Hiába harsogja a külföldről irányított baloldal, a magyar kormány nem szigetelődött el. Vannak nehézségek, de a helyzet nem fekete-fehér. A fegyverszállítások ügyében magunkra maradtunk, Európa háborús pszichózisban szenved, de a nukleáris energia „zöldítésének” kérdésében a franciákkal, a bevándorlás szigorításában pedig az olasz kormánnyal sikerült szövetséget kötnünk. (És reméljük, hogy a minapi hiszti után Meloninak nem ment el teljesen az esze – mégiscsak a harmadik világháború elkerülése a tét!) De ilyen a reálpolitika, valamiben egyetértünk, valamiben nem.
A háborús pszichózis életveszélyes betegség. Krónikus, könnyen halálhoz vezet. Kellene több józan hang, kellene a béke szava – egyelőre azonban alkalmazkodnunk kell.
A lengyel–magyar véd- és dacszövetséget sajnálhatjuk csak igazán, de szerencsére a jogállamisági cirkuszban megmaradt az együttműködés (a Bizottság szépen össze fog minket még a tavasszal rántani), és bizakodásra ad okot az is, hogy a most véget ért két napos EU-csúcson a magyar miniszterelnök bejelentette, hogy Mateusz Morawiecki koordinálásával közösen fogunk fellépni az ukrán gabonadömping káros hatásai miatt.
Az Európai Unióban folyó viták egy sokszereplős monopoly játékhoz hasonlíthatóak. Mindenkinek megvannak a saját érdekei, amelyekhez szövetségeseket keres és amelyeket sokszor mások érdekei ellen igyekszik érvényesíteni. Nem fekete-fehér a képlet. Ráadásul az sem igaz már, hogy csak és kizárólag világnézeti alapon tudnának közösen fellépni az egyes tagországok.
A békepártiságban egyedül maradtunk, de a nukleáris energia „zöldítésében” a franciákra (nem véletlen találkozott oly sokszor a közelmúltban Orbán Viktor és Emmanuel Macron), az illegális bevándorlás megállításában pedig az olasz kormányra, illetve most már az osztrák kancellárra is szövetségesként tekinthetünk. A lengyelekkel – ahogy a miniszterelnök fogalmazott – folytatni kell a melót. Csak ez a rohadt háborús pszichózis ne betegítené meg a politikusokat… Giorgia Meloni súlyos tüneteket mutatott a minap.
De ez legyen az olaszok dolga. Nekünk az a fontos, hogy a bevándorláspolitikában együtt tudjunk maradni, Meloni meg nyugodtan vágja ki a hisztit odahaza – ha ettől jobban érzi magát.
Ilyen a reálpolitika – lehet szeretni, vagy sem.
Az Európai Unióban nem világlátások mentén (bár nem árt, ha van közös politikai krédó), hanem ügyek mentén szerveződnek alkalmi szövetségek és ellentétek. Valójában a nemzeti érdekek mentén alakulnak ki a valódi törésvonalak.
Az Orbán-kormány ezt a logikát értette meg az elmúlt évtizedben, és ennek megfelelően is jár el – szemben a Gyurcsány–Bajnai időszak megfelelési kényszerből fakadó hajbókolással.
Nem szabad félni a konfliktusoktól, nem kell megijedni a pillanatok alatt átszerveződő politikai törésvonalaktól.
Nem fekete-fehér a képlet, csak mi hajlamosak vagyunk annak látni, illetve a hazánkban állomásozó ellenzék igyekszik így láttatni.
Nincs itt semmiféle elszigeteltség – formálódó és állandóan változó kapcsolati viszonyok vannak, amiben a baloldal és a baloldali sajtó kizárólag a konfliktusokat keresi és mutatja be a hazai közéletben.
Ahogy hamis az a vád, hogy Orbán Viktor ki akarja léptetni Magyarországot az unióból, úgy az elszigeteltség mítosza is illúzió. A külföldről támogatott hazai ellenzék tíz éve mondja ezt, mintha nem tudnák megunni, mintha nem lenne jobb ötletük. (Azért annak volt némi diszkrét bája, mikor Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök Londonban, pár évvel a Brexit után beszélt az uniós értékek fontosságáról és arról, hogy Orbán ki akarja léptetni hazánkat az unióból…)
És az sem igaz, hogy a magyar kormánynak az Európai Unióval van folyamatos vitája. A magyar kormánynak valójában az uniós intézmények egy részével, a progresszív politikai csoportok fogságába került Bizottsággal és az uniós parlament többségével (nem az uniós parlamenttel) sokasodtak meg a konfliktusai. Azon pedig ne csodálkozzunk, hogy a német vezetésnek nem tetszik a magyar gyermekvédelmi törvény, vagy a határon épített kerítés.
Végül, a közös lőszerbeszerzésről is érdemes szólni. A tagországok mandátumot adnak a Bizottságnak, hogy a következő években a tagországok nevében tárgyaljon és vásároljon lőszereket, illetve pörgesse fel az amúgy legatyásodott európai hadiipart. (Kicsit hasonló a helyzet ahhoz, mikor a közös vakcina beszerzésre kaptak felhatalmazást – reméljük, most nem követik el ugyanazokat a hibákat!) A magyaroknak jutó – a közös beszerzésből származó – lőszereket nem fogja a magyar kormány a frontra küldeni, azt csak és kizárólag a magyar honvédségé lesz.
Ez sem fekete-fehér.
Hogy a többi tagország küld majd ebből? Tegye – szíve joga. Ebben nem értünk egyet. Majd másban igen – csak legyünk a magyar érdekekhez következetesek!
És imádkozzunk, hogy a háborús pszichózis ne borítsa el mindenki elméjét.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS