A bátor Karácsony az arculcsapás után Baranyit magasztalja

"Béke, barátság, mi volt ez a szamárság?"- mondtuk egymásnak párszor gyermekként, amikor egy összeveszés után már nem nehezteltünk úgy a másikra. De most mégsem az óvodásokról vagy kisiskolásokról lesz szó, hanem felnőtt emberekről, sőt két polgármesterről, Baranyi Krisztináról és Karácsony Gergelyről. A főpolgármester által, a közösségi oldalán megosztott videó legelején a két politikus két kisujját összeakasztva, gyermek mondókát szavalva mutatja meg a nagyközönségnek, hogy a kettőjük közötti kapcsolatában már nincs semmi látnivaló, mert ezzel a mutatvánnyal "karizmatikus" vezetőink könnyen fátylat borítottak a múltra.
Már régóta tény, hogy Karácsony Gergely sokáig nem bírja a népszerűtlenséget. Most sem telt el sok idő, és a főpolgármester máris nemhogy Ferencvárosban, de egyből Baranyi Krisztina polgármester mellett találta magát. Baranyi a baloldali városvezetőre azt követően támadt rá, hogy az nem volt hajlandó befogadni két, Pride-dal kapcsolatos előterjesztését, amely annyira kiborította az LMBTQ-jogokért küzdő ferencvárosi polgármestert, hogy egyenesen "a világ leggyávább főpolgármesterének" nevezte Karácsonyt, majd cinikusan azt írta:
Annyira bátor és szabad a főpolgármester, hogy - ha már a véleményemet, képviselői jogaimat semmibe veszi - legalább személyesen közölné velem a cenzúrát.

De a politika olyan, hogy kellenek a szövetségesek, Karácsony pedig olyan, aki ha meg is alázzák a publikum előtt, akkor is képes nemcsak a felé nyújtott kézbe belecsapni, hanem minden megmaradt méltóságát sutba dobva büszkén hajlandó még érte is menni. Annak ellenére, hogy Baranyi, ahol tehette, belerúgott egy jó nagyot a "derék" főpolgármesterünkbe, utóbbi mosolygós, "napközis" arccal kijelentette, hogy itt mellette áll
a világ legbátrabb polgármestere.
Majd ugyanilyen jó kedvvel adták át a fedett biciklitárolót, amelynek megszavazására - egy sor felesleges és nevetséges ötletet is tartalmazó - közösségi költségvetésen keresztül került sor.
A kényszer sokszor nagy úr, egy olyan elvtelen embernek, mint a főpolgármester pedig abszolút nem jelent nagy gondot az összefogás a számára "kellemetlen" emberekkel sem, ha az érdekei úgy kívánják. Karácsony már nem teheti meg, hogy a jelenlegi helyzetében még Baranyit is hagyja elveszni, mert most minden egyes támogatóra szüksége van a Közgyűlésben. Lényegtelen, hogy hányszor ütik arcul, a szükség azt diktáltja, hogy akivel minimális egyetértés is van - számára sarokkőnek számító ügyekben -, azzal nincs helye a vitának, még egy korábbi megalázás ellenére sem.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS
Forrás: Karácsony Gergely/Baranyi Krisztina Facebook oldala