Pesti Srácok

Erősödött a Fidesz, stagnál a DK, gyengül az MSZP

Erősödött a Fidesz, stagnál a DK, gyengül az MSZP

A választók több mint fele a Fideszt támogatja, a legerősebb ellenzéki párt a Demokratikus Koalíció, a Jobbik biztosan megugorná a parlamenti küszöböt, a Momentum, az MSZP és az LMP bajban lenne, ha most lennének a választások. Közvélemény-kutatási körképet készített a Magyar Nemzet.

A Fidesz visszaszerezte a korábbi támogatóinak jelentős részét, és továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt, ha most lennének a választások, akkor az MSZP épphogy bekerülne a parlamentbe – derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. A kormánypártok 55 százalékon állnak a választani tudó biztos szavazóknál, a legerősebb ellenzéki pártot, a Demokratikus Koalíciót 13 százalék támogatja. A DK-tól valamelyest lemaradva a Jobbik található 11 százalékkal, míg a Momentummal hét, az MSZP-vel pedig hat százalék szimpatizál a választani tudó biztos szavazóknál. Az LMP jelenleg az ötszázalékos bejutási küszöb közelében négy százalékon áll, a többi párt még tőlük is jelentősen lemaradt a népszerűségi versenyben.

Hasonló megállapításra jutott a Závecz Research Intézet is, amely a napokban közölte február közepén felvett kutatásának eredményeit. A közvélemény-kutató cég felmérése szerint a biztos pártválasztók csoportjában a Fidesznek 51 százalékos támogatottsága van. A Demokratikus Koalíció 14 százalékot ért el, míg a Jobbik és a Momentum szoros versenyben van a harmadik helyért 10, illetve kilenc százalékkal. Az MSZP-t a szavazók hét százaléka támogatja, az LMP ugyanitt két százalékon áll.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.