Észak-Macedónia hivatalosan a NATO tagjává vált pénteken, miután Szkopje képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes államának, az Egyesült Államoknak a külügyminisztériumában – közölte a NATO. Észak-Macedónia ezzel az észak-atlanti szövetség 30. tagállama lett.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, internetes tájékoztatójában azt mondta: Észak-Macedónia a NATO családjának része lett, amely immár harminc nemzet és csaknem egymilliárd ember családja.
Olyan család ez, amely azon a bizonyosságon alapul, hogy függetlenül attól, milyen kihívásokkal nézünk szembe, együtt erősebb és biztonságosabb
– fogalmazott.
Észak-Macedónia régóta hozzájárul az euroatlanti biztonsághoz, többek között azzal, hogy részt vesz a NATO vezette afganisztáni és koszovói missziókban
– tette hozzá.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményyében hangsúlyozta: Észak-Macedónia NATO-csatlakozása az ország kormányának és népe erőfeszítéseinek csúcspontját jelenti.
Tagsága egy szélesebb körű integrációt, demokratikus reformokat, a kereskedelmet, a biztonságot és a stabilitást támogatja az egész régióban, miközben mutatja, hogy a NATO ajtaja nyitva marad a csatlakozni kívánó többi ország előtt
– tette hozzá.
A katonai szövetség tájékoztatása szerint Észak-Macedónia zászlaját a NATO székhelyén, Brüsszelben hétfőn, szűk körben vonják fel Jens Stoltenberg főtitkár, Sir Stuart Peach marsall, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, valamint Zoran Todorov, Észak-Macedónia NATO-delegációjának vezetője jelentlétében. Az ország zászlaját egyidejűleg felvonják a dél-belgiumi Monsban, valamint az amerikai Norfolkban található parancsnokságokon.
Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő a múlt héten írta alá a szükséges dokumentumokat; ezzel minden akadály elhárult a nyugat-balkáni ország NATO-tagsága elől. A szövetségi dokumentumokban korábban Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv állam a NATO 2018. júniusi csúcstalálkozóján kapott meghívást a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, amelynek feltétele volt a Görögországgal fennálló névvitájának lezárása. A Macedónia és Görögország között 1991 óta zajló névvita tavaly januári lezárulását követően az ország vezetői és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamai az év februárjában aláírták a tagságot lehetővé tevő csatlakozási jegyzőkönyvet.
A NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália. Magyarország – Csehország és Lengyelország mellett – 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz. A NATO fő célkitűzései között szerepel, hogy a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS