„Puskást megverték egy bécsi moziban” - lejárató-cikkek az emigrált világsztárról

Tudjuk, mekkora csillag volt Puskás Ferenc a negyvenes évek végétől az ötvenes évek közepéig, és azt is, hogy itthon kitaszítottá, nem létezővé vált, miután 1956 után kint maradt, és nem tért haza Kádárék kebelére. Miután Juhász Andor volt futballista, Puskásék egykori ausztriai csapattársa – aki együtt játszott vele az egykori menekült válogatottban – elárulta nekem, hogy az egyik itthon megjelent rágalmazó cikket éppenséggel egy Puskásékra állított ügynök találta ki, kutakodni kezdtem. Rákerestem az említett írásra, és arra, miket publikáltak róla ezekben az években Magyarországon. Nem volt nehéz dolgom: nem sokat írtak róla. A lejáratás helyett inkább az agyonhallgatás módszerét választották (mint sok más esetben). Persze azért találni egy csokorra való írást. Összeköti őket, hogy mindegyik nagyon rövid volt, és gyakorlatilag elrejtették az újságokban.

„Puskás... Olaszországban akar letelepedni”

Az első cikk Puskás bejelentéséről, döntéséről szólt, arról, hogy kint marad. A labdarúgóklasszis a forradalom és szabadságharc leverése után, de még a Honvéd engedély nélküli dél-amerikai túrája előtt nyilatkozta le, hogy nem tér haza. „Mégis Dél-Amerikába megy a volt Honvéd” – írta címében a Szabad Népből a forradalom (akkor még ellenforradalom) alatt és után Népszabadsággá szelídült napilap 1957 januárjának elején. Jelzésértékű, hogy már a „volt”-Honvédot emlegették. „Puskás Ferenc, a Honvéd olaszországi üdülőhelyén, Ospedaletti-ben kijelentette – mint a DPA hírügynökség közli – hogy a dél-amerikai vendégszereplés útján Olaszországban akar letelepedni. Valamelyik olasz klubban fog játszani, azt, hogy melyikben, nem mondta meg” – fogalmaztak röviden a napilapban.

„Már nem nagyon vágtat” a „hájas futballigazgató”

Ekkor már nyilvánvalóvá vált: Puskás áruló, úgy is kellett bánni vele.

1957 tavaszán már reménytelennek tűnt a legismertebb magyar hazahozatala, tehát azonnal le kellett rángatni a félistenségek közül, bele kellett döngölni a földbe. Ennek tudatában kell a Népszabadság cikkét olvasni:

„Londoni jelentés arról számol be, hogy Puskás Ferenc, az ismert labdarúgó az angol fővárosba érkezett. Itt akarja bevárni a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség e heti döntését a Honvéd volt, disszidált játékosainak átigazolásáról. Mint hírlik Puskás az Arsenal csapatába „gravitál”. Az angol lapok sporttudósítónak jelentései arra mutatnak, hogy Puskás londoni látogatása már kevésbé hasonlít egykori diadalútjaihoz. A Daily Herald szerint például a 29 éves, már nem nagyon vágtató őrnagy köpcös alakjával inkább egy hájas futballigazgatóra, mint jól edzett futballjátékosra mutat.”

„Bécset nem érdeklik Puskásék”

Viszonylag ismert, hogy ezt követően – még mindig 1957 tavaszán – a FIFA szovjet nyomásra eltiltotta a magyar futballistákat. Hiába igazolta le volna Puskást a fél világ, erről szó sem lehetett (egyedül az amúgy is kiközösített, Franco-féle Spanyolország vállalta ezt a lépést). A világklasszisokból (is) álló magyar menekült válogatott ekkoriban Ausztriában játszott, bár a Népszabadság szerint már sem az osztrákok, sem az 56-os menekültek nem voltak kíváncsiak rájuk. (A valóságban természetesen hihetetlen rajongás vette körül őket).

„Bécset nem érdeklik Puskásék” - így a Népszabadság címe. „Hosszas huzavona után sor került Bécsben az osztrák földön tartózkodó magyar labdarúgók mérkőzésére. A Laenderbank válogatottjával játszottak, s az eredmény 9:1 (5:0) volt. A gólok közül többek között Kocsis 4-et, Puskás pedig kettőt lőtt. A mérkőzés látogatottsága gyér volt. Ezernél alig valamivel többen tekintették csak meg a játékot. Felmerül a kérdés: Megszűnt Bécsben Puskásék varázsa?” - a kaján hangvételű cikk 1957. április 14.-én jelent meg.

Itthon a vezetés azt gondolta, hogy az eltiltással végleg befellegzett Puskásék pályafutásának. Ezután hosszú, nagyon hosszú ideig egyáltalán nem foglalkoztak vele (velük, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor stb.), a hajdan körülrajongott csatár nevét ki sem szabadott ejteni. Több mint egy évet kellett várni a következő cikkre, és ebből kiderült, hogy a

Puskás és az öntudatos parkettgyári munkás esete

„Puskás Ferencet megverték egy bécsi moziban” - kárörvendett 1958 áprilisának végén a Népszabadság, de ugyanerről a „hírről” természetesen a Népszava is beszámolt: egyetlen különbség, hogy a „megverték” helyett a „megpofozták” kifejezést használták (azért ezt a két napilapot idézem, mert ezek vannak bedigitalizálva a hiánypótló Arcanum.hu-nál). A hír forrása a Magyar Távirati Iroda (MTI) volt, nekem a Puskással Ausztriában együtt futballozó Juhász Andor ebben az interjúban azt mondta, a Puskásékra akasztott egyik ügynök jelentette le ezt a rágalmat. Mivel a Hamvas Intézetnél folytatott kutatásaimból is tudom, hogy az MTI-t a kádári hírszerzés irányította, és gyakorlatilag minden külföldi tudósítója vagy beszervezett vagy tökéletesen megbízható elvtárs volt, így az ügynöknek nem volt nehéz átadnia az "információt" a tudósítónak. (Ha nem volt éppen a kettő ugyanaz a személy).

Szovjetellenes megjegyzéseket tett

A cikk mindenképp kordokumentum: „Puskás Ferenc, a magyar labdarúgás egykori sztárja, aki Ausztriába disszidált, hétfőn este feltűnést keltő botrány középpontjába került a bécsi Haydn Moziban.

Puskás és Seidl személyi adataik felvétele után szabadonbocsátották és egyben közbotrányokozás miatt eljárást inditottak ellenük.”

Ennyi. A Sztálingrádi orvost egyébként a magyar Radványi Géza (Márai Sándor féltestvére) rendezte. Érdekes, hogy a hazugság alapja, a mozilátogatás Juhász Andor szerint is megtörtént, csak a többi része mese. „Egyszer elmentek Puskásék moziba, ő, meg a közvetlen brancs, én nem is voltam ott. Ez a férfi viszont igen (az ügynök, akiről mindenki tudta, hogy az – MG). Sorba kellett állni a jegyért, valaki odajött, és befurakodott. Puskás odament, és lett egy kis tolongás. Tudja, mi jelent meg a Népszabadságban? Az, hogy Puskást megverték egy bécsi moziban. Valamit jelentenie kellett, hát jelentette ezt”- mondta nekem a már régen visszavonult labdarúgó.

Költőtől kölcsönözték az osztrák nevet?

És most képzeljük el: megy a moziban a Sztálingrádi orvos (semmi esetre sem szovjet propaganda-film, ha valaki erre gondolna), Puskás morog, erre a derék osztrák elvtársak megfegyelmezik. Nem is akárki, egy Johann Seidl nevű "parkettgyári munkás". Egyedül a név érdekes: Johann Gabriel Seidl – éppen így hívták a kevéssé Magyarországon is ismert reformkori osztrák költőt és drámaírót. Erős a gyanúm, hogy vagy a tudósító vagy az ügynök szőtte bele ezt a nevet a proletár-mesébe.

A többit tudjuk: Puskás önmegtartóztató diétába és őrült edzésbe kezdett, lefogyott, a Real Madridhoz igazolt, és másodszor is a csúcsra ért. Erről már nem számoltak be a lapok, sőt, a Népszabadság publicistája szerint (kicsi a világ) még a Real nálunk megvásárolható gombfocicsapatában sem a saját nevén szerepelt (igaz, e cikk szerint ez lehet városi legenda is). Az, hogy a róla jelentő ügynökökkel, ismert vagy ismeretlen újságírókkal mi történt, nem tudjuk. (Kivéve a máig ünnepelt Szepesivel). Mindenesetre nem ők kerültek a Bazilikába. Szerencsére.