Pesti Srácok

„Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – Izgalmas konferenciát rendez a Tranzit közösség

„Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – Izgalmas konferenciát rendez a Tranzit közösség

Az őszi Tranzit konferenciát a tavalyihoz hasonló módon idén is Keszthelyen rendezik meg december 1. és 3. között. A Magyarország egyik legnagyobb jobboldali közössége, a Tranzit által 2009-ben elindított rendezvénysorozat legfontosabb célja, hogy teret adjon a Magyarország jövőjével kapcsolatos együtt gondolkodásnak és vitáknak.

Az immár hagyományosnak számító menetrend szerint a nyár végi tihanyi Tranzit fesztivál nyitja meg a politikai szezont, ősszel és tavasszal pedig konferenciákkal folytatódik a rendezvénysorozat. Idén Orbán Viktor is beszédet mondott Tihanyban augusztus 25-én. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott: „magyarnak lenni egy küldetés, valószínűleg a világ egyik legszebb küldetése”.

Az őszi konferencia első beszélgetésére szombaton délelőtt kerül sor Balog Zoltán református püspök, volt miniszter, valamint Udvardy György veszprémi érsek között.

Délután Lánczi Tamás politológus és Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő beszélget az orosz–ukrán háborúról, pontosabban annak lehetséges nyerteseiről, majd Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója tart előadást Az Európán kívüli népességrobbanás következményei címmel.

PestiSracok facebook image

Vasárnap Benkő Levente, aki öt évig szolgált Magyarország izraeli nagyköveteként, Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértővel, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatójával vitatja meg a világrendszerváltás veszélyeit.

Végül Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes Bedő Dáviddal, a Momentum frakcióvezető-helyettesével vitázik majd arról, hogy melyek a mai Európa értékei.

A vasárnapi beszélgetéseket a PestiSrácok.hu oldalán élőben is közvetítjük majd.

Forrás: Facebook/Tranzit

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.