Öten haltak meg, ötszázan pedig megsérültek minden idők egyik legpusztítóbb magyarországi viharában, amely a 2006. augusztus 20-i tűzijáték alatt érte el Budapestet. Egy 12 éves kislányra és egy romániai férfire ráesett egy fa, egy nő infarktust kapott, ketten pedig abba haltak bele, hogy csónakjukat felborította a vihar. Egy osztályvezetőt kirúgtak, de mást nem vontak felelősségre az állami ünnepségen történtek miatt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanis úgy döntött, nincs politikai felelős.
Nehéz megérteni liberális polgártársaink szélkakasokat megszégyenítő nézőpontváltásainak okát. Aktuálisan a tűzijáték miatt hisztériáznak, az eddigi narratívájuk az volt, hogy tiltakoznak az államalapítás ünnepén szokásos esti tűzijáték miatt, azt bojkottálni fogják, mert annyi mindenre kell a pénz, hogy ezt most a kormány nem engedhetné meg a költségvetés rovására. Most azonban fordult a kocka, miután bejelentették: a bizonytalan időjárás és a várható vihar miatt a légiparádé egészen biztosan elmarad, a tűzijátékról holnap döntenek a meteorológiai előrejelzés alapján. Liberálisék az örömködés helyett azonban most emiatt háborognak, mert amúgy ez milyen már, hogy a beharangozott programok elmaradnak, pedig ők annyira várták. Ja, nem. Itt halkan emlékeztetnénk mindenkit arra a nem elhanyagolható momentumra, hogy az ő érdekükben, védelmükben, nem pedig ellenük szóló döntés született, amit – bár nyilván szokatlan egy gyurcsányista számára – egy szakmai bizottság véleménye alapján hozott meg az operatív törzs, mivel elsődleges szempont az emberek biztonsága. De ez nem volt mindig így.
Öt halott, félezer sebesült – Senki sem vállalta magára a felelősséget
Az Orbán-kormánnyal ellentétben az egykori szoclib vezetés számára nem feltétlen volt irányadó a szakemberek véleménye. Így történhetett meg, hogy annak ellenére rendezték meg a tűzijátékot, hogy az ICI Interaktív Meteorológia már két nappal augusztus 20-a előtt, péntek este jelezte, szombat estétől pedig egész vasárnap figyelmeztetett a várható veszélyre. Több mint fél órával a vihar kitörése előtt „Nagy sebességgel közeledik a vihar” címmel közöltek előrejelzést, de az országos szervezetnél is észlelték a bajt. Az OKF szóvivője, Dobson Tibor viszont azt állította, nem kaptak pontos előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálattól.
Olyan jelzést kaptunk, hogy erős vihar várható, de abban nem szerepelt konkrétan Budapest, illetve az sem, hogy az pontosan mikor várható
– mondta. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetője ezt tagadta és közölte: a meteorológusok jó előre jelezték a vihart.
Az OMSZ az első pontosabb előrejelzését 19-én, 9 óra 37 perckor küldte át az OKF-nek faxon és e-mailen egyaránt
– minderről Dunkel Zoltán, az OMSZ elnöke beszélt. Hozzátette: a szombati előrejelzés állította, hogy „a szél vasárnap délutántól északnyugatira fordul, és a zivataroktól függetlenül sokfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik”.
Huszadikán reggel már 90 kilométer/órás szelet és jégesőt jósoltak. A tűzijátékig tizenegy figyelmeztető előrejelzést küldtek az illetékes hivataloknak, és ahogy közeledett a vihar, egyre pontosabban jelezték a zivatar várható erősségét és helyét. Másfél órával a széllökések, a zivatar és jégeső előtt rendkívül pontos előrejelzést készítettek. A meteorológusok szerint a rendőrség 20 óra 20 perckor kérte be az első prognózist és helyzetelemzést, majd húsz perccel később az újabbat, tehát a hivatalos szervek tudtak a készülő viharról. A kancelláriaminiszter vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy nem a meteorológusok hibáztak.
2006. augusztus 20-án másfélmillió ember várta a fővárosban az ünnepi tűzijátékot. A szokásos időpontban, 21 órakor lekapcsolták a közvilágítást és elkezdték fellőni a rakétákat. Ekkor olyan erős vihar csapott le a fővárosra, amely során a széllökések ereje elérte a 120 km/h sebességet is. Az orkán erejű szél fákat csavart ki és nagy mennyiségű csapadék hullott le.
Demszky azonnal kijelentette, hogy nem tartja magát felelősnek a tragédiáért
Kiderült, hogy a rendőrség és a tűzoltók szóltak a pirotechnikusoknak, hogy mérlegeljék a tűzijáték leállítását. A szervező Nexus Kft. viszont úgy döntött, folytatják a rendezvényt; mindezt azzal indokolták, hogy a tömeget könnyebb szétoszlatni a rendezvény végén. Bár hatályos szabály vonatkozott arra, hogy szél esetén meg kell szakítani a tűzijátékot, ezt mégsem tették meg, sőt, Szilvásy György miniszter úgy vélte, hogy a Nexus Kft. a rendezvényen végig a hatósági eljárásoknak megfelelően járt el. Később beismerte, hogy „megfelelő információk birtokában” ő is jogosult lett volna leállítani a tűzijátékot, de azonnal hárította a felelősséget magáról azzal, hogy ezt egyébként „mások is megtehették volna”. Erre egy főosztályvezetőnek, két államtitkárnak, a fővárosi védelmi bizottság elnökének, valamint a főpolgármesternek is lett volna lehetősége, de mégsem csináltak semmit. Az akkori főpolgármester, Demszky Gábor viszont azonnal kijelentette: nem tartja magát felelősnek a tragédia miatt, érvelése szerint ugyanis az állami ünnep lebonyolítása kormányzati kompetencia, nem az övé.
Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el, amit olyan kellően körültekintően végeztek, hogy két nap alatt lezárták. Bár több mulasztást és hiányosságot állapítottak meg, egyedül a miniszterelnöki iroda kabinetvezetőjét rúgták ki, mivel ő írta alá a szervező céggel a szerződést, amelynek katasztrófatervében hiányosságokat találtak. A terv nem szólt például arról, hogy előzetesen tájékozódni kell az időjárásról… Végül 2006 decemberében készült el az az ombudsmani jelentés, amelyben javaslatokat tett arra, miként lehetne elkerülni legközelebb egy ilyen tragédiát. Azt is megállapították, hogy a Miniszterelnöki Hivatal és a rendőrség volt a felelős a tragédiához vezető állami ünnepségért.
Fotó: RAS-Archívum
Facebook
Twitter
YouTube
RSS