baranyi krisztina
Eljárás indulhat Juhász Péter vagyonnyilatkozattal svindliző szóvivője ellen
Összehívták Ferencvárosban a vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság ülését Baranyi Krisztinának, az Együtt helyi képviselőjének botrányos vagyonnyilatkozata miatt. A rendkívüli ülés előzménye a PestiSrácok.hu oknyomozó cikke, amelyből kiderült, hogy az Együtt – a kormánypártok vélt vagyonosodási ügyeire amúgy hiperérzékeny – szóvivője „kifelejtett” a vagyonnyilatkozatából egy 40 milliós lakást. Ha az ülésen nem tudja kimagyarázni magát, akár vagyonnyilatkozati eljárás is indulhat ellene.Csirkebelek és fekália a Szamosban, a hatóság csak most ébredezik
A kormányhivatalok alá sorolt vízügyi- és környezetvédelmi felügyelőségnek nem tűnt fel, hogy egy romániai húsüzem jóvoltából hosszabb ideje nagy mennyiségű állati maradvány, rothadó csirkeaprólék és fekália úszik a Szamos és a Felső-Tisza magyar szakaszán, holott erről az egész média beszámolt, de a napokban a PestiSrácok.hu munkatársának helyi kajak-kenu túravezetők is megerősítették, hogy elviselhetetlen a helyzet.Mécs János után most Juhász Péter szóvivője „vidékizett” egy öblöset
Már úgy hiányzott egy jó kis „mucsaizás”, „vidékizés”, „parasztozás”, „bőgatyásozás” valamelyik balliberális politikustól! Mécs János (Momentum) ámokfutása óta nem nagyon sértette meg egy ellenzéki politikus sem a vidéki magyarokat, akiknek balliberális olvasatban nyilván az a legfőbb bűnük, hogy folyton a Fideszre szavaznak. Szerencsére, nem kell tovább várnunk: Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője végre „vidékizett” egyet – a megsértett vidékiek pedig talán majd erre is emlékezni fognak, amikor jövőre a választófülkébe lépnek.40 milliós lakást „felejtett ki” vagyonnyilatkozatából az Együtt korrupcióügyi szóvivője
Ahhoz képest, hogy a kormánypártok vélt vagyonosodási ügyein gyakorta rugózik az Együtt korrupcióügyi szakszóvivője, Baranyi Krisztina, saját magával szemben már kevésbé szigorú ilyen téren. A PestiSrácok.hu kiderítette: a IX. kerületi önkormányzat ellenzéki képviselője egy „csekély” 40 millió forintért vásárolt ingatlant hagyott ki a vagyonnyilatkozatából. A politikus azzal védekezett, törvényesen járt el, a portálunk által megkérdezett jogászok szerint viszont nem.Úgy tűnik, a pitiáner parkolási visszaélést néhány füllentéssel is tetézte az Együtt politikusa
Bár a parkolási trükközés gyanújába keveredett Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője lapunknak azt állította, bejelentette lakcímváltozását az önkormányzat parkolási csoportjánál, ezt az érintett szervezet a PestiSrácok.hu-nak határozottan cáfolta. A meglehetősen pitiáner ügy – amelyben egyébként a rendőrség csalás gyanújával nyomoz – egy parkolási engedély jogosulatlan használatáról szól, ezért is furcsa, miért habosítja a történetet felesleges füllentésekkel az ellenzéki politikus.Pitiáner csalás miatt nyomoznak az Együtt antikorrupciós élharcosának ügyében
Csalás gyanújával nyomoz a rendőrség az Együtt ferencvárosi képviselőjének roppant kínos parkolási ügye okán; a PestiSrácok.hu információja szerint a visszaélést a Juhász Péter-féle párt rendre korrupciós vádakat hangoztató szakszóvivője és önkormányzati képviselője, Baranyi Krisztina által használt gépjárművel követte el az egyelőre „ismeretlen tettes”. A kerületi vagyonkezelő által tett feljelentésből pitiáner trükközés rajzolódik ki: az autóra ingyenes parkolási engedélyt kértek a kerületbe, ám az azt lehetővé tevő helyi lakcímre csak az a engedély kiváltásának idejére jelentkeztek be, s a "kiköltözés" után is ingyen parkolt a családi autó. A politikus viszont azt állítja, ő bejelentette a változást és nem érti az egészet.Újabb segítségkérés Együtt-módra
Ismét segítséget kér Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi képviselője: ezúttal a Tiszából vett minták mérésének költségeihez van szüksége anyagi segítségre Juhász Péterék pártjának. Kérdés, hogy ezt is visszautasítja-e majd később a képviselő, mint az általa kérelmezett, majd visszamondott önkormányzati bérlakást. Miközben Baranyi visszautasított egy jóval a piaci ár alatt számára kiutalt piaci alapú bérlakást, a kerületben közel 1500 rászoruló kérelmét tartja nyilván az önkormányzat.Ajánljuk még