Pesti Srácok

Teljes ellenzéki káosz: Ferencvárosban elhalasztották az előválasztást

Teljes ellenzéki káosz: Ferencvárosban elhalasztották az előválasztást

Mivel a felek nem tudtak semmilyen megállapodást kötni egymással, ezért várhatóan egy héttel elhalasztják a ferencvárosi előválasztást az ellenzéki pártok - írja az Origo. Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea között a pártok nem tudtak dönteni, így a választókra bízták volna a döntést, azonban sem az előválasztás lebonyolításáról, sem a tárgyáról nem sikerült megegyezni.

Várhatóan egy héttel elhalasztják az ellenzéki előválasztást a főváros IX. kerületében. Augusztus 5-én kezdődik majd a jelölés, és azt követően 12-e és 16-a között bonyolítják le a sátrakban a ferencvárosi polgármesteri előválasztást.

- közölte Magyar György, az úgynevezett Civil Választási Bizottság elnöke az ATV-vel. Baranyi Krisztina, az egyik polgármesterjelölt azt szeretné, hogy ne csak a kerületvezető, hanem a képviselőjelöltek személyéről is előválasztáson döntsenek, de ilyen kezdeményezés egyelőre nem érkezett a Civil Választási Bizottsághoz.

PestiSracok facebook image

Teljesíthetetlennek tűnnek Baranyi feltételei

Mint arról korábban beszámolt az Origo, Baranyi Krisztina, a Kétfarkú Kutya Párt–LMP–Puzsér Róbert által támogatott polgármester-jelölt még múlt pénteken azt közölte: bár valamennyi szervezési kérdésben megegyeztek, a tárgyalások mára mégis holtpontra jutottak. Mint posztjából kiderült, azt szeretné elérni, hogy ne csak a polgármester-jelöltekről, hanem csomagban az egyéni képviselőjelöltekről is lehessen szavazni az előválasztás során. Állítása szerint az erre vonatkozó javaslatát megküldte a másik oldalnak is, a pártok pedig a májusi európai parlamenti választás helyi eredményeinek arányában juthatnának helyhez a listán, civil képviselettel kiegészítve. Bár elég homályos a történet, alapvetően két konfliktusgóc rajzolódik ki a vitában:

  • Baranyi azt szeretné elérni, hogy csak olyan ellenzéki politikusok indulhassanak, akik nem kapcsolódtak az általa parkolási maffiának nevezett hálózathoz.
  • Ezzel összefüggésben pedig azt tartaná jónak, ha nemcsak a polgármester-jelöltet, hanem az egyéni képviselőjelölteket is közvetlenül, vagy legalábbis egy csomagban tudnák megválasztani a helyiek.

Mivel ezek meglehetősen szigorú feltételeknek tűnnek, amiket mereven elutasít a másik oldal, egyelőre nem mutatkozik túl nagy esély a megbékélésre.

Két tábor állt fel az ellenzéki oldalon

Mint ismert, a városrészben két politikus is bejelentkezett a kormányellenes erők közös polgármesterjelöltjének: az MSZP–DK–Jobbik támogatását maga mögött tudó korábbi LMP-s, jelenlegi momentumos Jancsó Andrea, illetve a Kétfarkú Kutya párt–LMP–Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt által támogatott Baranyi Krisztina. Mivel nem sikerült megegyezniük, ki legyen az induló, és Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt sem kívánt dönteni a kérdésben, így abban állapodtak meg a felek, hogy előválasztással döntenek.

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.