
Hiába harsogja a külföldről irányított baloldal, a magyar kormány nem szigetelődött el. Vannak nehézségek, de a helyzet nem fekete-fehér. A fegyverszállítások ügyében magunkra maradtunk, Európa háborús pszichózisban szenved, de a nukleáris energia „zöldítésének” kérdésében a franciákkal, a bevándorlás szigorításában pedig az olasz kormánnyal sikerült szövetséget kötnünk. (És reméljük, hogy a minapi hiszti után Meloninak nem ment el teljesen az esze – mégiscsak a harmadik világháború elkerülése a tét!) De ilyen a reálpolitika, valamiben egyetértünk, valamiben nem.
A háborús pszichózis életveszélyes betegség. Krónikus, könnyen halálhoz vezet. Kellene több józan hang, kellene a béke szava – egyelőre azonban alkalmazkodnunk kell.
A lengyel–magyar véd- és dacszövetséget sajnálhatjuk csak igazán, de szerencsére a jogállamisági cirkuszban megmaradt az együttműködés (a Bizottság szépen össze fog minket még a tavasszal rántani), és bizakodásra ad okot az is, hogy a most véget ért két napos EU-csúcson a magyar miniszterelnök bejelentette, hogy Mateusz Morawiecki koordinálásával közösen fogunk fellépni az ukrán gabonadömping káros hatásai miatt.
Az Európai Unióban folyó viták egy sokszereplős monopoly játékhoz hasonlíthatóak. Mindenkinek megvannak a saját érdekei, amelyekhez szövetségeseket keres és amelyeket sokszor mások érdekei ellen igyekszik érvényesíteni. Nem fekete-fehér a képlet. Ráadásul az sem igaz már, hogy csak és kizárólag világnézeti alapon tudnának közösen fellépni az egyes tagországok.
A békepártiságban egyedül maradtunk, de a nukleáris energia „zöldítésében” a franciákra (nem véletlen találkozott oly sokszor a közelmúltban Orbán Viktor és Emmanuel Macron), az illegális bevándorlás megállításában pedig az olasz kormányra, illetve most már az osztrák kancellárra is szövetségesként tekinthetünk. A lengyelekkel – ahogy a miniszterelnök fogalmazott – folytatni kell a melót. Csak ez a rohadt háborús pszichózis ne betegítené meg a politikusokat… Giorgia Meloni súlyos tüneteket mutatott a minap.
De ez legyen az olaszok dolga. Nekünk az a fontos, hogy a bevándorláspolitikában együtt tudjunk maradni, Meloni meg nyugodtan vágja ki a hisztit odahaza – ha ettől jobban érzi magát.
Ilyen a reálpolitika – lehet szeretni, vagy sem.
Az Európai Unióban nem világlátások mentén (bár nem árt, ha van közös politikai krédó), hanem ügyek mentén szerveződnek alkalmi szövetségek és ellentétek. Valójában a nemzeti érdekek mentén alakulnak ki a valódi törésvonalak.
Az Orbán-kormány ezt a logikát értette meg az elmúlt évtizedben, és ennek megfelelően is jár el – szemben a Gyurcsány–Bajnai időszak megfelelési kényszerből fakadó hajbókolással.
Nem szabad félni a konfliktusoktól, nem kell megijedni a pillanatok alatt átszerveződő politikai törésvonalaktól.
Nem fekete-fehér a képlet, csak mi hajlamosak vagyunk annak látni, illetve a hazánkban állomásozó ellenzék igyekszik így láttatni.
Nincs itt semmiféle elszigeteltség – formálódó és állandóan változó kapcsolati viszonyok vannak, amiben a baloldal és a baloldali sajtó kizárólag a konfliktusokat keresi és mutatja be a hazai közéletben.
Ahogy hamis az a vád, hogy Orbán Viktor ki akarja léptetni Magyarországot az unióból, úgy az elszigeteltség mítosza is illúzió. A külföldről támogatott hazai ellenzék tíz éve mondja ezt, mintha nem tudnák megunni, mintha nem lenne jobb ötletük. (Azért annak volt némi diszkrét bája, mikor Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök Londonban, pár évvel a Brexit után beszélt az uniós értékek fontosságáról és arról, hogy Orbán ki akarja léptetni hazánkat az unióból…)
És az sem igaz, hogy a magyar kormánynak az Európai Unióval van folyamatos vitája. A magyar kormánynak valójában az uniós intézmények egy részével, a progresszív politikai csoportok fogságába került Bizottsággal és az uniós parlament többségével (nem az uniós parlamenttel) sokasodtak meg a konfliktusai. Azon pedig ne csodálkozzunk, hogy a német vezetésnek nem tetszik a magyar gyermekvédelmi törvény, vagy a határon épített kerítés.
Végül, a közös lőszerbeszerzésről is érdemes szólni. A tagországok mandátumot adnak a Bizottságnak, hogy a következő években a tagországok nevében tárgyaljon és vásároljon lőszereket, illetve pörgesse fel az amúgy legatyásodott európai hadiipart. (Kicsit hasonló a helyzet ahhoz, mikor a közös vakcina beszerzésre kaptak felhatalmazást – reméljük, most nem követik el ugyanazokat a hibákat!) A magyaroknak jutó – a közös beszerzésből származó – lőszereket nem fogja a magyar kormány a frontra küldeni, azt csak és kizárólag a magyar honvédségé lesz.
Ez sem fekete-fehér.
Hogy a többi tagország küld majd ebből? Tegye – szíve joga. Ebben nem értünk egyet. Majd másban igen – csak legyünk a magyar érdekekhez következetesek!
És imádkozzunk, hogy a háborús pszichózis ne borítsa el mindenki elméjét.
Őrnagy
2023-03-26 at 17:20
Hatalmas szerencsénk van. A New York Post “megfejtette” a rejtélyt:
“Kiszivárgott Putyin borzasztó mesterterve: totális tisztogatást akart Ukrajnában, koncentrációs táborokba akarták hurcolni a civileket – Az is kiderült, miért nem mozdul ki az orosz elnök a Kremlből”
De az is lehet, hogy ez viszont csupán a CIA “mesterpropagandája”! Nagyon hasonlít Yoggi csodálatos logikai következtetéseire!
Őrnagy
2023-03-26 at 17:08
Yoggi 11.46
Még szerencse, hogy itt vagy nekünk és elmagyarázhatod, hogy minden pont fordítva van, mint a látszat.
Aki azt mondja, hogy békét akar, az mind hazudik!
Akik megszervezték 1991-től 2014-ig a Soros szervezeteket Ukrajnában, azok békét akarnak. Akik felvásárolták az Ukrán fekete földeket, azok békét akarnak. Akik saját bevallásuk szerint megszervezték a Majdani puccsot 2014-ben 5 milliárd dollár befektetéssel, azok demokráciát és békét akarnak. Akik elkezdték üldözni az orosz etnikumot Ukrajnában, azok békét akarnak. Akik legyilkoltak 14.000 oroszt Luhanszkban és Dombaszban, azok békét akarnak. Akik rágyújtották a szakszervezeti székházat az orosz fiatalokra, amikor bemenekültek a nácik elől a székházba, azok békét akarnak. Akik horogkereszteket és Hitler képmásokat tetováltattak a testükre azok mind békét akarnak. Akik leverték a Turul szobrot Munkács váráról, azok ezt a nagy békeakarásuk kifejezése érdekében tették. Az ukrán nácik a békét kívánták szolgálni azzal, hogy betiltották a nem ukrán nyelven folytatott tanulást, és az orosz kultúra minden megjelenési formáját. Az ukrán nácik sok mindent tettek már a béke érdekében, többek között megkötötték a Minszki 1 és 2 megállapodást (amire Merkel és Macron is azt mondta, hogy nem gondolták komolyan, csak kellett az idő a háborúra való felkészüléshez). Csak a gonosz Orbán és Ferenc pápa gondolkodik a háború folytatásában azzal, hogy fegyverszünetet javasol.
Milyen jó, hogy felvilágosítottál bennünket, mert ha nem világosítottál volna fel mindenkit, mind hülyén haltunk volna meg!
Talán még azt is elmagyarázhatnád, hogy az 1943-as Volhíniai mészárlás elkövetői is igazából a békét akarták szolgálni a több mint 100 ezer lengyel öreg, nő és gyerek lemészárlásával, ahogy ezt a kései utódaik a béke érdekében az orosz etnikummal folytatták Luhanszkban, Donbaszban és Odesszában!
Hesslervezérezredes
2023-03-26 at 10:49
Attól tartok, hogy most sem leszünk – immár kollektíven – mások, mint új Tisza István-ok.
Amit Tisza 1914-ben előre megjósolt, de senki nem hallgatott rá, bekövetkezett – csak most ez egész Európa vonatkozásában történik majd meg.
Én mindenesetre elővettem a régi orosz nyelv-, és tankönyveimet.
Hamarosan szükség lesz a jó orosz nyelvismeretre újra.
TalEle
2023-03-25 at 16:45
Annak dacára, hogy az EU már többször is kinyilvánította, hogy amíg Orbánék vannak hatalmon, egy Eurocent sem fog Magyarországra érkezni, Orbán csendes „asszisztja” mellett Európa lassan, de biztosan araszol a III. Világháború felé! … Kezdődött, vala, a rohamsisakok küldésével, majd folytatódott a Leopárd 2-es tankokkal, most az F16-os vadászgépek, sőt, cinikusan, a „szegényített urán tartalmú” lövedékek szállítása van soron… Mi meg szolgaian megszavazzuk az összes „elhibázott” brüsszeli szankciót, közös lőszer beszerzésben veszünk részt – reméljük nem olyan lesz mint a Covid elleni vakcina beszerzés… – támogatjuk a finnek NATO tagságát, stb! Mi ez, ha nem a III. Világháború felé tett lépések támogatása?!
vélemény
2023-03-25 at 15:48
A háborús pszichózist kimondottan serkenti az ágyúlövedékek KÖZÖS beszerzése, ami az oltóanyagok gengszteri kezelését követően letagadhatatlanul nem csak az újabb uniós biznisz következő állomása, de az ágyútöltelékként kalkulált emberek feláldozására megkötött piszkos paktum.
Ami Magyarország szempontjából rendkívül sajnálatos, hogy a béke melletti folytonos szövegelés ellenére nem jelentett be a Kormányzat vétót ebben az esetben sem, hanem egy csavarral ugyanolyan “szolidaritást” mutatott, mint azt a helyreállítási javak esetében tette.
A háborúba belépni szándékozó nagyszájúak szerezzék be saját maguk és finanszírozzák a számukra olyan fontos további vérontást.
A 18-akkal együtt az államfők és figuránsaik saját maguk üljenek be páncélos járműveikbe, menjenek ki a frontra, de országaikat nem sodorják bele a világ aljas csendőre által tervezett világégésbe.
Sas
2023-03-25 at 14:15
UNIÓ azért sincs, mert mindig változó összetételű kisebb csoportok harcolnak egymás ellen-igaz, ezt ki lehet használni hazai érdekvédelemre.
Orientál
2023-03-25 at 13:39
…. És az EU teljes demokráciáját is el kell rohasztaniuk – You Tube által a PS elleni kommunista fasiszta letiltása – , ….. – a pedofil genderizmusuk , migránáradatuk , ukrajnai háborúba hazánk belekényszerítésük ,…. segítségével.
Orientál
2023-03-25 at 13:31
USA-ból Sorosék azért nyomták és nyomják ide az EU-ba és országokba a rengeteg milliárd dollárt hogy von der Leyenék Junckerék Verhofstadték Scholzék Gyurcsányék a többi Európát és hazájukat szintén eláruló balliberális zöld elvtársaikkal együtt hogy az USA érdekeit szolgálják ,Európa ellen. Von der Leyen és Scholz nem régan jártak USA-ban ahol Soroséktól az utasításokat megkapták ami szerint el kell rohasztaniuk az EU teljes gazdaságát.
Orientál
2023-03-25 at 13:19
Yoggi Háborús uszító nyáladat vered ide ,nem pofáznod kell ,takarodjál el Zelenszkijedékhez és felfegykeze takarodjál ki az ukrajnai háborús front tűzvonalába és ott harcoljál az oroszok ellen.
K
2023-03-25 at 12:39
Pedig most a háború kérdésben is az egész országnak maximálisan egyet kellene érteni, ennek ellenére a liberálisok mint a kisiskolások árulkodnak a FIDESZ ellen Brüsszelben, az EU-nál.
K
2023-03-25 at 12:37
Aki bármelyik háborúzó félnek fegyvert szállít, az a háborút támogatja.
Ez a FIDESZ-től független abszolút igazság, és a FIDESZ sem tesz mást mint az abszolút tényekhez igazodik, vagyis egyik félnek sem szállít fegyvereket.
Ezt a baloldalon szándékosan nem akarják megérteni, és a baloldali liberálisok ezért háború pártiak.
Pedig most ebben a kérdésben is az egész országnak maximálisan egyet kellene érteni, ennek ellenére a liberálisok mint a kisiskolások árulkodnak a DIDESZ ellen Brüsszelben, az EU-nál.
DörrögZuldán
2023-03-25 at 11:58
Van egy csomó félnótás balos, aki valami rejtélyes okból kommentel ezen az oldalon. Ki a fax kíváncsi ezekre?
Yoggi
2023-03-25 at 11:46
Most a “háborús pszichózis” az új szó, amivel hülyíteni kell a népet?
Ki akar békét? Azt majd a fidesz megmondja. Mert békét csak a fideszi úton lehet elérni. Aki mást gondol? Az háborút akar.
Akkor is, ha nem. Mert a felc.chooti Goeb.bels megmondta: csak az a járható út, amit ő kijelöl. Mondjuk még az sem lett meghatározva pontosan, hogy mi az az út, a lényeg, hogy ő békét akar, mindenki más háborút.
Ezt megfűszerezzük azzal, hogy ezt mantrázza a teljes fidesz nyalonc brigád 24/7 minden hullámhosszon. Eredmény? Azt mindenki ismeri.
kgl3
2023-03-25 at 10:31
Az a baj Ervinnel, hogy filozófusként nem tud az egyszerűek módján gondolkodni, így szórja a gyöngyöt a disznók elé. Látszik a reakciókból, hogy disznóink nem igazán tudnak mit kezdeni a gyöngyökkel.
János
2023-03-25 at 08:56
Erőből mi nem jutunk “szóhoz”. Max védekezni tudunk egyelőre, úgy, ahogy…
A Kormány politikája praktikus és becsületes, ha az utóbbinak van egyáltalán értelme a mostani helyzetben.
❗❓❗❓❗
Kerekferke
2023-03-25 at 08:52
Nick Rivers2023-03-25 at 07:58
NEKIK EZ NEM ELÉG.
P-NEKIK EGÉSZ KÖZÉPEURÓPA VÉRE KELL.
Kerekferke
2023-03-25 at 08:50
az ukrán gabonadömping – helyett:
BIDEN- ZELENSZKIJ GABONADÖMPING.
.
UKRAJNA TERMŐFÖLDJEI AZ ÖVÉK.
Nick Rivers
2023-03-25 at 07:58
Meghalnak emberek fiatalok és öregek mert az EU bürokratái úgy tudják, hogy nagyobb a faszuk mint az oroszoké. Erről szól emberek gyerekek halála. A faszméregetéről.
ViAM
2023-03-25 at 07:51
” Csak ez a rohadt háborús pszichózis ne betegítené meg a politikusokat…” És a kiváltó ok, az állandó tudatmódosítás alatt levés. Ebből már nem gyógyulnak ki, még ha akarnának sem. Viszik a világot és magukat is a pusztulásba, reményre sincs már ok.
K
2023-03-25 at 07:33
“háborús pszichózis”….:
Amit jelenleg “nyugat” csinál, az fából vaskarika.
Nem sokáig fog működni.
K
2023-03-25 at 07:31
“háborús pszichózis”….bíznak a harci gépek fejlett technikájában…:
A fejlett technika pedig az irányítás elektronikai és számítástechnikai összetevőiből adódik.
Sajnos az elektrotechnika és számítástechnika egyik legnagyobb problémája és sajátossága az, hogy nagyon sokszor “üzemzavar” vagy “lefagyás” következik be, egészen apró dolgok miatt.
Ezt Ukrajna esetében egészen egyszerűen úgy fejezik ki, úgy mondják ,..: hogy az ukránok nem tudják kezelni a fejlett technikát a harci gépek esetében.
Senki
2023-03-25 at 07:21
Igazad van.
A kullancs már bazzni is akarja a kutyát.A mi Parlamentünk a példa.
Sas
2023-03-25 at 07:15
Nem kell rájuk projektálni eszmét, ideológiát, lelki állapotot-pláne filozófiát.-Földhözragadt senkik.Szinte nincsenek is. Mint önálló akarat, ész, gondolat. A Merleau-Ponty-féle fenomenológia értelmében vett köztes szubsztancialitás sincs bennük.
Sas
2023-03-25 at 07:10
Rosszabb a helyzet.Az uniós banda semmiben sem hisz-a háborúban sem-nincs ezekben idealizmus, ergo hülyeség bármilyen múltbeli ideológiához hasonlítani a tevékenységüket-nem kommunista, nem náci-nem utópisztikus-semmilyen értelemben-csak cinikus-nihilista.Ezért marhaság amikor kommunistázva, nácizva vannak-vagy éppen libsizve-földhözragadt kis mocskok-nincs eszme-ideológia , amely ezekre hatna.
Girolámo
2023-03-25 at 07:07
Annak,hogy fekete- fehér,azért komoly okai vannak.
Az egy dolog,hogy a nulla harcértékű Európa fegyvergyártással övezi fel magát.
A mi szánk talán nem nagy pl. kereszténykedéseink kapcsán?Százezrek halálát okozó háború van éppen a szomszédban.
A világ nem teremtette meg az energiaszükségletét-nem állt át-közben ez a gazdaságtípus rögtön túlpörög.
Sokat “háttereztünk” itt már.És néha úgy tűnne,el sem tudjuk képzelni a világ felelős vezetését.Csak az uralmat.
A háború nem tűnik kamunak.
Ha feltételezzük a szabályozhatóságot-az irányított mederbentartást-akkor akár egyezségen alapuló tervezést is feltételezhetünk.
Miközben az atomháború is el-el hangzik mint lehetőség.
Ez nem valami tuti.
K
2023-03-25 at 06:59
“háborús pszichózis”.. sok sok pénzbe kerül….:
“NYUGAT” gazdasága már kifulladóban van, ezt jelzik a bankok “köhögése” USA-ban, Svájcban.
K
2023-03-25 at 06:55
“háborús pszichózis”..:
-Oroszországban Medvegyev azt mondja hogy az ukránok pár nap alatt elvesztenék a háborút, ha a NATO nem támogatná őket.
-Ebben Igaza van.
-De sajnos Magyarország a NATO tagja, és a NATO főtitkárának háborús beszédei NYÍLT HADÜZENET Oroszország számára, és ezzel a NATO főtitkára minden egyes NATO tagot belekevert ebbe a háborúba, így a NATO tag Magyarországot is!!!!
-Nem kell ámítanunk önmagunkat, ezek a tények.
*******
Az már csak idő kérdése hogy a NATO főtitkárának hadüzenetére az oroszok mikor és hogyan fognak válaszolni.
Az egy másik téma hogy az EU fegyverszállítása is egy hadüzenet, és hazánk EU tag.
Az oroszok most le vannak foglalva Ukrajnában, de nem sokáig.
t
2023-03-25 at 06:40
Egy adott testmagasság alatt nem engednék senkit vezető állásba mert a kissebségi komplexusukat így próbálják kezelni. Javaslom a 175 cm-t irányadó értéknek.