Pesti Srácok

Elhunyt Belénessy Csaba

Elhunyt Belénessy Csaba

Életének hetvenötödik évében elhunyt Belénessy Csaba. Az MTI volt vezérigazgatóját a Mediaworks Hungary Zrt. és a Dunántúli Napló saját halottjának tekinti.

A komoly életművet maga mögött hagyó média személyiség, az MTI volt vezérigazgatója, stratégiai alelnöke és a Mediaworks tartalomfejlesztési tanácsadója, illetve a Crossborder Film cégvezetője 1949. november 11-én született Zákányban, később a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző kara magyar-népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben. A Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt 1972-től . A Pécsi Rádióhoz 1981-ben került, 1984–1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Belénessy Csaba 1982–1989 között a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette, majd 1989-ben A Helyzet című dél-dunántúli hetilap alapítója és társszerkesztője, 1990–92-ben a Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztője volt. Nem sokkal később, 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorának műsorvezetője, 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztője lett, közben, 1992–1996 között a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője is. 1990-ben elnyerte a Telefaktum országos tv-fesztivál fődíját, 1999-ben megkapta Pécs város sajtódíját.

A magyar média egyik legkiválóbb személyisége 1997–2004 között a Magyar Televízió (MTV) Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének vezetője, 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000–2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese volt. Ezek után pedig 2004–2005-ben a Duna TV alelnöki székét foglalta el, majd 2007-ben alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Nagy Lajos

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.