A minap számoltunk be arról, hogy a győri kereskedelmi szakközépiskola egyik tanára O1G-grafikás profilkép, Paks-2-ellenes borítókép és a Facebook-oldalát elárasztó kormányellenes bejegyzések mellett az iskolában is politizál. Megtudtuk, nem ez az első alkalom, hogy politikai akcióhoz csatlakozik a tanár úr; 2016-ban a Pukli István által indított Tanítanék Mozgalomban is részt vett. Rátaláltunk az akkori tudósításokban egy fotóra, ami bizonyítja, hogy a tanár a diákokat is felhasználta politikai akciójához. Kisebb kutakodás után kiderült, hogy a pedagógus nemcsak érdeklődik a politika iránt. A 2014-es önkormányzati választások idején Győrújbaráton az Együtt-PM színeiben indult önkormányzati képviselőjelöltként. Mivel közszereplő, így azt is elárulhatjuk, kiről van szó: Bagó István informatikatanárról – akinek így nyilván a Facebook-oldalát is több diákja látja, követi, mint mondjuk a biológiatanárét -, a férfi ráadásul diákköri vezető, aki több napos kirándulásokon tömheti diákjai fejét az uszító politikai lózungokkal.
Csütörtöki cikkünk megjelenése után Bagó István eltüntette O1G-profilképét, letakarította a kifogásolt bejegyzéseket és Facebook-oldalának beállításait is megváltoztatta, így most már csak ismerősei láthatják, hogyan lázad és lázít a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola informatikatanára.
Szörfözgetve az interneten, illetve a közösségi portálon folyamatos kommentárjait több ellenzéki, kormányellenes oldalon is megtaláltuk. Hol a tüntetéseknek örvend, hol győri fejlesztéseket szidalmaz vagy az ellenzéki összefogást sürgeti.
A tanár úr azonban nem éri be annyival, hogy a virtuális térben politizáljon.
2016. március 30-án Győr-Moson-Sopron megye napilapja, a Kisalföld számolt be róla, hogy több iskolánál voltak megmozdulások, tiltakozások a megyében. A többi iskolánál a pedagógusok ügyeltek arra, hogy a diákokat ne vonják be az akcióba. Volt olyan iskola, ahol a demonstráló pedagógusok diákjai játszhattak az udvaron, máshol azok a tanárok ügyeltek a tanulókra, akik nem akartak tüntetni. Nem így történt a kereskedelmi szakközépiskolában. A kisalfold.hu beszámolója szerint a Pálffy-iskola volt az egyetlen, ahol az első óra közben kivittek egy osztályt az épület elé, és a diákok tanárukkal kockákat rajzoltak az aszfaltra.
A fotón jól kivehető, hogy a tanár Bagó István volt, a diákok pedig, akiket felhasznált politikai nemtetszésének kifejezésére, 15-16 évesek lehettek.
A napilap beszámolóját a győri kereskedelmis tanár-diák tüntetésről több hírportál is átvette. Így került fel a fotó az informatikatanárról és tanulóiról a Mérce oldalára is.
Az iskola honlapján találtunk egy bejegyzést, ami szerint Bagó István, akinek felesége is ugyanennek a középiskolának a tanára, szakkört, illetve diákkört is vezet az intézményben. A felhívásban azt írják, hogy a tanár úr szeretné megismertetni hazánk tájait a diákokkal. Azaz több napos kirándulásokra is elvinné a tizenéveseket, hogy ott segítse politikai nézeteik finomítását…
Még a csütörtöki napon, előző cikkünk megjelenése előtt írtunk a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatójának. Megkérdeztük, elfogadható-e, hogy a pedagógusok politizáljanak, a kormány ellen uszítsanak, mint ahogy azt Bagó István teszi. Választ a mai napig nem kaptunk – ami nem meglepő azután, hogy mint a mellékelt ábra mutatja, Bagó tanár úrnak évek óta megengedett nemcsak az, hogy politizáljon tanári minőségében, hanem az is, hogy ebbe a tanulókat is bevonja.
Az “O1G”-ző, uszító, tüntető pedagógus átlépett egy határt, amiről már nem lehet azt állítani, hogy a szabad véleménynyilvánítási jogát gyakorolta volna csupán. Az, hogy fiatalkorú diákjainak informatikatanítás helyett politikai nézeteit propagálta, már minimum aggályos.
Megkerestük az ügyben ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, aki a köznevelési törvényre hívta fel a figyelmünket.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény rögzíti, hogy a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható. Magyarán egy párt által meghirdetett politikai akciónak kitenni a diákokat tanítási idő alatt tilos. A jogszabály rögziti a tanulók jogát vallási, világnézeti vagy más meggyőződésük tiszteletben tartásához, illetve a pedagógus kötelezettséget abban a tekintetében, hogy saját világnézete és értékrendje szerint végezze nevelő, oktató munkáját, anélkül, hogy annak elfogadására kényszerítené vagy késztetné a gyermeket, tanulót
– idézte fel a törvényt Lomnici.
Ráadásul az iskolai speciális alá-fölérendeltségi helyzetben a tanároknak tudniuk kell, hogy a saját politikai nézetük kinyilvánítása nehéz helyzetbe hozhat olyan diákokat, akik más elveket vallanak
– jegyezte meg.
Hozzáfűzte, hogy a törvény a preambulumában azt is leszögezi, hogy a köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, illetve hogy a köznevelés egyetemlegesen szolgálja a közjót és a mások jogait tiszteletben tartó egyéni célokat. Ahhoz, hogy ezt egy pedagógus hitelesen tudja képviselni, iskolaidőben, de azon kívül is példamutató életet kell élnie. Így például, aki trágárságot népszerűsít, méltatlan arra, hogy a fenti elvek mentén, képes legyen ellátni az oktatói feladatokat.
A fejlemények tükrében ismételten megkeressük a győri középiskola vezetését, hogy megtudjuk, az igazgató engedélyével vont-e be a tüntetésébe két évvel ezelőtt egy egész osztályt Bagó tanár úr, és ha eddig nem volt, lesz-e következménye a továbbiakban a történteknek.
Vezető kép: Kisalföld/Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS