baranyi krisztina
Beállt Baranyi Krisztina mögé a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt felkérte Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert, hogy az önkormányzati választáson álljon az első helyen a párt budapesti listáján – írja az Index.Kizárták a pártból a ferencvárosi momentumos politikust, mert szembement Baranyi Krisztinával
Csúnya ellenzéki belharcról rántotta le a leplet Jancsó Andrea, a Momentumból kizárt ferencvárosi önkormányzati képviselő.Baranyi Krisztina saját magáról elnevezett egyesülettel indul Ferencvárosban
Baranyi Krisztina már a baloldali ellenzék számára is annyira vállalhatatlannak tűnik, hogy a polgármester a saját magáról elnevezett Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület színeiben indulna az önkormányzati választásokon. Bejelentése szerint ő az, aki nem tart igényt a DK és az MSZP támogatására.Amikor már túlcsordult az émelyítő baloldali álszentség a Fővárosi Közgyűlésben, jobbról érkezett a józanító pofon
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a gyermekvédelemmel nem sikerül, de a könnyes szemű és rendkívül álságos performanszok most sem fejeződtek be, a Fővárosi Közgyűlésben külön lendületet kapott Karácsony Gergely és baráti köre. A kellemetlen kérdések természetesen mintha el sem hangoztak volna, így a főpolgármester szerint a Lánchíd-botrány és Vig Mórék számlagyára simán kamuügy, ennyivel el is intézte. Wintermantel Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője és Kovács Péter tételesen rámutatott az ellenzék kettős beszédére, de ezek, mintha csak leperegtek volna a baloldali képviselőkről, akiknek nagyobb hányada színielőadást tartott. Ebből a csapatból is kiemelkedett az a DK-s Kiss László, aki óbudai polgármesterként folyamatosan súlyos vádak alá kerül, ám sosem tisztáz semmit, sosem válaszol a kérdésekre, most mégis a felelősségvállalásról és a bocsánatkérésről tartott kiselőadást. Wintermantel Zsolt ezt rendkívül álszentnek nevezte egy olyan párt tagjától, amelynek soraiban elítélt bűnöző ül. Wintermantel mindezt ótvaros politikának nevezete, amikor a bocsánatkérés és az arra való felkérés teljesen őszintétlen. Természetesen nem maradhatott ki Niedermüller Péter sem, aki egyből a Katolikus Egyházat pécézte ki, általánosságban bűnösnek mondva ki őket a pedofil bűncselekmények miatt. A bohózat netovábbja volt az a jelenetsor is, amikor a Jámbor András-féle kommunista Szikra mozgalom tagjai álltak ki a jobboldalt pedofilsimogatónak nevező üzenetekkel, mindezt azt követően, hogy az ő munkatársának, Dobos Krisztinának a lakásán több mint száz pedofil tartalmú videót találtak, ezek a felvételek pedig a munkatárs élettársának laptopjáról kerültek elő. A PestiSrácok.hu stábja most sem járt sikerrel, amikor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert igyekezett megkérdezni arról, hogy miért nem emlékeztek meg február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Nézzétek meg videónkat, megéri!Így játszanak Baranyiék az óvodapedagógusok béremelésével (Videó)
Miközben a baloldali EP-képviselők mindent megtettek, hogy kigáncsolják a hazánknak járó EU-s források kifezetését, amelyekből többek között a pedagógus-béremelések finanszírozása is zajlik, addig idehaza sem törődnek a tanárok és óvodai dolgozók megélhetésével, és kicsinyes politikai céljaikhoz szabják a fizetések emelését.Öt perc – Novák Katalin lemondott, a ferencvárosi ellenzéki összefogás összeomlott
Szombaton késő délután bejelentette lemondását Novák Katalin köztársasági elnök, majd nem sokkal később Varga Judit, volt igazságügyi miniszter is közölte, visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát. A köztársasági elnök utódját a lemondást követő 30 napig kell megválasztania az Országgyűlésnek. A szalagcímek hete azonban még nem zárult le, hiszen ítéletet hirdettek a Fenyő- gyilkosság ügyében. A meglepő döntés értelmében Gyárfás Tamást nem felbujtóként, hanem bűnsegédként ítélték el. Mindeközben Ferencvárosban gyakorlatilag összeomlott az ellenzéki összefogás, Baranyi Krisztina pedig úgy tűnik, hogy az MKKP-n kívül a pártok támogatása nélkül marad.Ez már a bejelentés? – A Párbeszéd önkormányzati képviselője szerint „lesz Baranyi és jelöltjei, és lesznek a pártok összefogásának jelöltjei”
Szélsőséges esetben magára maradhat a Kutyapárt támogatásával Baranyi Krisztina: legalább négy olyan ellenzéki párt van, akivel nem sikerült megegyezni, most pedig egy biztosnak hitt szövetséges írt arról, hogy saját jelölteket indíthatnak. Miután kiderült, hogy a Jobbik saját polgármester-jelöltet is indít a kerületben, bejelentéssel felérő kommentet tett közzé egy ferencvárosi csoportban Árva Péter, a kerületi képviselő-testület párbeszédes tagja. Bár a sajtó jelentős része tényként kezelte, hogy a pártok többsége – köztük a Párbeszéd – Baranyi Krisztina újrázását fogja támogatni, Árva arról ír, hogy ha a polgármester asszony továbbra sem hajlandó tárgyalni érdemben a pártokkal, akkor azok saját jelölteket fognak állítani. A PestiSrácok.hu megkereste Árvát, aki azt is elmondta: valójában a Párbeszéd sem állapodott meg hivatalosan Baranyival.Mindenki bántja szegény Baranyi Krisztinát – A polgármester szerint baloldali szövetségesei is meg akarják buktatni
Lehet, hogy Baranyi Krisztinának némi önvizsgálat sem ártana az önkormányzati választások előtt amellett, hogy BLM-szoborral és szivárványos paddal rondítja el Ferencvárost. A IX. kerületi polgármesternél még látszatintézkedésekről sem nagyon lehet beszélni, elképesztő káoszt hozott a jobb sorsra érdemes ferencvárosi mindennapokba. A baj már akkora, hogy a saját szövetségesei számára is vállalhatatlan a polgármester asszony, ezért a Telex mentőövet dobott neki, hogy a nép barátja, a függetlenség BLM-szobra elsírhassa bánatát a világnak és minél többen megsajnálják. Mi is sokszor teszünk fel kérdéseket Baranyi Krisztinának, ám a kellemetlen felvetéseket azzal a furfangos válasszal hárítja el, hogy a PestiSrácok.hu nem sajtó, ahogy a többi jobboldali médium sem. Mert ő eldöntötte. A választók, az ellenzéke és a saját szövetségesei szerint pedig Baranyi nem jó polgármester, ez viszont nehezen tagadható négy és fél év után.A drog nem jó! Karigeri szerint annyira csodálatos dologban van benne, hogy nem is érti, mit jelent – Karanténvlog
Amellett, hogy Karácsony Gergely megint hülyét csinált magából a Fővárosi Közgyűlésben, még egy elképesztő mondatra is futotta, hiszen kijelentette, hogy csodálatos dolog történik éppen, még akkor is, ha nem tudja, hogy ez pontosan mit jelent. A Budapest-bérletek ügyében mentőövet dobott a kormány a fővárosnak, Karácsony ezt saját érdemnek tekinti, és ismét más eredményeivel kampányol. A Karanténvlog visszaidézte Baranyi Krisztina újabb óriási öngólját is, aki két menekülés közben megint meghökkentő tudatlanságról tett tanúbizonyságot, a Karantén pedig le is csapott a magas labdára. Végül foglalkoztunk a Gyurcsány-szekta újabb szélhámosságával is, hiszen Gy. Németh Erzsébet a nyugdíjasokat igyekezett hergelni, természetesen hazugságokkal. A nyugdíjak ugyanis 2023-ban megőrizték reálértéküket, Gy. Németh pedig azt is elfelejtette megemlíteni, hogy pont ők, Gyurcsányék voltak azok, akik elvették a 13. havi nyugdíjat 2009-ben, de ezt a hihetetlen kamugombócot is le akarta nyomni a torkunkon a Demokratikus Koalíció. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!Ajánljuk még