jancsó andrea
Titkolt lemondások a Momentumban – A pártban sincs egység, nemhogy a baloldali ellenzékben
Miközben a baloldali összefogás erejét és reményteliségét ragozza minden érdekelt politikus meg kutatóintézet, a pártok között, sőt, akár pártokon belül is olyan ellentétek feszülnek, amelyeket képtelenek kezelni. Kiváltképp igaz ez a Momentumra, ahol sem komolyan vehető vezető személyiség, sem politikai tapasztalat nincs, csak csillogószeműség meg vagánykodó szövegelés. Ez nemcsak a kormányoldalon közismert, de az ellenzéki táborban is sokaknak feltűnt már, hogy belső ész és erő híján a Momentum mindig külső tényezők után kullog. Az országos politikában Gyurcsány eteti őket a tenyeréből, önkormányzati szinten ugyanehhez egy Baranyi Krisztina is elég. Persze az ilyen problémáit szeretné eltitkolni a párt, és ilyenkor hirtelen mégsem a nyilvánosság nagy barátai, ám a PestiSrácok.hu tudomására jutott, hogy bő egy hete lemondott a párt ferencvárosi alapszervezetének teljes elnöksége. Ferencváros lehet az ellenzéki összefogás temetője
A Momentum és a Párbeszéd közösen boríthatja a fővárosi nagy ellenzéki összefogást Ferencvárosban, miután az utóbbi párt jelöltje, a független Baranyi Krisztina megvétózta a kerületi előválasztás feltételrendszerét. A botrány az ATV.hu információi szerint abból robbant ki, hogy az összefogásban részt vevő pártok - élen a DK-val és a Momentummal - leosztották egymás közt a pozíciókat, erről azonban nem tájékoztatták Baranyit, aki így azzal sincs tisztában, hogy ki lenne az alpolgármestere, ha esetleg megválasztanák. A dolog külön pikantériáját pedig az adja, hogy a független politikust a Párbeszéd jelölte a pozícióra, akinek eredetileg jelöltállítási joga lett volna hatpárti megegyezés alapján. Ebbe kevert bele a Momentum, akik - mint arról korábban beszámoltunk - bejelentkeztek Ferencvárosért is, vélhetően cserébe azért, hogy a csepeli ellenzéki belháborúban az MSZP-P jelöltjét támogatják az ottani trónkövetelő DK-s jelölttel szemben. Baranyi azonban már korábban kijelentette: akár támogatással, akár anélkül, de el fog indulni októberben, így ha valóban egy jelöltet akar az ellenzék a kerületben, úgy mindenképp meg kell állapodniuk a "független" politikussal.