Pesti Srácok

Meghamisította vagyonnyilatkozatát Juhász Péter szóvivője – Kitették a szűrét a bizottságból

null

Valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot készített, így törvénysértést követett el a Juhász Péter-féle Együtt „korrupcióügyi” szóvivője, Baranyi Krisztina ferencvárosi önkormányzati képviselő – állapította meg a kerületi vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság. Baranyival sok probléma volt az elmúlt hónapokban: rengeteg valótlanságot terjesztett az önkormányzatról a „független”, „haveri” sajtóban, amit a képviselő-testület ma megelégelt, és visszahívták őt a városfejlesztési bizottságból.

Baranyi Krisztinának, az Együtt ferencvárosi képviselőjének föl kellett volna tüntetnie vagyonnyilatkozatában azt a 40 milliós, Duna-parti lakását, amelyet még tavaly novemberben vásárolt a főváros XX. kerületében – állapította meg a ferencvárosi önkormányzat vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottsága. Továbbá azt a bérlakást is bele kellett volna írnia tavalyi nyilatkozatába, amelyben családjával együtt lakott. Az Együtt szóvivője hiába védekezett előzőleg azzal, hogy törvényesen járt el, a testület által fölkért szakértő ennek az ellenkezőjét állapította meg. A ferencvárosi képviselő-testület csütörtöki zárt ülésén egyhangúlag – az ellenzéki képviselők szavazataival! – elfogadta a bizottság határozat-tervezetét, amely fölszólítja Baranyi Krisztinát, hogy a törvénysértő helyzetet haladéktalanul orvosolja.

A Baranyi vagyonnyilatkozatával kapcsolatos anomáliákról a PestiSrácok.hu írt elsőként. Mint arról májusban beszámoltunk, Baranyi, aki az Együtt szóvivőjeként – pártelnökével, Juhász Péterrel együtt – sokat rugózik kormánypárti politikusok vélt vagyonosodási ügyein, „kifelejtett” a vagyonnyilatkozatából egy „csekély” 40 millió forintért vásárolt XX. kerületi ingatlant. A Dunától karnyújtásnyira lévő, impozáns környezetben fekvő Dunaparti Lakóparkban jutott hozzá egy 74 négyzetméteres, kettő szobás plusz kettő félszobás, 15 négyzetméteres terasszal ellátott ingatlanhoz. A történet szépséghibája, hogy Baranyi Krisztina a 2016-os évről készített vagyonnyilatkozatában nem tüntette föl a lakásvásárlást, noha az adásvételi szerződést tavaly ütötték nyélbe, és már tavaly novemberben széljegyre került a tulajdonjog-bejegyzési kérelme.

Itt vett lakást tavaly az Együtt politikusa, de a vagyonnyilatkozatába nem írta bele
PestiSracok facebook image

Bukta a bizottsági helyét

A ferencvárosi képviselő-testület csütörtökön megszavazta, hogy Baranyi Krisztinát és Jancsó Andreát (LMP) visszahívják a városfejlesztési, városgazdálkodási és környezetvédelmi bizottságból. A döntés hátteréről közleményt adott ki az önkormányzat, amelyben többek között azt írták:

Botránykeltés mesterfokon

Portálunk több olyan esetről is beszámolt, amikor Baranyi Krisztina valótlanságokat terjesztett a ferencvárosi önkormányzatról. Májusban például közleményben vádolta meg a ferencvárosi önkormányzatot azzal, hogy „támogatta” Pál Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő javaslatát a Budapest Park bezárására. A valóságban a fideszes városvezetés nem támogatta az indítványt, mindössze annyi történt, hogy Bácskai János fideszes polgármester hivatalból továbbította azt a fővárosi vezetésnek, ám sem szándéka, sem hatásköre nem volt arra, hogy P+R parkolót hozzon létre a szabadtéri szórakozóhelyen. Már csak azért sem, mert a Budapest Park területe fővárosi tulajdon. Augusztusban a Népstadion bontásából származó építőanyag tárolása miatt támadta az önkormányzatot, de mint az esettel foglalkozó cikkünkből kiderült, megint csak valótlanságokat állított. Ugyanis a kerületet értesítették az elbontott anyagok Határ úti telephelyre szállításáról, és az önkormányzat a tevékenységet nyilvántartásba vette. Baranyi állításával ellentétben az ingatlan igenis szerepelt a bontással kapcsolatos dokumentumokban. Ráadásul nem hulladékot, hanem építőanyagot tároltak a telephelyen, amelyet újra fognak hasznosítani. Az sem volt igaz, hogy a törmeléket darálták volna.

Szeptemberben komoly helyreigazítási pert vesztett el első fokon a 444.hu a ferencvárosi önkormányzattal szemben egy olyan témában, amelyen Baranyi Krisztina is régóta rugózott, és amelyet vélhetően éppen ő szállított a „független” Soros-blognak. Szeptember végén a 444.hu a ferencvárosi parkolójegyek kapcsán próbálta ekézni az önkormányzatot: a riport „komolyságát” jelzi, hogy abban a parkolóautomaták által kiadott jegyeket – Baranyi Krisztina „szakértői” nyilatkozata alapján – nyugtának nevezték, és azt kifogásolták, hogy egyes automaták nem sorszámozzák a jegyeket. Mindezek alapján valamiféle pénzmosási történetbe akarták keverni az önkormányzatot. A valóságban azonban a parkolójegyek nem minősülnek nyugtának, így egyedi sorszám sem szükséges azokra. És ez csupán egy a Baranyi–444.hu koprodukcióban született bulvárpolitikai cikkek közül.

Baranyi Krisztinának nem erőssége a szabályos parkolás (sem); Forrás: Olvasónk fotója

Csalási ügy a láthatáron

Mint arról áprilisban beszámoltunk: csalás vétsége miatt nyomoz a rendőrség egy parkolási visszaélés miatt a ferencvárosi vagyonkezelő feljelentése alapján. Bár az eljárás ismeretlen elkövető ellen folyik, a visszaéléssel érintett jármű üzemben tartója Baranyi Krisztina. A kerületi vagyonkezelő feljelentéséből pitiáner trükközés rajzolódik ki: az autóra ingyenes parkolási engedélyt kértek a kerületbe, ám az azt lehetővé tevő helyi lakcímre csak az engedély kiváltásának idejére jelentkeztek be, s a „kiköltözés” után is ingyen parkolt a családi autó.

Vezető képünkön Baranyi Krisztina épp füttykoncertet ad a március 15-ei nemzeti ünnepen Juhász Péterrel és párttársaival együtt a Múzeum körúton; Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.