a Lordok Háza a kedd hajnalba nyúló utolsó vitanapon egyhangú határozattal úgy döntött, hogy lezárja a vitát és nem ragaszkodik tovább a kormány indítványának módosításához. A tervezetet így III. Károly király formális jóváhagyása után a héten jogszabályba lehet iktatni.

Az utolsó vitanap előtt Rishi Sunak brit miniszterelnök indulatos hangvételű sajtótájékoztatón szólította fel a Lordok Házát, hogy ne késleltesse tovább a Nagy-Britanniába illegális módon érkező menedékkérők ruandai áttelepítési tervének végrehajtását. Sunak a helyszín megnevezése nélkül elmondta: a kormány már készenlétbe helyezett egy repülőteret, kereskedelmi charterjáratokat bérelt és ötszáz embert képzett ki arra, hogy az áttelepítendőket Ruandába kísérjék. A kormányfő szerint az első járatok 10–12 hét múlva szállhatnak fel, és a repülőgépek havonta többször indulnak majd útnak Ruanda felé, "folyamatosan egészen addig, amíg a csónakokat nem sikerül megállítani". Kijelentette: a brit kormány kegyetlen, globális kiterjedésű embercsempész bandákkal áll harcban, és ezeket a szervezeteket egyáltalán nem érdekli, hogy emberéleteket kockáztatnak, amikor útnak indítják a tengeri utazásra alkalmatlan csónakokat Nagy-Britannia felé. Rishi Sunak elmondta: az idén eddig kilencen vesztették életüket az átkelési kísérletek közben, köztük egy hétéves kislány.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Chris J. Ratcliffe

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.