baranyi krisztina
Baranyi lezárná az utat a mentők előtt, hogy Puzsér kávézójának lehessen terasza
Ha az ember korrupcióról, vagy nepotizmusról szól, akkor mindig valami rejtett simliskedés ugrik be, amit komoly oknyomozás árán lehet csak felfedni. Legalábbis egy normális világban így képzelnénk, erre jön a magyarországi baloldal, és a Trópusi vihart idézve fullba nyomja a kretént, és úgy ügyeskedik, hogy azt mindenki látja. Most éppen Baranyi Kriszta, az álomnő találta ki, hogy terasszá változtat egy egész utcát Puzsér kávézójának kedvéért. A bátor Karácsony az arculcsapás után Baranyit magasztalja
"Béke, barátság, mi volt ez a szamárság?"- mondtuk egymásnak párszor gyermekként, amikor egy összeveszés után már nem nehezteltünk úgy a másikra. De most mégsem az óvodásokról vagy kisiskolásokról lesz szó, hanem felnőtt emberekről, sőt két polgármesterről, Baranyi Krisztináról és Karácsony Gergelyről. A főpolgármester által, a közösségi oldalán megosztott videó legelején a két politikus két kisujját összeakasztva, gyermek mondókát szavalva mutatja meg a nagyközönségnek, hogy a kettőjük közötti kapcsolatában már nincs semmi látnivaló, mert ezzel a mutatvánnyal "karizmatikus" vezetőink könnyen fátylat borítottak a múltra. Baranyi már nem "proud", mert nincs Pride – "Karácsony Gergely a világ leggyávább főpolgármestere"
Történelmi pillanathoz érkeztünk, mégpedig azért, mert kénytelen vagyok egyetérteni Baranyi Krisztinával. Persze nem a mögöttes gondolattal, hanem a konklúzióval. Nevezetesen azzal, hogy Ferencváros polgármestere a világ leggyávább főpolgármesterének nevezte Karácsony Gergelyt. Igaz, Baranyi azért tett így, mert nem vette napirendre az ő, a Pride megtartásáról szóló javaslatát a Fővárosi Közgyűlés soron következő ülésére. Én pedig azt mondom, hogy éppen azért a leggyávább főpolgármester, mert a végén úgyis becsicskul, ha a valamelyik szövetséges csúnyán néz rá. Más irányból tehát, de a konklúziót osztom Baranyi Krisztinával.