Mint portálunk is beszámolt róla, a nemzeti ünnepen több rendezvény is elmaradt a viharveszélyre való figyelmeztetés miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap közleményben kért elnézést a téves előrejelzésért.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán igyekezett elmagyarázni, hogy miért jelzett esőt augusztus 20-án a késő délutáni és az esti órákra az ország középső részére. Mint írták, a szombati nap eseménydúsan indult: a délről észak felé haladó záporos, zivataros tömbök egyre inkább összeálltak, így délelőtt már inkább változó intenzitású eső, illetve egy-egy beágyazott zivatar öntözte a középső tájakat. A délelőtti órák végére ez a csapadéktömb elkezdett gyengülni, és kelet felé tolódni. Majd azzal folytatták, hogy a késő délutáni órák folyamán a várakozásoknak, illetve a numerikus előrejelzésekkel ellentétben nem robbant be a légkör a középső tájakon; csupán a Dunántúlon, a Balaton térségében alakultak ki zivatarok, az ország nagyobb részén pedig az esti, éjszakai órák nyugalomban teltek. Az éjszaka második felétől pedig mérsékelt intenzitású záporeső kezdett esni az ország keleti, délkeleti felén.
A tegnap esti események a tegnap délelőttig rendelkezésre álló modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg. Az akkori eredmények közül a legkevésbé valószínű történt meg. Ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban, ezt igyekeztünk kommunikálni is. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért!
– olvasható a szolgálat Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Forrás/Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS