Az Egyesült Államok hamarosan leköszönő kormányának pénzügyminisztériuma Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. A hivatal kedden frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek (SDN-lista) névsorát – szúrta ki az Index.
A mai napon a Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciókat léptet életbe Rogán Antal magas rangú magyar kormánytisztviselő ellen a magyarországi korrupcióban való részvétele miatt. A szankciót a 13818. számú végrehajtási rendelet (E.O.) alapján jelölik ki, amely a globális Magnyitszkij emberi jogi elszámoltathatósági törvényre épül és az emberi jogokkal való súlyos visszaélések és korrupció elkövetőit veszi célba világszerte – olvasható a nagykövetség hivatalos közleményében
A korrupció aláássa egy ország kormányzati intézményeit és korlátozza gazdasági fejlődését, rövid távú hasznot biztosít néhány kiválasztottnak, miközben a jövő generációit megfosztja a hosszú távú előnyöktől
– mondta Bradley T. Smith, a pénzügyminisztérium terrorizmusért és pénzügyi hírszerzésért felelős helyettes államtitkára. „Az Egyesült Államok nem fog habozni, hogy felelősségre vonjon olyan személyeket, mint Rogán, akik arra használják fel hivataluk hatalmát, hogy saját magukat és cimboráikat törvénytelenül meggazdagítsák országuk és polgártársaik kárára” – tette hozzá
A magyarországi korrupció a hivatal közleménye szerint a közszférában több mint egy évtizede romlik, ami miatt Magyarország a (hazánkra nézve bizonyítottan káros tevékenységet végző) Transparency International 2023-as Korrupció Érzékelési Indexén az Európai Unió (EU) tagállamai közül a második egymást követő évben kapta a legalacsonyabb pontszámot.
Az Európai Unió felfüggesztette a finanszírozást a jogállamiság elveinek magyarországi megsértésével kapcsolatos aggályok miatt, ideértve a közbeszerzéssel, az összeférhetetlenséggel és a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos aggályokat”
– áll a közleményben.
Az OFAC azt is megjegyzi, hogy a magyarországi informátorok (na ezek vajon kik lehetnek?) bírálták a kormányt, amiért „kleptokráciát működtet”, és a budapesti adminisztrátorok – például Rogán – és a lojális üzleti vezetők között létrejött köz- és magánkiadásokról szóló ügyletekben feltűnően kevés az átláthatóság és a méltányosság. Az, hogy Magyarország nem foglalkozott a közbeszerzési mechanizmusok átláthatósági problémáival, legutóbb több mint egymilliárd euró jövőbeli európai uniós finanszírozás elvesztéséhez vezetett, ami hátrányos helyzetbe hozta a magyar állampolgárokat – olvasható a közleményben.
Lapinformációk szerint David Pressman január közepéig marad Magyarországon, a Biden-adminisztráció vélhetően még azelőtt szankcionálni akarta Rogán Antalt, hogy az új elnök, Donald Trump január 20-án hivatalba lépjen.
(Index / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Grimmbusz
2025-01-08 at 08:46
1. Figyelmeztetés.2025-01-07 at 17:11
Szerintem troll IBUSZ úgy értette a listáról szedik le, nem ÚGY…
“Hát, akkor szúrják ki a szemét valamivel! – Felesleges, Mr Teufel, 80 éves amúgy se lát semmit – Nem úgy értem, valami csekély összeggel….” (Macskafogó)
Grimmbusz
2025-01-08 at 08:38
Aha…tehát a nemlétező deep state iderakja a nyakunkba PszichoPetit, aki első számú ellenségévé jelölni ki Rogánt, majd egész véletlenül, mikor már “apadásnak indul a tisza” hirtelen Amerikának eszébe jut gyorsan szankciós listára tenni. Adva egy kis muníciót a tiszának még utoljára. Mindez csupa véletlenek sorozata…
Aha, nincs hálózat….
🙂
Károlyi és Gyurcsány harisnyás bandája
2025-01-08 at 07:08
Ezt a Kobraszemüt ki kellene zárni a fideszből. Olvshatatlanná és nézhetetlenné tette a hírműsorokat.
M.P. politikai karrierjét pedig szépen egyengeti a szájbarágós ismétlésekkel.
Bela
2025-01-08 at 06:00
Megszólalt már roggyantógyvqrt? Már mindenki nyilatkozptt a magyar kormányból és a fideszből az üggyel kapcsolatban csak ez a nyomoronc nem. Van pár kérdés az üggyel kapcsolatban:
Beadta már a lemondását?
Hogy fogja bebizonyítani az Államok lépviselőjének, hogy nem korrupt q listáról calóntörlés érdekében?
Az eljárás az államokban transzparens így ha másra tesz terhelő vallomást roggyantógyvart, az ismert lesz a nyílvánosság előtt. Lehetséges, hogy ezek alapján a főni is felkerül erre a lostára?
Ez alapján kötelező polpotpetykónak is vizsgálatot indítania roggyantógyvart ellen hivatalból? Szerintem igen a rendörség bevonásával.
Patkó Bandi
2025-01-08 at 02:47
Akit Présember, ez a főkorrupt gusztustalan, pofátlan főköcsög – Poloska “Zelenszkij” Péter megálmodója és megszülője –
szankciós listára helyez, az Becsületrendet érdemel!
Talpra magyar!
2025-01-08 at 00:35
t2025-01-07 at 22:44 Miért? Talán seggnyalójaként felnyaltál a gyomráig? hahahaha….😉🤣🤣
Talpra magyar!
2025-01-08 at 00:33
2025-01-07 at 17:18-kor egy hazaáruló ismét ellopta a Talpra magyar! nevemet mint a régebbi Orientál nevemet is lopkodta. Nem meglepő hogy ez a lopkodó a Karácsony féle csicskája Gyurcsánynak. Mára Karácsonyék Budapesten összeálltak M. Péter fővárosi csicskáival.
Talpra magyar!
2025-01-08 at 00:27
Trump Elnök Úr – mert volt elnökként ez a megszólítás nemzetközileg is kijár neki – csak ebben a hónapban 20-án teszi le az esküjét. Trump nem dönthet politikai gazdasági pénzügyi diplomáciai jogi kereskedelmi …. ügyekbe. USA törvénye szerint is csak 2025 január 20-tól az USA elnöke.
t
2025-01-07 at 22:44
Ragyástóni úgy néz ki mint Virág et a Tanú című filmből. Olyan gyomor bajos. Hasonló gondok gyötrik?
Szabó György
2025-01-07 at 22:13
presszmen!
Tűnj el, buzi nekünk nem kell!
m
2025-01-07 at 21:05
A Pressmann képviselte, utolsó napjait élő amerikai kormányzat most egyértelműsítette, kinek az embere Magyar Péter. Nagy ember ez a mi Péterünk, nem elég, hogy Ursi és Manfi bizalmát bírja, az amerikai demokratáknak is kegyeltje. A kitiltás vezényszó volt a magyar ellenzék számára, hogy egymás cipőjére taposva tülekedjenek, hogy Rogán lemondását követeljék. Undorító férgek!
Hümmögő
2025-01-07 at 20:42
Akkora tisza most örömtáncot jár.
Na de vajon azok is felkerülnek e erre a listára, akik a háborús “holmikkal” a z “oltóanyaggal”, uránnal és ki tudja mivel nemzetközi szinten “üzletelnek”.
Mirkovics
2025-01-07 at 20:11
Normális országban Rogán már a böriben guggolna.
Idiótavagybalos
2025-01-07 at 20:03
“Ez már Trump szankciója. Ő is utálja Tónit.
Tóni egy bűnöző akit büntetni kell. Trump büntet.”
Mit várunk az ellenzéktől, ha a kommentelőik is ilyen hülyék ?
Annyira sötét vagy Kárpáti, hogy mellédharapna egy pittbull is.
Peter Brussel, a Szúnyog Csőd Őr
2025-01-07 at 19:55
Kárpáti
2025-01-07 at 18:14
.
Vár Zelenszkij, te legalja.
Peter Brussel, a Szúnyog Csőd Őr
2025-01-07 at 19:53
Na, és? Legfeljebb Trump beiktatásáig nem meg az USÁ-ba.
Vagy nem is akar.
És akkor mi van?
😀
Nyomiember vigye magával Peter Brusselt, a Szúnyog Csőd Őrt is.
Mert megérdemli.
😀
Irén Viola Dániel
2025-01-07 at 19:29
Pressmannnnn reméli hogy ezáltal kap a Biden bácsitól egy a Szabadság érdemrend legmagasabb fokozatát a farkára, amitől az le is törhet, a Pressmannnnn feleségének a nagy bánatára. Ez a Pressmannnnn pont annyit ér mint a se@gem luka szüretkor, ahogy a székelyek mondanák.
Talpra magyar!
2025-01-07 at 19:23
Muskéknek érdemes a túl hatalmas állami adminisztrációt lecsökkenteni. Milliárdos Sorosék Rothschildék Rockefellerék …. kommunista fasiszta nyalonc csicskáikat érdemes elküldeni és nem szabad őket hagyni hogy az állami költségvetésen parazitákként élősködjenek. Mert ők is hozzájárultak az USA állam brutális eladósításához és miattuk az USA dollár mára csak 1,7szeresen csak szemét.
Talpra magyar!
2025-01-07 at 19:15
OFEC hány napra tette mert ez ilyenek kirúgását mint ez a Bradley T. Smith nem kerülheti el az állami adminisztrációból. Remélhetőleg Musk amit ígért az be is fogja tartani.
TalEle
2025-01-07 at 19:06
Gondolom, Rogánék megkérdezik majd a CIA új vezetését, az előző Biden/Soros adminisztráció idején elkövetett „felforgatási” tevékenységről is, amit Magyarország irányában fejtett ki az USA… A f@szopó Soros ügynök minapi cirkuszolása az állítólagos Asszad géppel kapcsolatban, jól mutatja, hogy milyen mély beágyazódása van a külföldi titkosszolgálatoknál! Azonban, Trump színre lépésével, valószínűleg, a CIA lova kihullik a kis köcsög Facebook huszár alól, sőt Orbánék segítséget is kérhetnek Trump-tól a „titokzatos” lejáratási ügy kivizsgálásában! A titkos dossziék megnyílásával végre kiderülhetne ország-világ előtt az is hogy kik, mikor és hogyan szervezték be ezt a levitézlett, korrupt NER lovagot, illetve, a sok, ismeretlen, „agyhalott” Soros ügynököt, akik az EP-ben és a pesti közgyűlésben ücsörögnek a Tisza színeiben…
Bela
2025-01-07 at 19:05
Remélem összejön egy Vida Ildikós randevú Pressman és roggyantógyvart között egy tolmács jelenlétében. Ott majd hangoztathatja roggyantógyvart, hogy ő “parasztgyetek” és ő “nem urizál”, persze ezt Gucci, Versace és D&G cuccokban és kiegészítőkkel. :-)))
Hajrá
Ezek szerint
2025-01-07 at 18:57
Ettől Tóni nem fog a kardjába dőlni, ennél ütősebbet kellett volna kitalálni.
Portik Tamasekat viszont tárt karokkal várják és nincs rajta ezen a listán, hanem a kitüntetettek listáján van, csak a másirányú elfoglaltsága miatt fiát Rogán akadályoztatta a kitüntetés átvételében.
Tudományos libsizmus
2025-01-07 at 18:46
A fejlettnyugat rohamléptekkel halad a történelem legelnyomóbb rezsimje felé.
Reméljük, Trump megállítja majd ezt az őrületet.
Kergemarha
2025-01-07 at 18:45
Vucsics2025-01-07 at 17:57
Komolytalan az egész.
Csak akkor érintené, ha lenne Amerikában vagyona, akkor azt zárolnák, valamint amerikai állampolgárok nem üzletelhetnek vele.
Tipikus libsi pótcselekvés.
Csipovicsné
2025-01-07 at 18:28
Én érdeklődni szeretnék a miniszterelnök úrnál, hogy ez már az a része a 2025-nek, ami fántásztikus vagy ez még nem az?
ifj. Schwartz György
2025-01-07 at 18:26
Kárpáti!
Nekünk meg belőled, van itt elegünk, te agyhalott! T.A.J.B.K.A.T.SZ.G.A!
Cuki
2025-01-07 at 18:22
Amilyen piti ez a Pressman, tuti, hogy a wc-t sem húzza majd le maga után, amikor elhagyja a rezidenciát
Zoltán
2025-01-07 at 18:22
Ezek már az utolsó pillanatok pótcselekvései. Rogán Antal szankcionálása éppúgy, mint Soros György kitüntetése. Ezek már csak olyanok, mint mikor a disznó lábai még a leszúrás után is rezegnek kicsit. Aztán vége van. Éppúgy, mint Biden dicstelen országlásának.
Kárpáti
2025-01-07 at 18:14
Trump nem vonja vissza a szankciót, sőt kibővíti majd.
Elege van Tóniból.
Nekünk is!
K
2025-01-07 at 18:10
–Nevetséges liberális próbálkozás , személyes és kicsinyes bosszú.
Mindennek ellenére át kell gondolni a rágalmazásokat, ugyanis jövőre már választások lesznek Magyarországon.
Asperrimus
2025-01-07 at 18:06
Nem baj Tónikám, ezt az alig két hetet fél lábon is kibírod, Trump pedig majd presszionálja Pressman urat, Gyuri bácsit sem fogja kitüntetni és esetleg a központi bizottság főtitkárasszonyának az sms-ei is megkerülnek, ha minden kötél szakad…
sanyó
2025-01-07 at 18:02
Nekünk meg Hunter Bident és az apját kellene szankcionálni. Amúgy ordít a szövegből, hogy ezt Gyurcsányék diktálták nekik.
Pegasus
2025-01-07 at 18:01
Remélem, a következő kitiltott az orosz kém Szijjártó Péter lesz.
Vízöntő
2025-01-07 at 17:58
Egyszerű, mi meg Pressmant tegyük kitiltó listára, meg mellé Kárpátit innen (ha nem kezelteti magát!).
Vucsics
2025-01-07 at 17:57
Ez nem beutazási tilalom, bizniszelni sem nagyon tud. Pl. a befektetéseit is érinti szerintem. Szívás.
Mekkelek
2025-01-07 at 17:52
Ha ha ha. Mindenki korrupt csak szarosgyurka sleppje nem.
Kárpáti
2025-01-07 at 17:52
Ez már Trump szankciója. Ő is utálja Tónit.
Tóni egy bűnöző akit büntetni kell. Trump büntet.
matrix
2025-01-07 at 17:42
A koszos soros buzi sátán klán ! A buzi ´buzik !
A választások elött leszopták a soros fszat aki penzelte a demokrata szekta kampanyát !
Biden-Kanalas Hasis- Pelosi- H-Clinton -Obama két kézzel simogatta a Soros buzi Alex prostatáját !
Alig három napja Joe Biden szombaton adta át az “Elnöki Szabadság-érdemrendet” a SOROS globalista terrorista (satán)vezérüket Buzik”
Nahát
2025-01-07 at 17:27
Jó hír. Annyit jelent, hogy Rogán Antal kifejezetten jól dolgozik. Kíváncsi lennék, hány disznóságuknak tett keresztbe, de sajnos ezt nem fogjuk megtudni. Most már értem, miért tónizik Brüsszelpéter reggel, éjjel és este. Ezt a feladatot kapta a tartótisztjétől. Amúgy meg miért is akarna Rogán Amerikába utazni?! Úgy tesznek, mintha Amerikán kívül nem lenne élet.
nyavaj
2025-01-07 at 17:26
Normális országban börtönben ülne
Kergemarha
2025-01-07 at 17:25
Békeffy Dóra
Ha ennyire jól informált és ennyire biztos a dolgában, (valódi) névvel és címmel azonnal feljelentést kell tenni.
Solaris
2025-01-07 at 17:23
Esetleg vehetne valami soroskötvényt.
Vagy ott nincs ilyen vízumbizsnic?
Schade…
Orbán Viktor
2025-01-07 at 17:22
Miért néz ki ilyen szarul a Tóni ezen a képen? Hiszen minden hatalmat és pénzt megkap tőlem!
Talpra magyar!
2025-01-07 at 17:18
A hálátlan amerikaiak nem akarják kiengedni a mi nagy feltalálónkat…
Bankar
2025-01-07 at 17:14
Nem fogja Trump leszedni, ez komolyabb ennél. Érdemes elolvasni az eredeti sajtóközleményt. Innen nem fog visszajönni, elengedik szerintem.
Hapcibohóc
2025-01-07 at 17:11
Ezt most nem értem.
Odaát Amerikában még nem tudják, hogy a Rogán már lassan egy éve megbukott és a helikopterével ismeretlen helyre távozott. Mint ahogy a teljes magyar kormány is, Orbánnal az élen.
Legalábbis a sz@ros gatyás messiás tavaly ezt ígérte.
Senki
2025-01-07 at 17:11
Völner–Schadl Judit
Ha maga nem lenne egy jelentéktelen senki (azaz csak egy büdös bunkó), akkor Rogán diadalmenettel nyerné meg maga ellen a rágalmazási pert. Csak hát egy senkit nem szoktak perelni…
1. Figyelmeztetés.
2025-01-07 at 17:11
Troll ibusz!
Antalt nem szedik le.
Figyelmeztetlek, 2025- ben már büntetik a bűncselekményre való buzdítást a kommentekben.
János
2025-01-07 at 17:08
A nyuszi olvassa a halállistát:
– Ki lehet húzni? – kérdi az oroszlán.
– Hát persze. ✔️
troll IBUSZ
2025-01-07 at 17:04
Nincs mit tenni, arra a 2 hétre, amíg leszedik, érdemes elkerülnie Amerikát.