A Momentum elnöke érthetetlennek tartja, hogy az MSZP mellett Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja Zuglóban. Hadházy Ákos után Fekete-Győr András is nemtetszésének adott hangot Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy Zuglóban az MSZP, Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson – számolt be a Mandiner.
A Momentum elnöke Tóth Csabára utalva bejegyzésében azt írta:
Egy olyan embert, aki meg sem szólalt a helyi parkolási maffia kapcsán, hiába volt ezzel hónapokig tele a sajtó. Egy olyan embert, aki egy kiszivárgott hangfelvétel alapján még a fizikai erőszakkal való fenyegetéstől sem riad vissza, ha a saját politikai érdekeiről van szó. Egy olyan embert, aki annak a zuglói MSZP-nek az erős embere, akikről pont Karácsony Gergely mondta ki: a Fidesszel közösen működtették a zuglói parkolási maffiát.
Fekete-Győr bejegyzését azzal folytatja, hogy mivel nem ő a miniszterelnök-jelölti előválasztás legesélyesebb jelöltje, megköthetné a saját kompromisszumait és néhány mandátumért cserébe beállhatna a Tóth Csabához hasonló jelöltek mögé, de nem fog így tenni. A politikus azt írja: az előválasztáson azért támogatja Hadházyt, mert ő Magyarország egyik legbecsületesebb embere, és akkor is kiáll mellette, ha ez nem tetszik a partnereiknek.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS