Kiss Tibi, a politikuscsábász
A nyomorúságos emlékű XX. század egyik kellemetlen következménye, hogy a "művészek", bármit is jelentsen ez a szó, autentikusnak vannak elkönyvelve minden létező közéleti kérdésben. Természetesen nem a véleménynyilvánítás jogát vitatom el tőlük, hanem azt, hogy bármelyik ex-drogos énekes véleménye olyan publicitást kapjon, mintha valami tényező hallatná a hangját. Csak azért mert ő szépen tud énekelni.
Miután a "művészek" között természet anyánk torz humorérzéke okán felülreprezentáltak az olyan emberek, akik képtelennek bizonyultak beilleszkedni a hétköznapi életbe és ezért haladóvá nemesedtek, illetve nem sikerült olyan foglalkozást választani, amit mi fasiszták polgárinak hívunk, mindig úgy jön ki a dolog, hogy a humanista, pacifista művészek egységesen lépnek fel a nem haladó kormányok tetszőleges intézkedései ellen. Pedig tisztelni kellene azokat az embereket is, minket, többieket, akik nem írnunk verset, mert nem akarunk, vagy elolvastuk, amit korábban írtunk és beláttuk, hogy mást nem kellene terhelni vele. És nem is hívjuk magunkat művésznek. Kiss Tibor, a Quimby énekese tehát nagy művész, időnként politikai megnyilvánulásokra ragadtatja magát. Ezt megírja az Index, meg a 444 és a közönség is értesülhet róla, mint Nagy Ervin esetében is, hogy ők mennyire élvezték az MSZP-SZDSZ koalíció országlását, továbbá most mennyire el vannak nyomva.
A bajom az, hogy ezek után meg csodálkoznak, hogy akik nem élvezték azokat a felhőtlen, boldog, a hótiszta haladásról szóló éveket, azok nem kedvelik őket.
De nem ezért fogom most rugdalni a művész urat, hanem mert hallottam róla egy olyan autentikus történetet, ami megismerése után minden becsületes ember olyannak látja majd, amilyen. Egy ismerősöm, egy harmincöt körüli gyönyörű, többgyermekes anyuka, nagy és ártatlan rajongója a Quimbynek, és elintézték neki, hogy egy fesztiválon találkozhasson a VIP-szektorban a Kiss Tibivel. Én ezt speciel teljesen megértem, én a Péterfy Borival találkoznék szívesen, és neki én is elnézném, hogy nem egyeznek a világról alkotott nézeteink. Szóval megtörtént a polgári udvariasság szerinti bemutatás és épp elkezdtek volna eszmét cserélni, amikor a VIP-ben felbukkant B. Gordon libakereskedő, aki köztudomásúlag egy liberális ikon, aki nem csak demokrata és ember, hanem egyéves miniszterelnöki ténykedésével annyira kezelte a válságot, hogy még most is miatta nő a GDP (az elmúlt 7 év dilettáns kormányzása ellenére). És ekkor K. Tibor művész fogta magát és se csá, se pá, egy háromtagú szó első és harmadik szótagja között ott termett B. Gordon mellett és úgy kezdte körberajongani, ahogy csak elsős gimnazista lányok képesek J. Biebert.
Ott hagyni magában egy jó nőt egy politikus miatt? Mi van itt? Micsoda értékrendi csúszás ez?
Sok rosszat lehet mondani rólunk, fasisztákról, de a jobb oldalon az íratlan szabály, hogy még a Viktort sem kötelező észrevenni, ha sikerült felkeltened egy jó nő figyelmét, vagy bármelyik nő figyelmét, vagy bárki nagymamájának figyelmét te keltetted fel. Mert ez a természet törvénye. És udvariasak is vagyunk. Így hallgassatok Quimbyt ezután.
