Elvásik a kettőskereszt – A Jobbik átpozicionálása megtörtént

Most látjuk csak igazán, hogy a Jobbik úgynevezett néppártosodása nem is néppártosodás volt valójában, hanem politikai, ideológiai és szövetségi átpozicionálás: a nemzeti radikalizmustól a töredezett balliberális világba vezető út. A Vona Gábor által épített „híd” végül nem a jobb-baloldalt meghaladó centrumba, hanem a Gyurcsány Ferenc által uralt partokra vezette át a megmaradt (?), vagy inkább az átalakult politikai közösséget. Aki pedig nem akart átkelni, aki nem akarta szembe köpni magát az ijesztő törésvonal, a mély szakadék feletti „hídon”, az vagy előbb, vagy később, de visszafordult, esetleg belezuhant a magyar politika egyre kacskaringósabb folyamába. És végül, akik átértek a másik oldalra – most már Vona nélkül –, nehezen találják helyüket; magány, megalkuvások további sora és szánalmas hajbókolások ismétlése vár már csak rájuk. Esélyük a túlélésre pedig annyi csupán, mint seregét vesztett, utánpótlás nélküli, tekintély hiányában kiabáló törzs vezetőinek, kiknek fegyverei sincsenek már, hogy a balliberális oldalon területet foglaljanak. Hogy szavazatért ott, hetedik pártként küzdjenek.

Kutatóként: a Jobbik átpozicionálása sikerült; magánemberként: blamázs!

Néppártosodás – ugyan!

Az elmúlt fél évtizedben a Jobbik színeváltozását végigkísérte az úgynevezett „néppártosodási-program”, ami nem is az volt, ami. A szavakra és fogalmakra szigorúan ügyelő politológusok egy része nem is fogadta el a párt által használt kifejezést. Megjelent inkább a „cukisodás” jelzője, mely arra utalt, hogy a változás kezdeti szakasza inkább stílusbéli, illékony váltás volt. A nyers és erős kifejezéseket „PC mondatokra” cserélték le, és eltűntek az olyan jelszavak, mint a „nem, nem soha!”, és jött helyette a „a határon túli magyarok helyzetének megismerése”. Vagy a „Gyurcsányt börtönbe!” harci kiáltást felváltotta az „elszámoltatás” követelése. (Illetve ma már Orbán Viktor börtönbe zárását követelik!) Végleg eltűnt a „cigánybűnözés” is a retorikából, ahogy megszűntek az uniós zászlók nyilvános égetésének pillanatai is; és véget ért az Advent időszakában hagyományossá vált kettőskereszt-állítás.

És így tovább… Kiscicával és kutyuskákkal, no meg mosolygó nagycsaládokkal a fotókon, plakátokon, közösségi oldalakon. Miközben a mélyben még kavargott az egyre kiüresedő nemzeti radikalizmus (amire igény lett volna!), illetve fortyogott néhány szélsőséges gondolat.

Ezt a stílusváltást nevezte el Vona Gábor és köre „néppártosodásnak” – miközben többek közt Sneider Tamás (még alelnökként) többször is kikacsintott az egykori tábor szélére azzal a félmondattal, hogy „nyugi, ha hatalomra kerülünk, akkor minden a régi lesz – de ahhoz, hogy hatalomra kerüljünk, kell a szavazat!”

Jakab Péter, a Jobbik elnöke elintézte. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A néppárt, mint működés forma azt jelenti, hogy egy párt (gyűjtőpártként) a társadalom minden csoportját igyekszik megszólítani. (Nem összekeverendő a „Néppárt” szóval illetett európai „konzervatív” pártok szövetségével!) Azaz, egy politikai közösség a társadalomban megkülönböztethető csoportokhoz (nemi, generációs, végzettségbeni, lakhely szerinti, vagyonbéli, stb.) szól, azok érdekeit „artikulálja” és saját ÉRTÉKRENDSZERÉT közvetíti irányukba. Vagyis olyan cselekvési tervet sző (politikai program) és igyekszik megvalósítani, ami a táradalom minden csoportját érinti, de ezek céljának végpontján mindig jelen van az az értékrendszer, amit a párt eredetileg képvisel (metapolitika!).

Az a fajta „néppárt”, amely minden egyes világlátású csoport felé politizál, illetve többféle ideológiát képvisel, azt inkább „koalíciós, szövetségi vagy választási gyűjtőpártnak”, esetleg „pragmatikusnak” nevezhetjük, kicsit csalva a szavakkal maximum: „centrumpártnak.”

Tehát a Jobbik – mikor alakult – a nemzeti radikalizmus értékeit képviselve ugyanolyan néppárt volt, mint később – hisz a megfogalmazott értékeket minden társadalmi csoport felé közvetíteni szerette volna. A „néppártosodás”, mint önkényesen használt és széleskörűen elterjesztett kifejezés a Jobbik esetében hazugság volt, hisz csupán a balliberális oldalra való átpozicionálás kezdetét igyekezett leplezni a szimpatizánsok előtt.

(A néppárttal szemben – ebben a szigorú szóhasználatban – léteznek még rétegpártok, melyek egy-egy társadalmi csoport érdekeit képviselik: pl. agrárpárt, klasszikus munkáspárt, royalista pártok, etnikumú – kisebbségi – pártok, stb.)

Majd – muszáj ugranunk egy nagyot a történetben, hisz a sziklaszilárd és megdöbbentő jelen helyzetről van szó – a néppártosodásnak hazudott „cukisodásból” szép lassan elindult a régi értékek erodálódása, illetve új eszmék felvállalása.

A 2018 utáni átpozicionálás nyugvópontja

Ma eljutottunk oda, hogy a Jobbik, az uniós zászlóégetés (majd a racionális euszkeptikus alapállás) után az „európai bérunióról” (értsd: még szorosabb uniós együttműködésről) beszél. Hogy a klímakatasztrófát fontosabb globális problémának tartja az ország esetében, mint az illegális bevándorlás krízisét (lásd: a 2018-as program idevonatkozó zöldpolitikai fejezetét!); hogy lebontaná a határon álló kerítést, hogy nem áll be a székely autonómia támogatói közé, hogy „nem”-mel szavaz (vagy tartózkodik, esetleg távol marad) a különböző családtámogatási jogszabályok szavazásakor. De beszédes, hogy a járvány esetében sem támogatta a kormányzat munkahelyteremtő (vagy -védő) programját, nem állt az „inkább hálót adjunk, ne halat” konzervatív elv mellé, helyette papagájként ismételgette a balliberális oldalon már régóta visszhangzó demagóg szocialista toposzokat az alapjövedelemről. (A Jobbik retorikája bizonyíthatóan balra tolódott a pandémia alatt – lásd: XXI. Század Intézet kutatása!)

És mindezt úgy, hogy Jakab Péter elnök a marxista gyökerű osztályharc bevett frázisait használta, és a „magyar melósokhoz” – már-már szanyitibori magaslatra lépve – szólt a „tőkések” ellen május 1-én.

A Jobbik mára az ellenzéki törpepártok közhelyeit ismételgeti itthon és Brüsszelben egyaránt – félti a definiálatlan (pontosabban a liberálisok által kisajátított) jogállamiságot.

A Jobbik hivatalos „demokráciarettegővé” vált.

A NAT-ot kritizálja, mert szerinte a problémákat nem oldja meg Wass Albert és Harry Potter szembeállítása – értsd: már nem fontos számára Wass Albert írásainak ismerete a közoktatásban.

A Jobbik a balliberális együttműködésben. A képen Hadházy Ákos látható. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Szövetségbe forrt…

A szövetségi politizálás a leglátványosabb „oldala” az átpozicionálásnak. Az, hogy a Jobbik mostani vezetése a tavalyi önkormányzati választások óta hétről-hétre tart közös politikai akciókat, sajtótájékoztatókat, miegymást a kormány ellenében, a legfeltűnőbb részeleme az átpozicionálásnak. A járvány miatti kis szünetet leszámítva folyamatos téma volt a teljes (össz-) ellenzéki együttműködés mikéntje – melyben mindenki számít a Jobbikra. Ha meg nem, akkor pedig a Jobbik akar benne lenni a balliberális együttműködésben. Gyurcsányostul, utódpártostul… mindent elfogadva a balliberális oldalból, ami ellenében az egész közösség 2003-ban pártként is megalakult.

És a szimbolika, az a fránya szimbolika!

A politikában néha fontosabbak a szimbólumok, a logók, a zászlók, a jelvények, a nonfiguratív grafikán alapuló üzenetek, mint a politika verbális formája. Nemcsak jelképezi ugyanis az értékrendszert, amit a párt közvetíteni akar, hanem önálló üzenettel, sokszor hívószóval bír. És ez csak részben marketing (persze fontos a reklámérték is), nagyobb mértékben egy olyan nonverbális üzenet, amellyel a választó részben, a közösség tagja pedig teljes mértékben, akár egy „szentségben” azonosul.

Egy-egy közösség logója, címere, zászlaja, jelképe nem egy profán üzenet, hanem egy „mai szentség” – gondoljunk csak a Szent Koronára, a magyar címere, a zászlóinkra. Ahogy a kettőskeresztre, amely a piros-fehér-zöld körbe van vésve.

Ma a Jobbik kettőskeresztje szép lassan elvásik… Helyére pedig egy értelmezhetetlen üzenetet hordozó hashtag került. Ez pedig üzenet arról, hogy a Jobbik valóban „ballik” lesz a jövőben. A kérdés azonban megmarad: mit fog valójában üzenni ez az új szimbólum? Mert azt már tudjuk – hisz a kettőskereszt eltűnt –, hogy mit nem.

A szerző a XXI. Század Intézet kutatója, a Jobbik 2003-as alapítója.

Vezető kép: jobbik.hu