Pesti Srácok

Baranyi Krisztina lesz az ellenzék megmentője, a polgármester szerint mindenki őt akarja

null

Nagyon kapós Ferencváros polgármestere, hiszen állítólag a Momentum, az LMP és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is Baranyi Krisztinát kérte fel a listája vezetésére, a polgármester viszont azt szeretné, ha ez a három párt összefogna. Az érdekesség az, hogy amíg a Momentum Karácsony Gergely főpolgármesteri indulását támogatja, addig a kutyák túlzásnak tartják, hogy ők is beálljanak mögé, az LMP pedig Vitézy Dávidot kérte fel Budapest irányítására. Ez a kérdés egy esetleges összefogás esetén újranyitódhatna. Mindenesetre Baranyi azt ígérte, hétvégén eldönti, hogy melyik párt listavezetője lesz.

Mint ismert, Ferencvárosban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és Baranyi nagyon egymásra hangolódtak, köszönhetően annak, hogy a kutyák adják az alpolgármestert a kerületben. Nem csoda, hogy a viccpárt budapesti listájának első helyére Baranyit tették, a vakok közt a félszemű elve alapján, hiszen neki öt éves tapasztalata van, mint városvezető. Baranyi azonban nagyon kapós, hiszen két másik párt is felkérte listavezetőnek, de nem árulta el, hogy ez melyik két párt. Mivel a DK-val és az MSZP-vel nem rózsás a kapcsolata, feltehetően az LMP-ről és a Momentumról lehet szó. Az ATV-n most arról beszélt, hogy megtisztelőnek, őszintének és nagyvonalúnak gondolja az ajánlatukat, és nagyon örülne neki, ha ez a három párt közös listán indulna a választásokon, de mint mondta, ez csak az ő vágyálma. A választási rendszerről is szót ejtett.

– mondta. Hozzátette, hogy ez egy igazságos rendszer, viszont a fővárosi politizálásnak szerinte nem fog jót tenni a pártok versengése. Bár sokan azt gondolják, egyértelmű, hogy a kutyapárt színeiben indul, a jó kapcsolatuk abból adódik, hogy elégedett az alpolgármestere, Döme Zsuzsanna munkájával, akivel emberileg is jó a kapcsolata.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Arra a kérdésre, mikorra dönti el, hogy melyik párt élére áll a listán, azt mondta, nem tud már sokat várni ezzel, hiszen mindenki jelenti be a listákat, jelenti be a polgármesterjelölteket, úgyhogy ezen a héten, de legkésőbb a hétvégén ez el fog dőlni.

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.