Erdő Péter az MTI-nek elmondta: Krisztus születése beragyogja egész történelmünket. Rávilágít, hogy az emberiség élete nem hiábavaló sodródás, hanem cél felé tart, és ezt a célt olyan valaki tűzte ki, aki nagyon szeret minket.

Ezt a szeretetet éljük át karácsonykor, és ezt kell egymással is megosztanunk. Ez az, ami meghitté és családiassá tudja tenni az ünnepet. De ennek a szeretetnek kell bevilágítania egész életünket is, nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján – figyelmeztetett a bíboros.

Erdő Péter kitért rá, hogy a statisztikák azt mutatják, egyre többen ünnepelnek az otthonuktól távol, szállodákban. Nyilván azért, mert úgy gondolják, hogy otthon nem tudnák megteremteni az ünnepléshez méltó, szép környezetet, amire vágynak. Talán szebb, erőteljesebb az ünnep, amikor valaki a saját fantáziáját használva, saját munkájával tudja megteremteni mindazt, ami az ünnephez kell. A lényeg azonban – hangsúlyozta a bíboros – a közös ünneplés, és mindegy, hogy ez a saját otthonunk falai között vagy egy szállodában történik.

Hozzátette: manapság talán ügyetlenebbül ünneplünk, nem tudunk úgy örülni a kis dolgoknak, mint régen, de mindannyian ugyanazt az örömöt keressük.

Erdő Péter szerint a papok számára az adventi, karácsonyi időszak rengeteg feladattal jár, ugyanakkor fontos, hogy ők is merjenek ünnepelni, vagyis személyes ünnepként is átélni a közösségért végzett szolgálatot. Úgy fogalmazott: a liturgia, a sok közösségi találkozás, ha „a szívünket is belevisszük”, örömet okoz és nem pusztán fárasztó munka.

Forrás: MTI

Fotó: szombat.org