Elment a kapitány, aki utoljára vébére vitte a válogatottat – Mezey György (1941–2025) emlékére

Hat és fél éves voltam. Néztük a tévét, mert a válogatott játszott. Ennyi év távlatából nem emlékszem másra, csak arra, hogy ordít a riporter, hogy: „Hová rúgtad?” Varga „Kacsának” szólt ez a felkiáltás, aki a lefújás előtt nem sokkal a rotterdami főutcára bombázta a tizenegyest. Később tudtam meg, hogy ez nem osztott, nem szorzott, csapatunk így is nyert. Egy kulcsfontosságú vb-selejtezőt, idegenben, Hollandia ellen. A következő év, 1985 tavasza már „megvan”. Izzadtságszagú győzelem, de győzelem idehaza Ciprus ellen, majd életem addigi legnagyobb futballélménye: Ausztria-Magyarország 0-3, Bécsben, a Hanappi-stadionban. Aki látta azt a meccset, érti, miért volt futballélmény, aki nem, annak talán nem is lehet elmagyarázni. Agyonvertük a „sógorokat”, Kiprich szlalomja (Knézy Jenő felejthetetlen kommentárjával: „Nagyszerű a cselsorozat, gól! Fantasztikus gólt lőtt Kiprich!”), s különösen Détári gólja a második félidő elején. Nos, abban benne volt minden, amit úgy hívunk: virtuóz magyar futballzsenialitás.

Egy ország lett futballőrült újra, és ennek a csapatnak az élén, egy fiatal, sármos, halk szavú kapitány, Mezey György állt. Ki volt Mezey György? Valaki, akit csak kevesen ismerhettek igazán, hiszen – különösen utolsó egy-másfél évtizedre – meglehetősen bezárkózott.

Az akkor már ismét Magyarországhoz tartozó Észak-Bácskában, közelebbről Topolyán született 1941. szeptember 7-én. Postamester volt az édesapja, így miután véget ért a „magyar világ” és újból elszakították tőlünk a Délvidéket, visszaköltöztek. Mezőberény, majd Rákoskeresztúr lett a következő állomás, de elsősorban mégis Rákosligetre emlékezett vissza mindig, mert ott járt iskolába és ott lett igazolt labdarúgó is. A helyi csapatban (Rákosligeti AC) 1954-től futballozott. Amint azt visszaemlékezésében írta: 

Örökké hálás vagyok ennek a kis csapatnak, komor világú fiatalságomban sok örömmel, szép emlékekkel ajándékozott meg. Önbecsülést adott, megtanított kollektívában élni, ahol a hozzám hasonló taknyos nem is tegezhette idősebb társait! Ide kötött ehhez a csodálatos sportághoz. Miért kell ma a RAC-hoz hasonló kis csapatoknak tömegesen megszűnni? Miért van az, hogy a labdarúgást jóformán csak munkaként lehet űzni. Miért van az, hogy ma már egyre kevesebb a labdarúgást önzetlenül szeretők száma?

Forrás: Mezey György: Gyöngyvirágtól lemondásig

A TF-re került, igaz, a kommunista rendszer „jóvoltából”, értelmiségi származása miatt csak egy évvel később, mint mások… Tanulmányai mellett, illetve annak befejezése után is folyamatosan futballozott, a TFSE mellett játszott Budafokon, Keszthelyen, az MTK VM-ben, majd legvégül a Bp. Spartacusban. Ez az időszak már – miközben testnevelőtanárként is dolgozott – az edzői munkára való felkészülés ideje is volt, amelyre tudatosan igyekezett képezni magát. A Spartacusnál kezdett, majd első hosszabb állomáshelye a BVSC-nél lett, ahol a fiatalokkal dolgozott.

„Délelőttönként a TF kutatóintézetében dolgoztam, délután edzés a Szpariban majd rohanás a BVSC-be, ahol a serdülő IV. edzője voltam. Buda, Kőbánya, Zugló, kocsi nélkül buszon, villamoson zötyögni — ráadásul mindenhova rohantam — nem volt akármi. Akkor ez fel sem tűnt, olyan természetes volt. Szerettem az intézeti munkát, örültem, hogy még játszhatok, az pedig, hogy a kicsikkel foglalkozhatok, életem nélkülözhetetlen részévé vált.

Forrás: Mezey György: Gyöngyvirágtól lemondásig

A BVSC csapatában elképesztő tehetségek sorakoztak az öltözőben, akikkel az ifjú, de rendkívül felkészült és ambícióval telt Mezey György imádott foglalkozni. Minden idők egyik legragyogóbb magyar labdarúgója, Törőcsik András is itt pallérozódott, Mezey szárnyai alatt, mielőtt az Újpesti Dózsába szerződött. Mezey egész életében elfogódottsággal emlékezett meg legtehetségesebb tanítványáról, akinek tehetsége szerinte Maradonáéhoz volt mérhető.

Akkor örültem igazán, amikor felkértek, vegyem át a BVSC ifi első csapatának szakmai irányítását. Törőcsik, Lazsányi, Mokalisz, Varga, Szakáll, Szijjártó és a többiek... később valamennyien NB I-es és válogatott játékosok. Öröm volt velük dolgozni. Fogékonyak voltak az újra és rövid idő alatt óriási fejlődést mutattak. Többen, egyre gyakrabban játszottak a felnőtt csapatban is. És azok az ifibajnoki mérkőzések! A Fradi pályán sok ezer ember előtt, Nyilasi, Ebedli, Kékesi és a többi remek játékos összecsapása Törőcsikékkel igazi futballcsemege volt.

Forrás: Mezey György: Gyöngyvirágtól lemondásig

Nemcsak a rendkívül tehetséges, ifjú játékosok csatájának, de az egyre felkészültebb edzőnek is mind inkább híre ment a magyar labdarúgás berkein belül, így az 1970-es évek második felére Mezey neve ismertté vált a sportágban. Nem csupán első jelentős klubedzői feladatát kapta meg (az MTK VM vezetőedzője lett), de felkészültsége és kiváló angol nyelvtudása révén a nemzetközi vérkeringébe is bekerült. 1978-ban már ott volt Argentínában a világbajnokságon – akkoriban még jellemző volt, hogy számos edző afféle tanulmányútra kimehet a vébére a válogatottat kísérve.

1980-ban a magyar válogatott pályaedzője lett, az akkor kinevezett szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán mellett. Kettejük közös sikere volt az 1982-es Mundialra való kvalifikáció. A jólértesült bennfentesek már akkoriban is emlegették, hogy Mészöly különleges habitusa, motivációs készsége mellett és azon túl Mezey az igazi stratéga, a csapatjáték fő fazonszabásza. Így aztán senkit nem ért váratlanul, hogy amikor 1983 nyarán Mészöly Kálmán lemondott a kapitányi posztról, akkor az addigi másodedző, Mezey György lépett a helyére. Érdekes módon az érintett egyáltalán nem került hurráoptimista hangulatba kinevezését követően, sőt. Meglepően reálisan látta már akkor is a szövetségi kapitányi tisztség sajátosságait.

„Nehezen értették meg, milyen kétségek között hánykódom. Meg kellett gondolnom. Túl sokat éltem már a magyar futballban, bejártam már játékosként minden osztályát, edzőként minden szintjét. A Mészöly mellett eltöltött két év is hozzájárult, hogy tisztán lássak: a mai szövetségi kapitányi poszt nem más, mint a labdarúgás körül felgyülemlett indulatok levezető szelepe. … Míg kifelé a szövetségi kapitány még mindig az ország első szakembere, posztját misztikum övezi, addig „lehetőségei” formálissá váltak. Dönt ugyan, sőt, a különösen nagy jelentőségű mérkőzések előtt lesik a szavát, körbe ugrálják, hogy azután nehogy azt mondhassa… Ám az egyesületekre már szinte semmilyen szakmai befolyása nincs, csupán baráti kapcsolatokon keresztül érvényesítheti kéréseit.” 

Forrás: Mezey György: Gyöngyvirágtól lemondásig

Aki a fenti idézetet olvasva netán arra gondol, hogy Mezey György csak tessék-lássék módon vállalta a kapitányságot, az nagyot téved. A történet időpontjában 42 éves szakember edzői álma valósult meg a szövetségi kapitányi kinevezésével, amelyet – bár támasztott bizonyos feltételeket a sportvezetés felé – azok teljesülésétől függetlenül is boldogan vállalt el. A meglévő kétségek persze érthetőek voltak, és mint később kiderült, be is igazolódtak… Ám ameddig ez bekövetkezett, addig valami olyasmi történt a magyar válogatott háza táján, amelyet talán még a legoptimistábbak sem hittek volna… 

1984 februárjában elkészítették a következő labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek sorsolását, amelyből kiderült, hogy Hollandia, Ausztria és Ciprus testén keresztül vezethet az út Mexikóba. Mezey György ragyogóan működő taktikát talált ki a csapatnak, amelyet az akkoriban tartott januári, benidormi alapozások során kellően meg is tanított kiválasztottjainak. Ennek eredményeként létrejött egy olyan válogatott, amely 1986 elején vezette az európai ranglistát, a nem hivatalos világranglistán a harmadik(!) helyen állt, kapitányát, Mezey Györgyöt pedig az Év Szövetségi kapitányává választotta a híres szaklap, a World Soccer.

Az első selejtezőt 1984. szeptember 26-án játszottuk Ausztria ellen. Bár a szünetben még az osztrákok vezettek egy góllal, a folytatásban Nagy Antal felhőfejes góljától kezdve ellenállhatatlanul játszottunk és 3-1-re nyertünk. Ezután következett a cikk elején említett, rotterdami diadal (Détári és Esterházy góljaival 2-1 ide), amelyről minden elmond a későbbi háromszoros Aranylabdás, Ruud Gullit mérkőzés utáni nyilatkozata: „Életemben nem futottam ennyit egy meccsen, de ilyen feleslegesen sem. Mintha több magyar lett volna a pályán: állandóan, három irányból is támadtak. Azért adtunk annyi rossz passzt, mert örült az ember, ha meg tudott szabadulni a labdától…” 

Miután november közepén Cipruson is nyerni tudtunk, három mérkőzés után hat ponttal (akkor még csak két pont járt a győzelemért) magabiztosan teleltünk a csoport élén. A következő évben – egy januári, NSZK elleni hamburgi siker után – Ciprust idehaza is legyőztük (2–0), így Ausztriába már úgy utaztunk, hogy győzelem esetén behozhatatlan előnnyel fogunk a tabella élén állni, vagyis: kijutottunk a mexikói világbajnokságra. A történetet alighanem mindenki ismeri. A már említett Kiprich-duplával és Détári elképesztően nagy góljával úgy nyertünk 3-0-ra a Hanappi-stadionban, hogy az osztrákoknak beleszólásuk se volt a mérkőzésbe.

Az Ausztria-Magyarország világbajnoki selejtező összefoglalója (Forrás: YouTube/MLSZ TV)

Olaszországot nem számítva – amely címvédőként alanyi jogon tagja volt a mezőnynek - válogatottunk Európából elsőként jutott ki Mexikóba. Miután két és fél hónappal a világbajnokság előtt a Népstadionban Détári, Esterházy és Kovács Kálmán góljaival legyőztük a Magyarországon először pályára lépő Brazíliát is, a fellegekben éreztük magunkat. Az elmúlt években ismét magasra hágott a válogatott népszerűsége, nemzeti csapatunk rendre telt ház előtt játszik a megújult Puskás Arénában. De azt elképzelni és elmondani is nehéz, milyen Futbólia lett ebből a kilencvenháromezer négyzetkilométernyi kis országból 1985-1986-ban.

Néhány adalék ehhez. Kétszer zsúfolásig megtelt a Népstadion Hollandia ellen 1985 májusában és Brazília ellen 1986 márciusában. Előbbi meccsre százötvenezer, utóbbira félmillió(!) jegyigénylés érkezett. A szurkolók egy része – dacolva a hideggel és a kádári rendőrség vegzálásával – a jegyárusítás megkezdése előtti éjszakát a Népstadion jegypénztára előtt töltötte hálózsákba burkolózva, hogy biztosan jegyhez juthasson. A Mezey-válogatott – és annak tagjai – voltak hazánkban az elsők, akikről reklámanyagok jelentek meg, leporellókon, öntapadós matricákon, tablóképeken, csokipapírokon, sőt, még piperecikkeken – például borotvahabon – is megjelentek a játékosok és Mezey-kapitány portréi, valamint a csapatfotók. Hivatalos érmét és különleges 100 Ft-ost is készített a pénzverde, amely a mexikói kijutást hirdette. 

Ezért lehet kijelenteni azt, hogy a Mezey-válogatott jóval több lett, mint egy ország futballválogatottja. A szó legszorosabb értelmében egy lett azon kevés dolog közül, amiért a rothadó, egyre kilátástalanabb késő-Kádár-korban rajongani lehetett, ami örömet csempészett az emberek mindennapjaiba.

A Magyarország-Brazília (3-0) barátságos mérkőzés összefoglalója (Forrás: YouTube/MLSZ TV)

A mexikói bukás – ki ne tudná, 1986. június 2-án a szovjet válogatott 6–0-ra legyőzte csapatunkat Irapuatóban – alapjaiban rengette meg a magyar labdarúgást. Mezey György Kuvaitig meg sem állt, két éven át a közel-keleti országban dolgozott, előbb klubedzőként, később szövetségi kapitányként. 1988 nyarán egyszer még újra szövetségi kapitány lett itthon is, miután a két évvel korábban még szédítő magasságban járó válogatott szédítő mélységbe zuhant és az új MLSZ-vezetés benne látta a megmentőt. Azonban az 1988 őszén kirobbant bundabotrány lehetetlenné tette, hogy esélyünk maradjon kijutni a 1990-es olaszországi vb-re.

Mezey György karrierjén is örök nyomot hagyott Mexikó. Igaz, többször is vállalt munkát, dolgozott a BVSC-nél, Kispesten, a Vasasnál, Újpesten, majd legutoljára Fehérváron is, utóbbi csapattal történelmi bajnoki címet is ünnepelhetett, emellett instruktori munkát végzett, ő tette le a honi edzőképzés alapjait, amit aztán hosszú ideig irányított is, és évtizedeken keresztül volt mérkőzéselemző az UEFA és a FIFA felkérésére – ami egyébként a nemzetközi szakmai körökben is mutatja kiemelt elismertségét - mégis: valahogy félbehagyottnak, félbeszakadtnak tűnt edzői karrierje, messze nem futotta be azt az ívet, amelyet felkészültsége és futballszakértelme alapján befuthatott volna.

Szerencsére nemrégiben még megjelent a róla készült portrékönyv – Benedek Szabolcs tollából – és nagyinterjút is adott a Kontextus YouTube-csatornájának. Ha ezek nem lettek volna, szinte teljesen eltűnt volna a sportági közéletből, igaz, saját elhatározásból. Mezey György rendszeres olvasója volt portálunknak, mi is rendszeresen eszmét cseréltünk, hol emailen, hol telefonon. Többször is kértem, hogy álljon kötélnek egy exkluzív nagyinterjú erejéig, ám ezt a legteljesebb tisztelettel ugyan, de mindig visszautasította. Amikor 2020-ban megírtam a Mezey-válogatott történetét bemutató könyvemet - Az én Aranycsapatom -, noha munkámhoz nagyon sok sikert kívánt, abban sem kívánt aktuálisan megszólalni. A kötetből küldött tiszteletpéldányt ugyanakkor nagy örömmel fogadta, megtisztelő tartalmú köszönőlevelét máig nagy becsben őrzöm.

Elfogult nekrológ következik – írtam az emlékezés bevezetőjében. Igen, elfogult, mert bár az idő és a mögöttünk hagyott évtizedek történései sok tekintetben árnyalhatják a róla megrajzolt képet is, a szurkolók egy részénél vegyes a személyének a megítélése, ám korosztályom számára Mezey György együttese révén adatott meg, hogy még lássunk sikeres, a világ legjobb csapataival is versenyképes, sőt, azokat legyőző, világbajnokságon szereplő magyar válogatottat. Sokan vagyunk ebben az országban, akik részben vagy akár teljes egészében a Mezey-válogatott fantasztikus játéka láttán szerettünk bele a labdarúgásba, kaptunk eszmélésünk idején felejthetetlen futballélményeket és lettünk ezáltal örök rajongói ennek a csodálatos sportágnak.

Mezey György tragikus halála kapcsán mi, ennek a generációnak a tagjai már csak erre emlékezünk és hiszünk abban, hogy egykori neveltjei, imádott játékosai – a zseniális Törőcsik „Kese”, vagy éppen a „mexikói válogatott” első elhunyt tagja, Kardos Jóska – már ott állnak az égi futballpálya zöld gyepén és várják, hogy egykori mesterük síppal a szájában újból edzést vezényeljen számukra. Isten nyugosztalja a máig utolsó vb-résztvevő válogatottunk szövetségi kapitányát, a 84 éves korában elhunyt Mezey Györgyöt.

Vezető kép: MTI/Földi Imre