Pesti Srácok

Első fokon megúszták pénzbüntetéssel az ügyet a focibundában részt vevő vádlottak

null

Bár abszurdnak és meghökkentőnek tűnhet, a jelek arra utalnak, megéri fogadási csalásokban szerepet vállalni Magyarországon. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a 2013-ban kirobbant egri focibundaügy egyik vádlottjának sem kell börtönbe mennie az elsőfokú ítélet alapján. Noha a 24 vádlottból 23-at bűnösnek talált a bíróság, a legrosszabb esetben is csak felfüggesztett szabadságvesztést kaptak az érintettek, akik egyébként meglehetősen csekély pénzbírsággal megúszták, hogy rossz útra tévedtek.

Például az első rendű vádlott, S. L. mindössze 300 ezer forintos büntetésben részesült, de a szálak mozgatásában tevékenyen résztvevő, korábban a REAC-féle, valamint a nemzetközi fogadási csalás botrányban is főszerepet vállaló L. M. és K. Z. szintén viszonylag olcsón megúszta az esetet, pedig egy mérkőzés befolyásolásáért átlagosan 5000 euró (1,6 millió forint) ütötte a markukat, vagyis az akkor szerzett bevételükből nevetve ki tudják fizetni a büntetést. Összesen 13 találkozót manipuláltak: a 2013. április 13-án lejátszott Ferencváros–Siófok (4-2) NB I-es összecsapás, az Egri FC hét bajnoki mérkőzése a 2012/13-as évad tavaszi szezonjából, négy U19-es bajnoki találkozó és egy 2009-ben játszott Ligakupa-meccs.

A tizedrendű vádlott, N. N., aki kétszer a magyar válogatottban is szerepelt, szociális okokkal magyarázta, miért bundázott.

PestiSracok facebook image

– közölte N. N. a bíróságon. Rajta kívül érdekes H. Z. esete, aki még ma is az NB I-ben futballozik. Háromrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettet követett el, amiért egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Három esztendőre eltiltották a labdarúgástól, ennek ellenére játszik, ugyanis az ítélet még nem jogerős. A focista védője felmentésért, az ügyészség pedig súlyosításért fellebbezett. A büntetések az ítélet jogerőre emelkedésekor lépnek hatályba.

A REAC-ügy vádlottjai is örülhettek

2017 júniusában került pont a REAC focicsapatával kapcsolatos bundabotrány végére. Bár az ügy hatalmas port kavart, senki sem került rács mögé, az illetők felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszták az esetet. A 24 bűnösnél csupán pénzbírságot, illetve öt esetben vagyonelkobzást állapított meg az ítélet.

Forrás: Blikk; Fotó: Pozsonyi Zita

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.