keszthely
Újabb pártirodáját adja el az MSZP – Végkiárusítanak a szocialisták?
Lassan nincs olyan hónap, amikor ne lenne hír arról, hogy az MSZP valamelyik ingatlanát értékesíti. Nemrég meghirdették a gödöllői pártházat, majd több fővárosit is, most pedig a keszthelyi irodát verik dobra – tudta meg a Magyar Hírlap. Arra is utalnak, hogy az ingatlan a valós érték töredékéért cserélhet gazdát, ami arra utal, hogy komoly pénzügyi gondban lehet az MSZP. Ennek egyik okaként idézik fel, hogy a Villányi úti székházra, ami mellesleg azóta szintén eladtak, a tulajdonló alapítvány ötszázmillió forint hitelt vett, amit 2024-ig kellene visszafizetni. A párt eladósodásához az is hozzájárult, hogy még pártelnökként Gyurcsány Ferenc szentesítette, hogy devizahitelből vásároljanak a Köztársaság téri helyett a Jókai utcában székháznak való ingatlant. A Magyar Hírlap belső forrásokra hivatkozva azt írja, az MSZP-nek nem lesz fedezete a kölcsönök visszafizetésére, ezért a párt minden vagyona elúszhat. A lap által vont mérleg szerint a rendszerváltás után az MSZMP-ből átmentett 365 pártingatlanból mára száz sem maradt. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.