Etalon párbaj: Vessük vissza Budapestet?

Ismét listázott az Index. A szigorúan függetlenobjektív portálnak a kampányra időzített cikkében felsorolják a nemzet fővárosa számára az eddigi két főpolgármestere által tett ígéreteket és azok beteljesüléseit. Az elsőre nem éppen elvetélt ötlet azonban csúfosan görbe tükröt mutat a Demszky-féle SZDSZ-világból érkező Karigerivel szemben. Hagyatkozva ugyanis az Indexen leírtakra, Tarlós kilenc éve alatt több, mint 27 vállalását tudta teljesíteni, míg Demszky két évtizedes regnálása idején mindössze 16-ot. „Vegyük vissza Budapestet”? Ha a számokra nézünk, akkor helyesebb lenne a Karácsony-kampány mottójának a „Vessük vissza Budapestet” választani.

A választási ígéretek, programpontok már csak olyanok, hogy mindenki tudja: nem minden fog megvalósulni belőlük. Habzó szájjal, ökölbe szorult kézzel verhetnénk az asztalt, miért engedjük, hogy ez így legyen; sok értelme nem lenne. Eddig is így volt, most is így van és a jövőben is így lesz. A különböző ígéretek talán arra a legalkalmasabbak, hogy egyfajta betekintést nyújtsanak a jelöltek elképzeléseibe, a közösségről, a településről vallott nézeteikbe. Egy fővárosinak ezt nem is igazán érdemes magyarázni. Két évtizeden keresztül ült első emberként a Városházán az ország egyik legnagyobb álmodozója. Sokan ismerik és meg is élték a groteszk valóságot, amelyben Budapest lerobbant utcáin háborús és holokauszt-filmeket forgathattak díszletek nélkül, miközben a főpolgármester a négyes metróról álmodozva pörgette e szerelvények katalógusait, amelyek akár Kelenföld és a Bosnyák tér között hasíthatnának. Tény, hogy ez is egyfajta világnézetre utal.

Demszky Gábor (2001). Fotó: MTI/Tóth Gyula

Demszky önmagában érthetetlen karriertörténete bár a négyévenként elementáris erővel felszínre törő náci, fasiszta veszéllyel történő okkult riogatással magyarázható, de csaknem egy évtizeddel bukása után az ehhez történő visszatérési szándék ép ésszel fel nem fogható. Az EBD (Europe Best Destination) díjas város, immár a túlturistásodás kihívásaival, az ingatlanbumm eredményeképp megnövekedett ingatlanárakkal és a véget nem érő beruházások részletvitáival jellemezhető. Hol vagyunk már a tragikomikus, metróalagutakban tartott sajtótájékoztatóktól, ahol rendre, sokadik alkalommal jelentettek be újabb éves beruházási csúszásokat. Hol vagyunk már a Nemzeti Színház huzavonájában történő gödörásástól vagy éppen a csepeli Manhattan fantazmagóriájától. Tarlós István főpolgármestersége egy delíriumos álombuborékban ragadt várost hozott vissza az élő valóságba annak minden szépségével és kihívásával egyaránt. Az oly nagyra tartott 2010-es formátumú főváros valójában nem volt képes fenntartani saját oktatási, egészségügyi és közlekedési infrastruktúráját. A kormányzatok folyamatos segítségére volt szükség a mindennapi működés biztosítására. Ezt az örökséget pedig még majd fél évtizedig kellett Tarlósnak is cipelnie, mire a város működése racionalizálódott.

Tarlós István. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ne felejtsük el, hogy miközben a Tarlós-féle városvezetésnek a felszínen kellett tartania a süllyedő hajót, közben az esztelenül elkezdett fejlesztések befejezését, illetve a legszükségesebb beruházások megindítását is menedzselni kellett. Ezzel szemben a mostani kampányban levitézlett kerületi polgármesterként kéri számon Karácsony Gergely a főpolgármesteren, hogy ugyan mit tett Budapestért. Attól az embertől kérdezi ezt, akit éppen a tízezredik fa elültetése közben kezdett terrorizálni a középsuliból kibukott rohangáló hülyegyerek valamennyi stigmáját zsigerből hozó Tordai Bence. Karácsony fátyolhordozója, a Sancho Panzák szégyene saját debil szereplésével irányított figyelmet Tarlós várospolitikájának kézzel is fogható eredményeire. Akárhogy is, de Tarlós kilenc éve jól láthatóan mindenben felülmúlja Demszky húsz éves kínlódását a főpolgármesteri bársonyszékben. A Demszkyék szoknyája mellől magát felnövőnek érző Karácsony támogatását így érdemes mérlegre tenni. A kérdés egyszerű: vessük vissza Budapestet?