Tőtős Anett hátizsákos turistaként töltött el két és fél hónapot Délkelet-Ázsiában, a magyar lány utazása azonban nem várt fordulatot vett akkor, amikor a koronavírus-járvány miatt szigorító lépéseket vezettek be az ázsiai országokban. Portálunknak arról is beszélt, hogyan sikerült hazajutnia a külügyminisztérium segítségével.
Tőtős elmondta, az utazására már régóta készült, már akkor eldöntötte, hogy egyedül, hátizsákos turistaként körbejárja Délkelet-Ázsiát, mikor még Erasmus-ösztöndíjjal a spanyolországi Huelvában tanult. Februárban indult el, első állomása pedig a turisták körében egyre népszerűbb Thaiföld volt.
Odakint igyekeztem ezeket az intő utasításokat betartani. Például éjszaka nem mentem sehova egyedül, kerültem a veszélyesnek tűnő helyeket, igyekeztem csúsztatva, mindenhonnan órákkal vagy egy nappal később bejelentkezni, hogy a lehetséges rosszakarók ne tudják beazonosítani hol tartózkodom. Ettől függetlenül így is ellopták a cipőm az első héten, majd a későbbiekben is számos barátomtól lopták el a telefonjukat, táskájukat, pénzüket, útlevelüket. Ezek kellő odafigyeléssel elkerülhetőek, de tény, hogy sajnos Ázsiában rászorulnak az emberek a lopásra”
– mesélt kalandjairól a magyar utazó, aki Thaiföld után Kambodzsába utazott.
Ekkor súlyosbodott el a járvány, a környező országok sorban hozták meg a szigorító lépéseket, a turisták már nem kaptak vízumot, így egyre kevesebb lehetősége volt Tőtősnek. A hónap elején a külügyminisztérium megkereste a kint tartózkodó magyarokat, akiknek felajánlották, hogy térítésmentesen hazaszállítják a kint rekedt tursitákat, erre azonban Tőtős nemet mondott.
Ennek leginkább lelki okai voltak. Egy önfejlesztő útnak indult az utazásom, ahol választ szerettem volna kapni a kérdéseimre. Egy elképesztő szigetre keveredtem, elképesztő emberekkel, és úgy éreztem, még maradni szeretnék. Mivel az egyetlen indokom a hazatérésre egy esküvő volt, de azt eltörölték, így úgy éreztem nem sietek sehova”
– mesélte.
A külügyminisztérium két héttel később újabb járatot küldött Phnom Penh-be, Kambodzsa fővárosába, hogy onnan szlovák, szlovén és magyar turistákat hazahozzanak, ezt az ajánlatot már Tőtős is elfogadta.
Mint kiderült, az újbóli ajánlat azonos volt az első ajánlattal, két hét különbséggel. A sors iróniája, hogy az első alkalommal azt mondtam magamnak, hogy bárcsak két hét múlva menne a repülő, majd másfél hét elteltével véletlenül megtudtam, hogy akkor mégsem mentek el, így összességében pont kettő héttel később indult a gép. Ekkor már úgy éreztem készen állok a hazatérésre, és igent mondtam. Az ügyintézés a konzul részéről abszolút zökkenőmentes volt, de mivel ezidőtájt a khmer kormány az újév miatt lezárta a megyehatárokat, így nagyon nehezen tudtam a fővárosba eljutni. Mivel már a hivatalos hajók nem jártak Koh Rongról, ezért csak az ellátó hajóval tudtam elhagyni a szigetet. Kaptam egy hivatalos papírt, amivel a taxis elvihetett Phnom Penh-be. Ezt kétszer ellenőrizték is a rendőrök útközben. Két éjszakát töltöttem a hotelben a többi magyarral, szlovénnel és szlovákkal, majd 17-én reggel 6 órakor indult a gépünk. Ekkorra már ismertük egymás, úgyhogy nagyon családiasan, beszélgetéssel, kártyázással telt a repülőút. Elképesztő érzés volt, hogy egy katonai géppel megyek haza és, hogy mi vagyunk az utolsók, akik hazatérhetnek onnan”
– fogalmazott, majd azzal folytatta, hogy leszálláskor csak megvizsgálták a testhőmérsékletüket és rögtön hatósági karanténba küldték a hazaérkezőket.
Én személy szerint nagyon vártam a karantént, mert régóta torlódott dolgokat szeretnék elintézni, és ezt a két hetet nagyon hasznosnak tartom erre”
– mondta, majd azzal zárta, hogy amint lehetőség lesz rá, be akarja fejezni az útját, Laoszba, a Fülöp-szigetekre és Szingapúrba akar elsősorban eljutni.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS