Pesti Srácok

Csirkebelek és fekália a Szamosban, a hatóság csak most ébredezik

A kormányhivatalok alá sorolt vízügyi- és környezetvédelmi felügyelőségnek nem tűnt fel, hogy egy romániai húsüzem jóvoltából hosszabb ideje nagy mennyiségű állati maradvány, rothadó csirkeaprólék és fekália úszik a Szamos és a Felső-Tisza magyar szakaszán, holott erről az egész média beszámolt, de a napokban a PestiSrácok.hu munkatársának helyi kajak-kenu túravezetők is megerősítették, hogy elviselhetetlen a helyzet.

A trianoni döntés óta Magyarország folyóinak vízminősége az utódállamok, illetve a szomszédaink jóindulatán múlik, és ez a jóindulat, mint a minap kipattant szamosi-botrány is mutatja, ritkább, mint az iható élővíz. Felvételek és helyi beszámolókból is arra lehet következtetni, a Szamosba engedett szennyvíz lehet felelős a Tisza és a Szamos elszennyeződéséért. A víz felszínén úszkáló szerves hulladék és fekália problémája már a Szabolcs-Szatmár-megyei közgyűlésen is előkerült, ugyanakkor a vízügy portálunkat arról tájékoztatta, hozzájuk semmilyen bejelentés nem érkezett, és a gátőrök sem észleltek szennyeződést.

A Szamos, és rajta keresztül a Tisza szennyezéséről nemrégiben az Együtt politikusa hozott nyilvánosságra egy videót, amelyben arról számol be, korábban a vásárosnaményi szennyezés okozott problémát, de ott történtek komolyabb beruházások. Ezután merült fel, hogy a Tiszát a Szamosból érkező szennyezés mérgezheti. A videóból kiderül, a helyiek elmondása szerint a víz tetején rendszeresen úszik zsiradék és fekália, amely több esetben is feltorlódott a Tisza egyes szakaszain. Horgászok is megszólalnak, akik arról számolnak be, 3-4 éve rendszeres látvány a bűzlő szerves hulladék a víz felszínén, ugyanakkor a gátőrök nem tesznek semmit ez ellen, a halak pedig eltűntek a Szamosból. A szóban forgó Unicarm-húsüzemben elkövetett gazemberségekről az Átlátszó.hu is riportot írt.

Hányingerkeltő folyadék ömlik a Szamosba

PestiSracok facebook image

A politikusnő ezután felkeresi a román oldalon található Vetés nevű települést, amelynek határában található az a húsfeldolgozó üzem, ahonnan elmondása szerint csöveken a Szamosba vezetik a gyár szerves hulladékát. A Szamos partján készült felvételek tanúsága szerint a gyárból odavezetett csőből először zavaros, bűzlő vegyszereket is tartalmazó, fehéren habzó víz ömlik ki, majd hirtelen megváltozik a színe, és egy barnás szerves anyagoktól terhes, hányingerkeltő folyadék váltja fel.

Ne rontsák a turizmust! - intették óvatosságra a sajtót

A SzabolcsOnline nemrégiben megjelent cikkében arról ír, már a megyei közgyűlés is tárgyalta a vízszennyezés ügyét. A portál beszámolója szerint Adorján Béla jobbikos képviselő napirend előtti felszólalásában azt firtatta, történt –e előrelépés a Szamos víztisztaságának kérdésében, illetve folynak –e kormányközi tárgyalások, amelyek hosszútávon biztosítanák a víz tisztaságát. A képviselő felidézte, hogy az év elején a közgyűlés már fogadott el a probléma megoldásával kapcsolatos határozatot. A SzabolcsOnline beszámolója szerint Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a jobbikos képviselő kérdésével kapcsolatban elmondta, az illetékes szervek, a Hajdú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal, valamint a megyei hatóságok is foglalkoztak az üggyel, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy határon átlépő vízfolyásokról van szó. Hozzátette, a diplomáciai lépések előkészítése is folyamatban van. A portál megjegyzi, a közgyűlés elnöke arra kérte a sajtót, hogy „helyes arányban” tájékoztassák a közvéleményt, az indokolatlan riogatásnak ugyanis a turizmus esne áldozatául, ami komoly károkat okozna a megyében.

Jó reggelt, kormányhivatal!

Siklós Gabriella a Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtóreferense portálunk érdeklődésére elmondta, a problémával kapcsolatban állampolgári bejelentés nem érkezett hozzájuk, így külön eljárást nem folytattak le az üggyel kapcsolatban. Hozzátette, a gátőrök folyamatosan dolgoznak az említett területen, és ők sem jeleztek problémát. Siklós Gabriella arról is tájékoztatott, információi szerint a jövő hét közepén a sajtóhírek alapján vizsgálatot indít majd az illetékes kormányhivatal. Hozzátette, létezik egy határvízi egyezmény Románia és Magyarország között, melynek értelmében a román félnek értesítenie kell a magyar felet szennyezés esetén, ugyanakkor ilyen értesítés sem történt a magyar fél irányába.

Portálunk úgy tudja, egyes vélemények szerint a hatóságok azért nem tapasztalnak mérhető szennyeződést, mert a román oldalon a cég előre tudja, mikor történik mintavétel. Ugyanakkor a PestiSrácok.hu munkatársának több, túravezetőként is tevékenykedő helyi forrás megerősítette: elviselhetetlen a bűz és a szennyáradat a Szamoson.

Vezető kép: a romániai húsüzem illegális szennykiömlője - forrás: Együtt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.