Pesti Srácok

Titkolt lemondások a Momentumban – A pártban sincs egység, nemhogy a baloldali ellenzékben

null

Miközben a baloldali összefogás erejét és reményteliségét ragozza minden érdekelt politikus meg kutatóintézet, a pártok között, sőt, akár pártokon belül is olyan ellentétek feszülnek, amelyeket képtelenek kezelni. Kiváltképp igaz ez a Momentumra, ahol sem komolyan vehető vezető személyiség, sem politikai tapasztalat nincs, csak csillogószeműség meg vagánykodó szövegelés. Ez nemcsak a kormányoldalon közismert, de az ellenzéki táborban is sokaknak feltűnt már, hogy belső ész és erő híján a Momentum mindig külső tényezők után kullog. Az országos politikában Gyurcsány eteti őket a tenyeréből, önkormányzati szinten ugyanehhez egy Baranyi Krisztina is elég. Persze az ilyen problémáit szeretné eltitkolni a párt, és ilyenkor hirtelen mégsem a nyilvánosság nagy barátai, ám a PestiSrácok.hu tudomására jutott, hogy bő egy hete lemondott a párt ferencvárosi alapszervezetének teljes elnöksége.

A Rókay Attila vezette ferencvárosi alapszervezeti elnökség február 2-án nyújtotta be kollektíven a lemondását, miután belebuktak az egyik párttagjuk megbuktatásába. Ilyenek történnek a pártban, miközben Fekete-Győr András a Momentum tisztességességéről posztolgat. A történet előzménye Baranyi Krisztina emlékezetes zsidózása, amely tavaly december 14-én került napvilágra egy kiszivárgott hangfelvételről. A ferencvárosi képviselő-testületben őt támogató Momentum–Párbeszéd–Jobbik frakció tagjai azonnal elhatárolódtak a polgármester hőbörgésétől, de ezen túl is voltak érdekes mondataik.

– írta Facebook-bejegyzésében Baranyi botrányt keltő szavai után Jancsó Andrea, a Momentum ferencvárosi képviselője.

PestiSracok facebook image
Jancsó Andrea december 14-i bejegyzése. Fotó: Facebook/képernyőfelvétel

A „szavai súlyát felmérni képtelen” és a „hatalmi pozícióját nem megfelelően kezelő” minősítések nem éppen baráti egyetértésről tanúskodnak a belső forrásaink szerint szövetségeseivel is gyakran diktatórikus hangot megütő Baranyi önkormányzatánál. A polgármester természetesen nem tett eleget támogatói bocsánatkérésre való felszólításának sem, hanem egész más történt. A Momentum januárban etikai eljárást indított képviselője, Jancsó Andrea ellen, akinek a Facebook-oldalán megjelent decemberben az elhatárolódó közös nyilatkozat. A pártból való kizárást célzó etikai eljárás indoklása az volt, hogy Jancsó a Momentum kommunikációs igazgatójának jóváhagyása nélkül fogalmazott meg, írt alá és tett közzé Baranyi Krisztina álláspontjával ellentétes nyilatkozatot. Ezen kívül még azt is a fejére olvasták, hogy az Új Pólus frakciónak felajánlott felügyelőbizottsági pozíciót nem egy momentumos pártkádernek juttatta.

Nem sikerült megpuccsolni a Baranyi Krisztina vállalhatatlan kirohanását kritizáló Jancsó Andreát, lemondott azonban a Momentum ferencvárosi alapszervezetének teljes vezetése. Fotó: Magyar Nemzet

Baranyi kedve szerint ugráltatja a Momentum vezetését

Az nem új információ, hogy a ferencvárosi polgármester és a helyi momentumos képviselők közt nem felhőtlen a viszony – különösen igaz ez Jancsó Andreára, aki az előválasztáson Baranyi ellenfele volt –, ám figyelemre méltó, hogy Baranyinak nem a helyi Momentum fölött, hanem jóval magasabb szinten van erős érdekérvényesítő képessége. A Jancsó kizárására irányuló eljárásban ugyanis nemcsak a helyi alapszervezet vezetőit hallgatták meg, hanem Soproni Tamás fővárosi frakcióvezetőt, Kerpel-Fronius Gábor folyamatban lévő folyamatokért felelős főpolgármester-helyettest, valamint Hajnal Miklóst, az országos elnökség tagját is. Ha tehát valaki nagyon zavarja Baranyit a Momentumban, azt a párt eltávolítja. Különös, hogy a Jancsó nyilatkozatát aláíró másik három momentumos ellen nem indult eljárás, ami tovább erősíti a gyanút, hogy nem etikai eljárás, hanem személyes leszámolás történik, amelyhez csak elégséges indokot kellett találni.

Belebuktak a buktatásba

További csavar a történetben, hogy a szándék ellenére sem találtak elégséges indokot, Jancsót ugyanis nem zárta ki a párt küldöttgyűlése. A kizáráshoz háromnegyedes többség kellett volna, ám csak nagyjából kétharmados jött össze. Vagyis a Momentum vezetése szolgalelkűen Baranyi Krisztina óhajának megfelelően cselekedett, a párttagság viszont nem kellő mértékben volt vevő a behódolásra. Természetesen ez sem maradhatott következmény nélkül, hiszen ha valakire Baranyi Krisztina haragszik, akkor fejeknek kell hullaniuk. Jancsó kizárásának meghiúsulása után lemondott a Momentum ferencvárosi alapszervezetének teljes elnöksége. Azt persze nem tudhatjuk, legfeljebb sejthetjük, hogy szégyellték a kudarcot, és önszántukból távoztak, vagy nyomásgyakorlás hatására tették le a lantot.

Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely. A jelek szerint a ferencvárosi polgármesternek nagyobb szava van a Momentumban, mint a párt prominenseinek. Fotó: Facebook

Természetesen megkerestük Jancsó Andreát is, aki szűkszavúan kommentálta a történteket. Megerősítette, hogy továbbra is a Momentum tagja, és a párt színeiben képzeli el további önkormányzati képviselői munkáját. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy saját véleménye szerint hibázott-e a párttal, illetve Baranyi Krisztinával szemben. Úgy fogalmazott, hogy az eljárás lezárult, számára is, ennél többet nem kívánt mondani. Ha Baranyi Krisztina ilyen befolyással van a Momentum fővárosi és országos vezetésére, akkor belegondolni is félelmetes, milyen vigyázzba állhat ott mindenki, ha Karácsony Gergely Gál J. Zoltán vagy – Uram, irgalmazz! – Gyurcsány Ferenc üzeni meg a csillogószeműeknek, mit fognak csinálni.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.