Pesti Srácok

Fél nap alatt elfogták a szomáliai erőszaktevőt (VIDEÓ)

Az oltalmazotti státuszban, Magyarországon élő 30 éves férfi a megalapozott gyanú szerint bántalmazott, majd megerőszakolt egy egyetemista lányt Budapesten – írja a police.hu.

A közlemény szerint a rendelkezésre álló adatok alapján egy 25 éves lány hétfőn, egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfivel. Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza, és a 25 éves nőnek az alkalmi ismerőse felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát. A parkban a férfi szexuálisan közeledett a lány felé, aki ezt egyértelműen elutasította. A férfi ekkor erőszakossá vált, a lányt többször megütötte, a száját befogta és megerőszakolta, majd a lány telefonját is elvette. A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de a szomáliai férfi a lányt védeni próbáló amerikai férfira is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd a dulakodás után elfutott a helyszínről. A rendőröket az amerikai férfi értesítette, és az adatgyűjtés, az elkövetőről adott személyleírás, valamint a környéken lévő térfigyelő kamerák segítségével 17 órakor, a VIII. kerületi Teleki téren a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival elfogták a támadót, akinél megtalálták a lány telefonját is. A szomáliai állampolgárságú férfit a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 30 éves férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás/fotó/videó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.