
Baranyi Krisztina azonnali hatállyal felbontotta Soós Péter, a ferencvárosi Pinceszínház igazgatójának szerződését, amiért elvállalta, hogy tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). A szivárványkoalíció polgármestere szerint szó sincs politikai bosszúról – nyilvánvalóan azt sem tudja, hogy mi az –, pusztán a jog alkalmazásáról van szó, mivel Soósnak engedélyt kellett volna kérnie tőle, mielőtt leigazolt az egyetemhez. Baranyi Krisztina csütörtöki Facebook-bejegyzéséből azért kiolvasható némi politikai/ideológiai indíttatás, az elbocsátásról szóló érvelésében ugyanis hangsúlyos szerepet kapott az, hogy: Vidnyánszky.
Baranyi Krisztina azonnali hatállyal felbontotta Soós Péter, a ferencvárosi Pinceszínház igazgatójának szerződését, amiért elvállalta, hogy tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) – írta a Mandiner. A portál megkereste Soóst, aki a következőképpen írta le a történteket:
Sára Balázs, Zalán János és Lajos Tamás felkérésére elvállaltam, hogy tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a 2021 szeptember elején induló osztályban. Egy félállásban egyeztünk meg, megbeszéltük a részleteket, és leszerződtem. Közben kiderült azonban, hogy elkövettem azt a hibát, hogy a munkáltatómtól nem kértem erre engedélyt, mert azt gondoltam, hogy az oktatási tevékenység kivételt képez az ilyesfajta kötelezettség alól.
Mivel a Pinceszínház a IX. kerületi önkormányzat felügyelete alá tartozik, a munkáltatói jogokat Baranyi Krisztina polgármester gyakorolja.
A múlt héten szombaton kiszivárgott egy részleges lista, amelyen az én nevem is szerepelt. Másnap felhívott engem Ferencváros kultúráért felelős alpolgármestere, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tagja, Döme Zsuzsanna „Suzi”, hogy igaz-e a hír, és legyek szíves, magyarázzam meg. Elmondtam neki, hogy tanítani fogok, de ne aggódjon, nem vállalok semmiféle politikai megbízatást, kizárólag szakmai feladatokat fogok ellátni. Mesterséget tanítok majd egy osztályban
– folytatta a menesztett direktor. Soós a Mandinernek elmondta azt is, hogy ezután felhívta őt a polgármester titkára is, és behívta egy beszélgetésre, amelyen rajta kívül a polgármester, az alpolgármester és a jegyző vettek részt.
Akkor már Baranyi Krisztina előtt volt a munkaszerződésem, amit még az előző vezetéstől kaptam. A szerződésemben benne volt, hogy ha a Pinceszínház igazgatása mellett más munkaviszonyt szeretnék létesíteni, ahhoz kell a munkáltatói jogokat gyakorló polgármester engedélye. Közölte, hogy én ezt nem kértem. Elnézést kértem, hogy elmulasztottam, és mondtam, hogy nem akartam kellemetlen helyzetet teremteni. Baranyi Krisztina erre az mondta, hogy ezt elég rosszul tettem, az ügynek következménye lesz, de ne gondoljam, hogy politikai döntés, szigorúan csak jogi
– részletezte a volt színházigazgató. Ezután Baranyi közölte Soós Péterrel, hogy nem akar illúziókat kelteni, de ő úgy látja, hogy több, mint valószínű, hogy nem fognak tudni a továbbiakban együtt dolgozni. Végül abban állapodtak meg, hogy a színházigazgató nyújtson be egy kérvényt.
Ebben az állt, hogy tájékoztatom a polgármester asszonyt arról, hogy van egy munkaszerződésem az SZFE-n, ami heti négy óra elfoglaltságot jelent, emellett bőven tudom csinálni a színház igazgatását, illetve kértem, hogy mindezt engedélyezze nekem. Másnap beadtam, majd egy hétig semmi válasz nem jött. Egy hét múlva felhívott a jegyző asszony, hogy menjek be. Bementem. Baranyi Krisztina már nem tudott fogadni, csak a jegyző asszony, aki elém tette a felmondási papírt. Azonnali hatállyal felbontották a szerződésemet. Tudomásul vettem, bár nem gondolom, hogy ez olyan súlyú vétség, ami a szerződés felbontását vonná maga után
– mondta Soós Péter. A felmondólevélben az olvasható: magatartása a munkáltatói jogkör gyakorlójánál bizalomvesztést eredményezett.
Baranyi Krisztina: nem politikai bosszú, de hát a Vidnyánszky…
Január 16-án a sajtóból értesültünk arról, hogy színházunk, a ferencvárosi Pinceszínház igazgatója főállású oktatónak szerződött a Vidnyánszky-féle SZFE-re. Mivel az előző, fideszes vezetés határozott idejű, 2018-tól 2023-ig tartó vezető állású munkavállalói szerződéssel alkalmazta Soós Pétert, ezért ezen kívüli munkajogviszonyt kizárólag az önkormányzat előzetes hozzájárulásával létesíthetett volna. Soós Péter elismerte, hogy már 2021. január elsejével szerződése van az SZFE-vel, amiről nem tájékoztatta az önkormányzatot. Mivel ehhez nemhogy nem járultunk hozzá, de nem is tudtunk róla, ezért munkaviszonyát a szerződésszegés miatt azonnali hatályú felmondással megszüntettem
– írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Ferencváros polgármestere.
Forrás: Mandiner/Facebook/PS; Fotó: Mandiner
Mekkelek
2021-01-29 at 22:06
A kétfas.ú kutyapárt a legalávalóbb képmutató politikai alakulat Magyarországon. Ennek ellenére a Jeszi-féle ‘trendi jobberek’ meglepő könnyedséggel, néha szimpátiával nyilatkoznak róluk. Pedig feketeöves ‘magyargyűlölők’.
Baranyi krisztina meg mindenkit utál, de leginkább a tükörképét, azért ilyen torz jellem.
Etel
2021-01-29 at 19:49
A rabszolga sem dolgozhatott máshol, csak a gazdájának, kivéve, ha a gazda engedélyt adott rá.
ómió
2021-01-29 at 15:37
Az, úgy látszik, “efftársilag ellenjavallt”!
Gullwing
2021-01-29 at 12:54
Liberálnáciknál már az csak így megy.
Poppy
2021-01-29 at 11:57
Mocskos proli ballibsi csicska.
Nyílik a pofonzsák!
Kiperelni a bugyijaból, mert ez nyílt támadás a másként gondolkodók ellen. Tiszta amerika. Jön még kutyára dér, te aljas, ocsmány droid.
Etel
2021-01-29 at 11:52
Csak a nagy színházak igazgatóinak lehet megengedni, hogy az FSZE-n tanítsanak, egy kisebb, a járvány miatt amúgy sem játszó színház igazgatója inkább malmozzon, de semmiképp se dolgozzon a saját – elvileg szabad – idejében, mert azzal is a hatalom meg a kutyapárt rendelkezik.
Nem csodálkoznék, ha a jövőben nemcsak a szerződés- de a házasságkötéshez is előzetes engedély kellene, persze először csak a Ferencvárosban.
Ötfarkú sárkány
2021-01-29 at 11:17
A kétluku retek “suzy” felhívta, hogy magyarázza meg. Még viccnek is rossz, nem hogy ez a valóság. 🙁
kibicölő
2021-01-29 at 11:08
Tömören röviden, ribanc
Kaspar Mauser
2021-01-29 at 11:04
Tisztelettel kérdezném az összes kommentelőtől, hogy ki, mikor látott utoljára színházi előadást? És nézzünk magunkba, vizsgáljuk meg ismeretségi körünket is ugyanezen szempont alapján. Szerintem nem fogunk egy hatalmas számarányt látni, ezt lehetne sajnos-ként is értékelni, de a színház is, lássuk be végre egy olyan irányzat, amelyet a film bedarált. Temérdek pénz belemegy mégis, és mégse jó. És amit színi előadásként kapunk, az veszettül nézhetetlen de legalább provokatív, és azért az, hogy fenntartsák a szakma fontosságának látszatát. És ha nem értjük, vagy szarnak találjuk, akkor az jön, hogy a bunkó paraszt nem érti… A színészképzés a barátok közt szintű színészek előhalászására /a rokonság közül, mert ilyen színészek aztán bárhol teremnek/ redukálódott- Kell ez nekünk? Ha már ilyen gyökér, nekem, mint parasztnak is…? Petőfi vándorszínészként krajcárokból élt, és nem rinyált a kamarilla felé, aztán a színészek saját tehetségük által harcolták ki a közönségüktől a gázsit-és… volt színjátszás mégis, a közönség eltartotta a színészeit. 1945 után, máig, ez valahogy állami feladattá lett minősítve, az adófizetők pénzén. És intézmények vannak mesterségesen fenntartva, amelyek előadásait jóformán a kutya se nézi, de azért ezekből országos ügyeket kreálnak, elnyomást kiáltanak. Nem kell ezt inkább erőltetni, az eredmények nagyon csekélyek sajnos a belefektetett erőforrásokhoz képest, és nem beszélve arról, hogy akik érdekében történt a befektetés, azok harapnak bele minden egyes alkalommal a pénzt nyújtó kézbe.
Judit
2021-01-29 at 11:01
Ez a soros-sátáni–böszmék–böszméje meg fog bűnhődni a bűneiért,
amikor nem is számít rá.!!!
Isten útja kifürkészhetetlen.!!!
Szőke ciklon
2021-01-29 at 10:55
Amikor a kommunista parancsnok szibériába űzte Dr Zsivágót és családját, arra hivatkozott, hogy – Nekem erre JOGOM van!
Erre mondta, nagyon találóan Zsivágó, hogy – Nem JOGA, hanem HATALMA!
És ezt tapasztaljuk a mai kommiszároknál is. Eltávolítanak, ellehetetlenítenek mindenkit, aki nem az ő oldalukon áll, már az is elég indok lehet, ha nem tesz mellettük hűségesküt. De ez tapasztalható szinte minden területen, amikor előnybe részesítik sajátjaikat, önmagukat, mint pld. a vakcina ügyben. A törvénytelen eszközöktől sem riadnak vissza, joggal bízva a libsi bíróságokban.
HAHÓ
2021-01-29 at 10:39
De nagy mellénye van Baranyi Krisztinának. De én viztos vagyok benne, hogy előbb-vagy utóbb ő is repülni fog, nem egy nyugdíjas álás az ővé. A különbség viszont az lesz, hogy ráadásul őt sokan fogják utálni!!!
Palmimi85
2021-01-29 at 10:28
javítom a nevet: banyai hiszti! Kirúgták már ezt a dögöt a Ferencvárosi Szurkoló klubból???
Palmimi85
2021-01-29 at 10:26
Úgy tudtam, hogy csak Vácott kell az polgibanyától előzetes engedélyt kérni, demég a pisilésre is! Van még mit javítani banyi krtisztinek!
oshon
2021-01-29 at 10:13
Mindenkinek igy kell cslekedni mint ez a mocsok magyargyulolo , rablo … nyilvanosan vedeni erdekeit , nem kiallni hosszas nyavogasokkal mert sok fingasnak fosas lesz a vege … “oszt” !
ÉS MINDEKÖZBEN A FIDELITAS????
2021-01-29 at 10:01
ÉS MINDEKÖZBEN A FIDELITAS????
Királytigris
2021-01-29 at 09:51
Röfi néni most jó pontot szerzett hűbérurától, Fletó bácsitól.
Ha nem nyalsz, meghalsz!
hufi
2021-01-29 at 09:43
Tisztelt Beszédes!
Beszédes
2021-01-29 at 07:49
Politikát vagy művészetet?
Nincs vagy! Szocreál van, igaz, hogy a nagy “alkotások” már a szoborparkban vannak, de a szellemük tovább él, ezt jól tudják a Vas-utcai vörösingesek.
alhonvéd
2021-01-29 at 09:35
Tipikus eset! Mikor a sz@r a csatornában a felszínre kerül csak bűzt és taszítást tud árasztani, mert téveszmés hatalmi mámort érez.
hozzaszolo
2021-01-29 at 09:26
Tessék tanulni a Fidesznek. Így kell csinálni!
Baranyi azt csinálja, ami le van írva. Földönfutókat gyárt. Ilyen hű katonákat a Fideszbe is. Minden olyan módszer megengedett, amit ők használnak. Mondjuk már beléptünk az Unióba, nincs halálbüntetés. De öngyilkosságba (Bajnai Gordon, Hajdubét) lehet legálisan hajszolni embereket, és újrázni is lehet ezek után a miniszterelnökségre. És a csodanép még meg is szavazza, akár.
Gábor lovag
2021-01-29 at 09:24
Ez a Balta Arcú Némberrel egy baj van csak, mégpedig az, hogy élve született … a többi mocsok csak gyűlt rá mint szorgos gazda birtokán a ganyé a trágyadombon, de ez utóbbi legalább hasznos.
Pokolba a bolsevik luvnyával !!!
api01
2021-01-29 at 08:20
Ez a nő egy kupac szar. De még annyit sem ér.
Beszédes
2021-01-29 at 07:49
Most akkor politikát, vagy művészetet oktatnak az SZFE-n?
kerületromboló baranyai et.-nő
2021-01-29 at 07:47
Helyesbítés
Ez a baranyai fehérjehalmaz jól illik az aljas ballibernyák polgármesterek klubjába.
Hozzá nem értő, rosszindulatú, önálló tevékenységre nem képes báb, akit a tróger gyurcsótány irányít kézi vezérléssel (ezt szó szerint gréczy et. készítette elő akurátus kézi munkával).
Amint megjelenik fényképe, nem fogy a köptető a patikákból.
Ez a “nagyszerű asszony” is repülni fog, lehet kezdeni visszavágni a centit…
kerületromboló baranyai et.-nő
2021-01-29 at 07:42
Ez a baranyai fehérjehalmaz jól illik az aljas ballibernyák polgármesterek klubjába.
Hozzá nem értő, rosszindulatú, önálló tevékenységre képes báb, akit a tróger gyurcsótány irányít kézi vezérléssel (ezt szó szerint gréczy et. készítette elő akurátus kézi munkával).
Amint megjelenik fényképe, nem fogy a köptető a patikákból.
Ez a “nagyszerű asszony” is repülni fog, lehet kezdeni visszavágni a centit…
szerintem
2021-01-29 at 07:37
Ez egy átkozott boszorkány!
Vak Pali
2021-01-29 at 07:31
Ezek az új szélsőbalos/libernyák KERÜLETVEZETŐK rosszabbak, mint az egykori TANÁCSELNÖKÖK!
Meghatározásuk helyesen: VÖRÖS KOMISZÁROK.
Dresszkód: némbereknek sötétkék rakott szoknya, elvtársaknak: Csizma, lovaglónadrág, antantszíj, pisztolytáska, kádárkolbász, vörös pufajka, hatalmas zsebekkel.
bl
2021-01-29 at 07:07
Bolsevikok.
kamcsatka
2021-01-29 at 07:00
hat lehet erre hivatkozva szerzodest bontani vkivel, de utana vallalni kell a pert is. ezert (ha igaz h heti negy orat vallalt) eros kirugni vkit. de ezeket nembantja ez es nem ertrm miert gondolja barki… szamithatunk kegyelemre.?
aladin
2021-01-29 at 06:38
De miért nem ezt az ocsmány Baranyit rugják ki és ezért Soós Pétert ültetik a helyére. Nem elég, hogy ez a szarcsomó Baranyi egy madárijjesztö is, még magyarellenes ganéj is. Hogy nem tépik meg az utcán egyszer ezt a Ferencvárosiak, az FTC. szurkolok.
Bulldog Orange
2021-01-29 at 06:16
Leopard, itt látszik, hogy te nem demokrata, hanem egy szökött komcsi vagy! A demokráciát nem érted és éled meg, csak az iskolából emlékszel a szóra, mert az ókori görög társadalmaknál hallottad ezt a szót. Sajnos ez igaz Baranyi polgármester asszonyságra is!
Arpad
2021-01-29 at 06:11
Ez a liberál bolsevik banya csak azt csinálja, amire kiképeztek a féktelen aljasságra és gyűlöletre játszik a nemzeti oldallal szemben. Ha ezek országos hatalomra kerülnek, ez fog történni minden normálisan gondolkodó polgárral. Elveszik az emberek munkáját és megélhetését. Már így is a fővárosban ÓRIÁSI károkat okoztak másfél év alatt a nemzetnek és az országnak. Ezért kell elmenni szavazni 22-ben a nemzeti érzelmű jelöltekre, mindenképpen meg kell akadályozni hogy hatalomra kerüljenek.
Tamás
2021-01-29 at 05:53
Nem vagyok munkajogász, de ez a sztrori erősen jogszerűtlennek tűnik.
Munkaügyi bíróság az alap. Azt gondolom a Kormányhivatal is be fog avatkozni azonnali jogorvoslat miatt. Baranyit pedig fegyelmiben kell részesíteni, ahogy az igazgatót is. A tévedése max. annyit ér.
Béla
2021-01-29 at 05:47
Egy jó munkajogász a szart is kiperli Baranyiékból.
Karácsony..sk
2021-01-29 at 04:20
Nem kellene nekünk is ezt csinálni?
A komunisták mindig is hazaárulók voltak!
Szlovákiából…..
wittzesch
2021-01-29 at 02:26
“Ferencváros kultúráért felelős alpolgármestere, Magyar Kétfarkú Kutya Párt tagja, Döme Zsuzsanna, Suzi”
Ez így már önmagában olyan, mint egy vicc.
Benedek Károly
2021-01-29 at 01:50
Baranyi a sajátjait nyírja, ha elpártolnak.
Amúgy aki azt hiszi, hogy “rendszerváltás” és nem generációváltás és módszerváltás lesz az SZFE-n, nagyot fog csalódni.
Annyira lesz az a magyar kultúrába beágyazott, amennyire Vajna filmipara. Semennyire. Erre garancia a magyargyűlölő, a Hollywood-i egyentakarmánygyártó Koltai.
A többi a színjáték, kirakat, cirkusz a népnek, magyarvakítás.
Ez olyan, mint a sztálinista gazdasági módszereket felváltó “új gazdasági mechanizmus”.
Ugyanez az óbégatás ment, mikor Vajna markába lerakták a filmgyártást, az NFA-t. Aztán, amikor jöttek ki a szakmányban gányolt, egy témára fércelt sematikus gányolások, kötelezően magyarok és az őkett egyenként milliárdokkal kistafírozó kormány gyalázása, elhallgatott a kaffogó hiénakórus, majd keblükre ölelték őket: “A mi fiaink”.
Vajna meg azt nyilatkozta cinikusan a gyalázkodó rendezőkre, szereplőkre: “Csúnya dolog”.
JG
2021-01-29 at 01:47
Leopárd2021-01-29 at 00:51
TÖKÉLETESEN IGAZAD VAN, AMIT A SAJÁT ESETEM IS IGAZOL!
Én konzervatívként próbálok a kivételesen szorgalmas és tehetséges gyermekem külföldi tanulmányaihoz segítséget kapni (a COVID miatt került ebbe a helyzetbe), de nagy ívben lesza…!
Kíváncsi lennék, hogy egy fele ilyen tehetséges libernyák gyereknek meddig kéne kalapolni, hogy segítsenek neki?
Leopárd
2021-01-29 at 01:11
Ennek az amúgy kártékony Baranyinak–babusgatnia kellene egy jobboldalit, egy derék Fideszest? Miért? Mert a Fideszesek babusgatják az ellenségeiket? Punk-zenekartól, Enyedi Ildikéig?–Hát a balos az nem babusgat. Reggel sírták ide-a szokásost-hogy istenem-istenem: pénzt kapott az ordenáré Punk-bácsi-de szidja a kormányt….Hát szidja. Ilyen az élet.Egy primitív ökör-de az milyen, hogy a kormány pénzeli?Ezt is.Akkor ne sírjon a PS.
Leopárd
2021-01-29 at 00:51
Baranyi legalább a saját csoportja érdekeit védi.
Leopárd
2021-01-29 at 00:49
Varga J-t elkezdte szavakkal agyonverni az Ez a lényeg.-Kivárta…………Ha most bepereli őket-az önleleplezés-mert felmerűlne, hogy eddig mire várt?
moliere
2021-01-29 at 00:34
Baranyi Krisztina azt csinálja, amit a Fidesz sosem mer megcsinálni, CSAK A SAJÁT EMBEREIVEL.
szevasz_tavasz
2021-01-29 at 00:13
Nem értem, hogy ez az antiszemita kijelentéseket hangoztató rusnya banya miért lehet még mindig a tisztségében? Nem politikai alapon, hanem szigorúan jogi indokkal lehetne kirúgni.
Mivel nem csak hogy antiszemita ,de még amerikai fasiszta terror szervezetnek is szobrot akar állítani az általa uralt és kifosztott kerületben.