baranyi krisztina
Ferencvárosban 5 százalékos részvétel alatt zárt az ellenzéki előválasztás
Újabb megmosolyogtató statisztikai adat került napvilágra az "ellenzéki összefogás" nevű cirkusz legújabb műsoráról, közzétették ugyanis a IX. kerületi előválasztás részvételi adatait a voksolás szervezői. Ezek szerint a 60 ezres lakosságú kerületben mindösszesen 2 ezren mentek el szavazni – írja a Népszava.Teljes ellenzéki káosz: Ferencvárosban elhalasztották az előválasztást
Mivel a felek nem tudtak semmilyen megállapodást kötni egymással, ezért várhatóan egy héttel elhalasztják a ferencvárosi előválasztást az ellenzéki pártok - írja az Origo. Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea között a pártok nem tudtak dönteni, így a választókra bízták volna a döntést, azonban sem az előválasztás lebonyolításáról, sem a tárgyáról nem sikerült megegyezni.Ferencváros lehet az ellenzéki összefogás temetője
A Momentum és a Párbeszéd közösen boríthatja a fővárosi nagy ellenzéki összefogást Ferencvárosban, miután az utóbbi párt jelöltje, a független Baranyi Krisztina megvétózta a kerületi előválasztás feltételrendszerét. A botrány az ATV.hu információi szerint abból robbant ki, hogy az összefogásban részt vevő pártok - élen a DK-val és a Momentummal - leosztották egymás közt a pozíciókat, erről azonban nem tájékoztatták Baranyit, aki így azzal sincs tisztában, hogy ki lenne az alpolgármestere, ha esetleg megválasztanák. A dolog külön pikantériáját pedig az adja, hogy a független politikust a Párbeszéd jelölte a pozícióra, akinek eredetileg jelöltállítási joga lett volna hatpárti megegyezés alapján. Ebbe kevert bele a Momentum, akik - mint arról korábban beszámoltunk - bejelentkeztek Ferencvárosért is, vélhetően cserébe azért, hogy a csepeli ellenzéki belháborúban az MSZP-P jelöltjét támogatják az ottani trónkövetelő DK-s jelölttel szemben. Baranyi azonban már korábban kijelentette: akár támogatással, akár anélkül, de el fog indulni októberben, így ha valóban egy jelöltet akar az ellenzék a kerületben, úgy mindenképp meg kell állapodniuk a "független" politikussal.Baranyi Krisztinát indítja Ferencvárosban az LMP – A teljes ellenzéki összefogás jegyében az MSZP-nek ugrott az SZDSZ, a Momentum pedig mindenkit utál
Baranyi Krisztina önkormányzati képviselőt javasolja közös ellenzéki polgármester-jelöltnek Ferencvárosban az LMP helyi alapszervezete – jelentette be Csárdi Antal LMP-s parlamenti képviselő csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján. A IX. kerület sorsának ügyében Gegesy Ferenc, volt SZDSZ-es polgármester nekiesett az MSZP-nek, a Momentum durcásan másik jelöltet indít, így a városrészben megismétlődhet napjaink egyik legjobb bohózata, az ellenzéki előválasztás.Karácsony Gergely egy zűrzavaros múltú szabályszegővel vizsgáltatná a zuglói parkolást
Szívet melengető ügy a korrupcióellenesség: aki tud, küzd ellene. Ilyen ember Karácsony Gergely is, akit hiába vádolnak meg folyamatosan alkalmatlansággal, lepereg róla, sőt, vissza is támad. A zuglói polgármester tovább erősíti a magáról kialakult negatív képet, ugyanis a kerületnek naponta egymillió forintos veszteséget elkönyvelő parkolási rendszer felülvizsgálataként nem egyezett bele a Fidesz által kívánt független tényfeltáró munkacsoport létrehozásába. A vizsgálóbizottságba egy jobboldali, egy baloldali kerület és a főpolgármester delegált volna tagot. Az lett volna a dolguk, hogy megnézzék, hogy alakulhatott így a helyzet, ki a felelős, miért van az, hogy lassan eléri az 1 milliárd forintot a veszteség a parkolási anomália miatt, miközben más kerületekben nyereséges a rendszer, és még fejleszteni is tudnak a befolyt összegekből. Karácsonynak ez nem tetszett; inkább úgy döntött, hogy önmagát vizsgáltatja ki azokkal, akik részt vettek a szégyenteljes szerződéskötésben. Mindez nem volt elég neki, hiszen plusz szereplőként bevonta a munkacsoportba azt a Baranyi Krisztinát, aki a PestiSrácok.hu-nak küldött fotó szerint óriási szakértője a parkolásnak, már ha a szabálytalan, zebrán kivitelezett verzióról van szó; ezen kívül pitiáner csalásokkal is megvádolták. Folytatódik a zuglói parkolási saga.Juhász Péterék Együtt-kitűzős, gendersemleges krampuszt küldtek az iskolába (Frissítve!)
Juhász Péterék úgy vannak vele, a pártpolitikai agitációt nem lehet elég korán kezdeni. Így fordulhatott elő, hogy az Együtt nevű viccpárt az iskolai Mikulás-ünnepségeket is arra használta föl, hogy saját magát reklámozza a gyerekeknek. GY-E-R-E-K-E-K-N-E-K! Hihetetlen, de igaz: a Mikulás krampuszára képesek voltak Együtt-kitűzőt tenni. Alá pedig szívecskés kitűzőt is, a miheztartás végett. A pofátlanságnak tényleg nincs határa. Frissítés! Cikkünk megjelenése után az Együtt ferencvárosi politikusa törölte az ominózus videófelvételt Facebook-oldaláról!Meghamisította vagyonnyilatkozatát Juhász Péter szóvivője – Kitették a szűrét a bizottságból
Valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot készített, így törvénysértést követett el a Juhász Péter-féle Együtt „korrupcióügyi” szóvivője, Baranyi Krisztina ferencvárosi önkormányzati képviselő – állapította meg a kerületi vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság. Baranyival sok probléma volt az elmúlt hónapokban: rengeteg valótlanságot terjesztett az önkormányzatról a „független”, „haveri” sajtóban, amit a képviselő-testület ma megelégelt, és visszahívták őt a városfejlesztési bizottságból.Bontási törmelékben turkált Juhász Péter szóvivője, de ismét csak magából csinált bohócot
A Népstadion elbontása kapcsán a ferencvárosi önkormányzaton próbált egyet ütni az Együtt helyi önkormányzati képviselője, Baranyi Krisztina, ám méretes öngólt rúgott: ugyanis kiderült, hogy a területet, ahová az építési törmeléket vitték, még az előző, SZDSZ-es kerületvezetés adta bérbe egy magáncégnek, és az önkormányzat korábban hiába akarta, nem tudta felmondani a szerződést. A Népstadion bontása körüli „botrány”, amelyet nem Baranyi, hanem még az Átlátszó robbantott ki, több sebből vérzik. A bontást végző cég ugyanis elárulta: nem építési hulladékról, hanem építőanyagról van szó, hiszen mindazt, amit most ott tárolnak a Határ útnál, újrahasznosítják az új Puskás Ferenc stadionhoz.Irgalmatlanul hosszú helyreigazításokat kéne leközölnie a Soros-féle 444.hu-nak
Sajtóhelyreigazítási és rágalmazási pert indít a 444.hu ellen a ferencvárosi önkormányzat, miután a Soros György érdekeltségébe tartozó blogoldalon szakajtónyi valótlanságot írtak le a kerületről az elmúlt időszakban egy háromrészes cikksorozatban. A cikkek pikantériája, hogy a szerző azokhoz olyan adatokat is fölhasznált, amelyeket nem a blogoldal, hanem az Együtt helyi képviselője kért ki közérdekű adatként az önkormányzattól. Íme: az objektív, független újságírás!Ajánljuk még